Koreai család
Nem tudom, vajon a betegség, a fáradtság, mindkettő vagy egyik sem az oka annak, hogy nehezen kezelem az új családnál fennálló helyzetet, miszerint nemcsak hogy anyuka nem tud angolul, de (egyelőre) a gyerekek sem. Nem lehet velük beszélgetni, mert nem értik, amit mondok, bár feladatlapokat ki tudnak tölteni. Annyira nem értik, mit mondok, hogy ma határozottan állították, Dél-Koreában nincsenek nemzeti ünnepek, munkaszüneti napok. Mondtam, nemzeti ünnepek minden országban vannak, igyekeztem körülírni, mi az, hogy nemzeti ünnep, de nem értették. Azt a kérdést sem értették, mit reggeliztek. Ez nekem iszonyú fárasztó. Persze tudom, hogy nem tehetnek róla, hogy nem tudnak angolul, és azért fognak brit iskolába járni, hogy megtanuljanak, ezt sűrűn mondogatom is magamban, csak úgy érzem, nehezen fogom kibekkelni azt az időt, ami hátra van addig, hogy kommunikálni lehessen velük. Mondjuk a komfortérzetemet az sem növelte ma, hogy a lakásban kb. 30 fokra csavarták fel a termosztátot, minek következtében az óra egy részében komolyan küzdöttem az elalvás ellen, másik részében meg úgy éreztem, teljesen ki fogok száradni, mire eljöhetek tőlük.
Megoldásként felmerült bennem, hogy kerítek valakit, aki szeretne koreai gyerekekkel foglalkozni, érdekli per pill ez a kihívás, hogy angolul nem tudó gyerekekkel kommunikáljon sikeresen angolul, akikkel más közös nyelv nincs, és tud heti háromszor-ötször menni hozzájuk, miután anyuka igen csúnyán nézett, mikor mondtam, hogy sem ötször, sem háromszor nem tudok járni, és még a kettő is bajos. Értem őt, nyilván minél előbb kell neki az eredmény, hogy a gyerekei ne őrüljenek meg a suliban, nekem viszont jelenleg konkrétan 0 szabadidőm van. Még szombaton is dolgozom, arról a tonna óratervről nem is beszélve, amit hetente legyártok. (És nem keresem magam hülyére, sőt!!!) Kell nekem heti egy szabad délután, ezt megint bizonyítva látom. Már azt sem bánom, ha csak 4-kor vagy 5-kor kezdődik, de akkor is kell, hogy egyszer itthon ülhessek, és nézhessek ki a fejemből, vagy bármi egyebet csinálhassak, amihez kedvem van, és ne 8 és 10 között érjek haza, hogy utána ne tudjak elaludni 1-ig vagy 2-ig.
Az miért van, hogy én mindig túlvállalom magam?
Megoldásként felmerült bennem, hogy kerítek valakit, aki szeretne koreai gyerekekkel foglalkozni, érdekli per pill ez a kihívás, hogy angolul nem tudó gyerekekkel kommunikáljon sikeresen angolul, akikkel más közös nyelv nincs, és tud heti háromszor-ötször menni hozzájuk, miután anyuka igen csúnyán nézett, mikor mondtam, hogy sem ötször, sem háromszor nem tudok járni, és még a kettő is bajos. Értem őt, nyilván minél előbb kell neki az eredmény, hogy a gyerekei ne őrüljenek meg a suliban, nekem viszont jelenleg konkrétan 0 szabadidőm van. Még szombaton is dolgozom, arról a tonna óratervről nem is beszélve, amit hetente legyártok. (És nem keresem magam hülyére, sőt!!!) Kell nekem heti egy szabad délután, ezt megint bizonyítva látom. Már azt sem bánom, ha csak 4-kor vagy 5-kor kezdődik, de akkor is kell, hogy egyszer itthon ülhessek, és nézhessek ki a fejemből, vagy bármi egyebet csinálhassak, amihez kedvem van, és ne 8 és 10 között érjek haza, hogy utána ne tudjak elaludni 1-ig vagy 2-ig.
Az miért van, hogy én mindig túlvállalom magam?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése