Idegbaj
Azt nem mesélném el, milyen volt a délelőttöm a suliban, csak annyit árulok el, hogy egy ponton kedvem lett volna sírva kiabálni, hogy haza akarok menni, és már jöhetne az a tavaszi szünet mind az öt napjával, mielőtt becsavarodom.
Azt viszont elmesélem, mi történt este, amikor már egészen normalizálódott a pulzusom a sok jó élménytől (finom gombapörkölt finom nokedlivel, finom, bár ronda kókusztekercs, finom joghurt, lelazult Marci, akiről mindjárt képet is mutatok, vállalati csoport, koreai kislányok órája). Békésen sétálgattunk este 8-kor a Nehruban Marcival, amikor is megszólalt a telefonom. Néztem, ki az, láttam, hogy egy el nem mentett telefonszám. Gyorsan felvettem, jött is angolul a "Hello, hello", olyan kiejtéssel, hogy rögtön rájöttem, egy koreai anyukával beszélek. Először azt hittem, újabb család hív, hogy tanítsam a gyereküket, aztán mikor bemutatkozott a nő, és rájöttem, hogy ő az angolul nem tudó gyerekek angolul nem tudó anyukája, egy pillanatra azt gondoltam, azt fogja mondani, hogy talált valakit, aki tud hozzájuk heti háromszor járni, és ne menjek többet, és tökre felvillanyozódtam. De nem ezt mondta. "Where are you?" Ez a kérdés hangzott el. Ettől azonnal állati ideges lettem. Mondtam, azt mondták, 18-án menjek. (Eighteenth) Erre anyuka bőszen ismételgetni kezdte, hogy 8 (eight), és hallhatóan nem értette, mi van. Erre lassabban, artikuláltan, minimálisra redukált nyelvtannak elmagyaráztam neki, hogy ők múlt héten azt mondták, ezen a héten ne menjek, hanem majd jövő hétfőn, ami 18-a. Erre anyuka rövid hallgatás után közölte, hogy "Bye", majd azonnal kinyomta a telefont, én nem is tudtam elköszönni se. De egyébként tényleg az volt múlt hétfőn, hogy óra végén kb. negyed órán át mutogatta a férje a naptárt, hogy 11th no lesson, 18th lesson, anyuka meg lelkesen bólogatott. Én legalább háromszor visszakérdeztem, hogy akkor ezek szerint next week no lesson?, mire mondta a férj, hogy igen, next week no lesson, 18th lesson.
Nekem ebből annyira, de annyira elegem van. Én ezzel nem tudok és nem is szeretnék foglalkozni. Én visszasírom Choit. Tudtam, hogy hiányozni fog, de hogy ennyire, azt nem hittem volna. És ennek a családnak tuti keresek valakit, aki még elég lelkes hozzá, hogy ezeken a hülyeségeken ne akadjon fenn.
Azt viszont elmesélem, mi történt este, amikor már egészen normalizálódott a pulzusom a sok jó élménytől (finom gombapörkölt finom nokedlivel, finom, bár ronda kókusztekercs, finom joghurt, lelazult Marci, akiről mindjárt képet is mutatok, vállalati csoport, koreai kislányok órája). Békésen sétálgattunk este 8-kor a Nehruban Marcival, amikor is megszólalt a telefonom. Néztem, ki az, láttam, hogy egy el nem mentett telefonszám. Gyorsan felvettem, jött is angolul a "Hello, hello", olyan kiejtéssel, hogy rögtön rájöttem, egy koreai anyukával beszélek. Először azt hittem, újabb család hív, hogy tanítsam a gyereküket, aztán mikor bemutatkozott a nő, és rájöttem, hogy ő az angolul nem tudó gyerekek angolul nem tudó anyukája, egy pillanatra azt gondoltam, azt fogja mondani, hogy talált valakit, aki tud hozzájuk heti háromszor járni, és ne menjek többet, és tökre felvillanyozódtam. De nem ezt mondta. "Where are you?" Ez a kérdés hangzott el. Ettől azonnal állati ideges lettem. Mondtam, azt mondták, 18-án menjek. (Eighteenth) Erre anyuka bőszen ismételgetni kezdte, hogy 8 (eight), és hallhatóan nem értette, mi van. Erre lassabban, artikuláltan, minimálisra redukált nyelvtannak elmagyaráztam neki, hogy ők múlt héten azt mondták, ezen a héten ne menjek, hanem majd jövő hétfőn, ami 18-a. Erre anyuka rövid hallgatás után közölte, hogy "Bye", majd azonnal kinyomta a telefont, én nem is tudtam elköszönni se. De egyébként tényleg az volt múlt hétfőn, hogy óra végén kb. negyed órán át mutogatta a férje a naptárt, hogy 11th no lesson, 18th lesson, anyuka meg lelkesen bólogatott. Én legalább háromszor visszakérdeztem, hogy akkor ezek szerint next week no lesson?, mire mondta a férj, hogy igen, next week no lesson, 18th lesson.
Nekem ebből annyira, de annyira elegem van. Én ezzel nem tudok és nem is szeretnék foglalkozni. Én visszasírom Choit. Tudtam, hogy hiányozni fog, de hogy ennyire, azt nem hittem volna. És ennek a családnak tuti keresek valakit, aki még elég lelkes hozzá, hogy ezeken a hülyeségeken ne akadjon fenn.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése