A tükör másik oldalán
Néha úgy érzem, alternatív valóságba kerültem, de legalábbis valami nagyon fura világba. Néhány példával illusztrálnám ezt. Iskola, helyszín, csoport, név mind titok. Az is lehet, hogy ezeket csak álmodom éjjelente.
1. Ez még pár hete történt, de azóta sem dolgoztam fel teljesen. Hozzánk úgy lehet bejutni, hogy az ember a külső kapu elől felhív, hogy megérkezett, lemegyek, és beengedem, mivel nem működik a kaputelefon. Egy szép napon az egyik tanítványom (mondjuk csak átmenetileg járt hozzám) szokásos módon a megbeszélt idő előtt negyed órával telefonált, hogy a kapuban áll. El is indultam lefelé. Az első emeleten kizökkentett a gondolataimból a szokatlan hangzavar, mondtam is magamban, jé, milyen hangos ma az utca. Amikor leértem a földszintre, már gyanakodtam: lehet, hogy nyitva van a kapu? Néhány lépés után láttam, hogy a belső kapu igen, majd amikor azon kimentem, az a kép fogadott, hogy a sarkáig kitárt és kitámasztott külső kapuban áll a tanítvány. Felmerült a kérdés, és fel is tettem: "Miért nem jöttél be?" A válasz: "Ja, nem tudtam, hogy be lehet jönni, ha nyitva van." Nem füstölt a fejem, áhh... Nem arról van szó, túléltem, edzésben vagyok, nem ártott meg a fölösleges három emelet le és fel, csak az idegesített fel, hogy fölösleges volt...
2. E-mailt küldök egy csoportnak. Zanzásítva így néz ki: "Kedves Mindenki! Ezt és ezt csináltuk a múlt órán (dátum), feladatlap a megoldásokkal csatolva, a házi feladat ez és ez, ebből és ebből írunk dolgozatot kisjegyért. A nagydolgozatokat kijavítottam, alább láthatók az eredmények a monogramok mellett. Aki nem tudott órára jönni, természetesen bepótolhatja a dolgozatot a következő alkalommal (dátum)." Pár óra múlva a csoport egyik tagja válaszlevelet ír: "Akkor aki nem tudott órára menni, az nem is írhatja meg a nagydolgozatot?"
3. Az X. oldalon járunk, ahol megtanuljuk, hogyan kell önéletrajzot és motivációs levelet írni. Megnézzük, megbeszéljük, külön kitárgyaljuk az álláshirdetést, ami ott van példának: négyféle pozícióba keresnek embereket. Házi feladat: egy CV és egy motivációs levél valamelyik meghirdetett pozícióra. Azt hagyjuk is, hogy 11 emberből első körben négynek (!) sikerül. Na de hogy négyből kettő egy általa kitalált állásra jelentkezik, a harmadik meg az önéletrajza után XY honlap üzemeltetőinek ír, hogy a honlap többnyire elérhetetlen, pedig ő nagy rajongója, és szeretné nézegetni, ezért csináljanak valamit... Hát, az priceless. (A házi feladatot angolul szoktam elmondani, közben bőszen mutogatok a könyvben, majd óra végén a biztonság kedvéért összefoglalom az anyanyelvükön, ami a magyar.)
4. Nagydolgozat. Szövegalkotási feladat utasítása (angolul van eredetileg): "Olvassa el az alábbi álláshirdetést, és írjon motivációs levelet az egyik felkínált pozícióra!" Biztos, ami tuti alapon a dolgozat felépítésének ismertetésekor (amúgy mindegyik dolgozat felépítése azonos, ez sorrendben az ötödik volt a félévben) elmondom magyarul, hogy motivációs levelet kell írni az egyik pozícióra. Ez a feladat a következő kérdéseket generálja: "Hogy van angolul a hirdetés?", "Akkor most önéletrajzot kell írni?"
5. Idegenvezető képzés.
Diák 1: "Jövőre is lesz angol?"
Tanár: "Lesz."
Diák 1: "De jó! És mit fogunk tanulni?"
Tanár: "Szakmai nyelvet."
Diák 1: "És melyik szakmáét?"
Diák 2: "Szerinted?"
Diák 1 értetlenül néz.
6. A diákok nagyon szeretnek filmet nézni. Ezt tökre megértem, mert én is, sőt még emlékszem, hogy diákként is szerettem, akkor is, ha volt a nézés mellé feladat is. (Nálam mindig teljes feladatlap van hozzá, különben elpazarolt időnek érezném azt a 20-25 percet.) Azonban az ilyen kérdéseket nem értem meg tökre: "Mikor nézünk már filmet megint? Már három órát végigdolgoztunk film nélkül." (Megjegyzem, a filmnézés mikéntje az, hogy becipelem a gépemet. Sejtitek, hogy nagyon sokszor azért nincs film, mondjuk kéthetente egyszer.)
7. A diákok a bemelegítő feladatokat is szeretik, különösen a logikai játékokat. Ezt is tökre megértem, én is szeretem őket, bár még emlékszem, hogy diákként mennyire kellemetlen volt minden ilyen feladat, ugyanis nem volt elég hozzá a logikai érzékem, hogy magamtól rájöjjek trükkökre. (Azóta mutatok némi fejlődést.) Egy alkalommal saját gyártmányú logisztorit vittem be, ez hibának bizonyult. Erre a következőből következtetek. "Találjon már ki a tanárnő megint olyan történetet! Meddig tart az?" Ja, semeddig, tényleg, meg amúgy is tökre kedvelem, amikor elvárnak valamit, amit jófejségből teszek, de még ennél is jobban szeretem azt, amikor valaki illetéktelen beosztja az időmet.
8. A diákok rendkívül rafináltak. Nem szeretnek egyest kapni az el nem készített házi feladatra, viszont házi feladatot írni sem szeretnek. Az ebből adódó konfliktus megoldására több stratégiájuk is van, egyik szebb, mint a másik. Van, aki nemes egyszerűséggel negyed óra késéssel jár órára, mert tudja, hogy addigra már túl is vagyunk a házi feladat ellenőrzésén. Ha érkezésekor kedvesen megkérem, hogy mutassa be a házi feladatát, akkor csúnyán néz, miközben megkapja az egyesét. Van olyan is, aki kicsit sem feltűnő módon rejtegeti a könyvet/munkafüzetet/fénymásolt lapot, ahol a házinak kéne lenni, és amikor felszólítom, hogy olvassa fel a következő mondatot, akkor úgy tesz, mintha oda lenne neki írva, közben minden egyes megoldás után bőszen körmöl. Én viszont nem szeretem, ha valaki sunyít, ezért aztán kissé paprikás hangulatban írom be az egyesét. (Megjegyzem, nem minden csoportban jár egyes a házi feladat el nem készítéséért, csak ott, ahol trend, hogy nem írnak házit, és nem hajlandóak elhinni, hogy nem az én szórakoztatásomra kell házit írni, hanem azért, hogy nekik jó legyen.)
9. A diák nem írja meg a szövegalkotási házi feladatot. Megkérdezem, miért nem. A válasz: nem működik a számítógépe. Valaki közbeszúrja, hogy "és wifis telefonod sincs." Erre nem csapok le, mert én sem írnék fogalmazást telefonon, de azért szép találat. Amit viszont megkérdezek: "Akkor miért nem írtad le papírra? Mások is úgy adták be." A válasz: "A tanárnő azt nem köszönné meg nekem. Nagyon csúnyán írok." Erre én: "Igen, tudom, kijavítottam már néhány dolgozatodat, de eddig mindig el tudtam olvasni az írásodat." Hebegés-habogás: "Hát, igen, de tényleg nagyon csúnya az írásképem." Én meg gonosz törpés kedvemben vagyok: "Én meg tényleg el tudom olvasni, úgyhogy akkor légy szíves pótold."
Azé' a tanárok élete sem csak játék és mese. De már csak egy hét a tavaszi szünet öt napjáig! Akkor aztán majd hű, de kipihenem magam!
1. Ez még pár hete történt, de azóta sem dolgoztam fel teljesen. Hozzánk úgy lehet bejutni, hogy az ember a külső kapu elől felhív, hogy megérkezett, lemegyek, és beengedem, mivel nem működik a kaputelefon. Egy szép napon az egyik tanítványom (mondjuk csak átmenetileg járt hozzám) szokásos módon a megbeszélt idő előtt negyed órával telefonált, hogy a kapuban áll. El is indultam lefelé. Az első emeleten kizökkentett a gondolataimból a szokatlan hangzavar, mondtam is magamban, jé, milyen hangos ma az utca. Amikor leértem a földszintre, már gyanakodtam: lehet, hogy nyitva van a kapu? Néhány lépés után láttam, hogy a belső kapu igen, majd amikor azon kimentem, az a kép fogadott, hogy a sarkáig kitárt és kitámasztott külső kapuban áll a tanítvány. Felmerült a kérdés, és fel is tettem: "Miért nem jöttél be?" A válasz: "Ja, nem tudtam, hogy be lehet jönni, ha nyitva van." Nem füstölt a fejem, áhh... Nem arról van szó, túléltem, edzésben vagyok, nem ártott meg a fölösleges három emelet le és fel, csak az idegesített fel, hogy fölösleges volt...
2. E-mailt küldök egy csoportnak. Zanzásítva így néz ki: "Kedves Mindenki! Ezt és ezt csináltuk a múlt órán (dátum), feladatlap a megoldásokkal csatolva, a házi feladat ez és ez, ebből és ebből írunk dolgozatot kisjegyért. A nagydolgozatokat kijavítottam, alább láthatók az eredmények a monogramok mellett. Aki nem tudott órára jönni, természetesen bepótolhatja a dolgozatot a következő alkalommal (dátum)." Pár óra múlva a csoport egyik tagja válaszlevelet ír: "Akkor aki nem tudott órára menni, az nem is írhatja meg a nagydolgozatot?"
3. Az X. oldalon járunk, ahol megtanuljuk, hogyan kell önéletrajzot és motivációs levelet írni. Megnézzük, megbeszéljük, külön kitárgyaljuk az álláshirdetést, ami ott van példának: négyféle pozícióba keresnek embereket. Házi feladat: egy CV és egy motivációs levél valamelyik meghirdetett pozícióra. Azt hagyjuk is, hogy 11 emberből első körben négynek (!) sikerül. Na de hogy négyből kettő egy általa kitalált állásra jelentkezik, a harmadik meg az önéletrajza után XY honlap üzemeltetőinek ír, hogy a honlap többnyire elérhetetlen, pedig ő nagy rajongója, és szeretné nézegetni, ezért csináljanak valamit... Hát, az priceless. (A házi feladatot angolul szoktam elmondani, közben bőszen mutogatok a könyvben, majd óra végén a biztonság kedvéért összefoglalom az anyanyelvükön, ami a magyar.)
4. Nagydolgozat. Szövegalkotási feladat utasítása (angolul van eredetileg): "Olvassa el az alábbi álláshirdetést, és írjon motivációs levelet az egyik felkínált pozícióra!" Biztos, ami tuti alapon a dolgozat felépítésének ismertetésekor (amúgy mindegyik dolgozat felépítése azonos, ez sorrendben az ötödik volt a félévben) elmondom magyarul, hogy motivációs levelet kell írni az egyik pozícióra. Ez a feladat a következő kérdéseket generálja: "Hogy van angolul a hirdetés?", "Akkor most önéletrajzot kell írni?"
5. Idegenvezető képzés.
Diák 1: "Jövőre is lesz angol?"
Tanár: "Lesz."
Diák 1: "De jó! És mit fogunk tanulni?"
Tanár: "Szakmai nyelvet."
Diák 1: "És melyik szakmáét?"
Diák 2: "Szerinted?"
Diák 1 értetlenül néz.
6. A diákok nagyon szeretnek filmet nézni. Ezt tökre megértem, mert én is, sőt még emlékszem, hogy diákként is szerettem, akkor is, ha volt a nézés mellé feladat is. (Nálam mindig teljes feladatlap van hozzá, különben elpazarolt időnek érezném azt a 20-25 percet.) Azonban az ilyen kérdéseket nem értem meg tökre: "Mikor nézünk már filmet megint? Már három órát végigdolgoztunk film nélkül." (Megjegyzem, a filmnézés mikéntje az, hogy becipelem a gépemet. Sejtitek, hogy nagyon sokszor azért nincs film, mondjuk kéthetente egyszer.)
7. A diákok a bemelegítő feladatokat is szeretik, különösen a logikai játékokat. Ezt is tökre megértem, én is szeretem őket, bár még emlékszem, hogy diákként mennyire kellemetlen volt minden ilyen feladat, ugyanis nem volt elég hozzá a logikai érzékem, hogy magamtól rájöjjek trükkökre. (Azóta mutatok némi fejlődést.) Egy alkalommal saját gyártmányú logisztorit vittem be, ez hibának bizonyult. Erre a következőből következtetek. "Találjon már ki a tanárnő megint olyan történetet! Meddig tart az?" Ja, semeddig, tényleg, meg amúgy is tökre kedvelem, amikor elvárnak valamit, amit jófejségből teszek, de még ennél is jobban szeretem azt, amikor valaki illetéktelen beosztja az időmet.
8. A diákok rendkívül rafináltak. Nem szeretnek egyest kapni az el nem készített házi feladatra, viszont házi feladatot írni sem szeretnek. Az ebből adódó konfliktus megoldására több stratégiájuk is van, egyik szebb, mint a másik. Van, aki nemes egyszerűséggel negyed óra késéssel jár órára, mert tudja, hogy addigra már túl is vagyunk a házi feladat ellenőrzésén. Ha érkezésekor kedvesen megkérem, hogy mutassa be a házi feladatát, akkor csúnyán néz, miközben megkapja az egyesét. Van olyan is, aki kicsit sem feltűnő módon rejtegeti a könyvet/munkafüzetet/fénymásolt lapot, ahol a házinak kéne lenni, és amikor felszólítom, hogy olvassa fel a következő mondatot, akkor úgy tesz, mintha oda lenne neki írva, közben minden egyes megoldás után bőszen körmöl. Én viszont nem szeretem, ha valaki sunyít, ezért aztán kissé paprikás hangulatban írom be az egyesét. (Megjegyzem, nem minden csoportban jár egyes a házi feladat el nem készítéséért, csak ott, ahol trend, hogy nem írnak házit, és nem hajlandóak elhinni, hogy nem az én szórakoztatásomra kell házit írni, hanem azért, hogy nekik jó legyen.)
9. A diák nem írja meg a szövegalkotási házi feladatot. Megkérdezem, miért nem. A válasz: nem működik a számítógépe. Valaki közbeszúrja, hogy "és wifis telefonod sincs." Erre nem csapok le, mert én sem írnék fogalmazást telefonon, de azért szép találat. Amit viszont megkérdezek: "Akkor miért nem írtad le papírra? Mások is úgy adták be." A válasz: "A tanárnő azt nem köszönné meg nekem. Nagyon csúnyán írok." Erre én: "Igen, tudom, kijavítottam már néhány dolgozatodat, de eddig mindig el tudtam olvasni az írásodat." Hebegés-habogás: "Hát, igen, de tényleg nagyon csúnya az írásképem." Én meg gonosz törpés kedvemben vagyok: "Én meg tényleg el tudom olvasni, úgyhogy akkor légy szíves pótold."
Azé' a tanárok élete sem csak játék és mese. De már csak egy hét a tavaszi szünet öt napjáig! Akkor aztán majd hű, de kipihenem magam!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése