Nem-annyira-rémálom
A rémálmot az teszi rémálommá, ha benne az ember fél vagy felizgatja magát valamin. A múltkori ezért volt rémálom, a tegnapi ezért nem volt az.
Most valami várban voltam egy csapat emberrel, volt nagy evés-ivás, móka, kacagás, várúr a közelben sem. Az lett gyanús, hogy az emberek elzsibbadtak, ami képileg úgy jelent meg, hogy szétfolytak. Kinek a keze, kinek a lába, kinek az arca folyt szét és vált deformált pacává. Amikor észrevettem, hogy ez történik, nekiálltam sűrűn és erősen rázogatni a kezem meg a lábam, hátha akkor nem zsibbadok el, és nem is zsibbadtam. Akkor lett majdnem rémálom ez az álom, amikor belegondoltam, hogy itt leszek egy idegen kastélyban tök egyedül egy rakás hullával vagy magatehetetlen ronccsal, és félni fogok, de gyorsan meggyőztem magam arról, hogy erre nem érdemes gondolni. Aztán akadt még egy ember rajtam kívül, aki nem lett rosszul, neki meg is súgtam, hogy nyilván a kajában vagy a borban lehetett valami, amitől a többiekkel ez történt. Az ember szájából elhangzott egy ilyen mondat: "Akkor ez egy csapda, és ugyanakkor konyha magyaroknak?" Elképzelni nem tudtam, mit akarhat mondani a mondat második felével, de azért mondtam, hogy igen, valami olyasmi. Aztán átrohantunk egy másik terembe, és próbáltunk megoldást találni a problémára. Fél szemmel láttam, ahogy a falon függő portré elégedetlen képet vág, de nem volt időm jobban megnézni, mert visszasiettünk abba a terembe, ahol az emberek éppen szétfolytak. Ekkor az ebben a teremben található portré is mondott egy jót. Látott valakit kimenni a várból, mire így szólt: "Hát ez hogy lehet? ... Ja, már értem! Az nem én vagyok, hanem a rám nagyon hasonlító ikertestvérem! Rossz hírem van, az ellenség besúgója." Erre odarohantunk az ablakhoz azzal a másik emberrel, akinek nem lett baja, és azt láttuk, hogy a várúr készíti a seregét a kapunál, és le akar rohanni minket. Nagyon csúnyán átverve éreztem magam, amiért úgy tett, mintha felebaráti szeretetből kölcsönadná nekünk a várát, közben meg megmérgezte az embereket, hogy rajtuk üthessen.
Arra már nem volt időm, hogy kigondoljam, hogyan szabadulhatnánk szorult helyzetünkből, mert felébredtem. Elég viccesnek éreztem ezt az álmot már közvetlenül ébredés után is. Határozottan olyan érzésem volt, hogy ezt már álmodtam egyszer, csak akkor már a szétfolyás kezdete előtt felébredtem, de azóta elbizonytalanodtam. De amúgy sem értem, mi értelme lenne annak, hogy pont ez az álom többször is előforduljon.
Most valami várban voltam egy csapat emberrel, volt nagy evés-ivás, móka, kacagás, várúr a közelben sem. Az lett gyanús, hogy az emberek elzsibbadtak, ami képileg úgy jelent meg, hogy szétfolytak. Kinek a keze, kinek a lába, kinek az arca folyt szét és vált deformált pacává. Amikor észrevettem, hogy ez történik, nekiálltam sűrűn és erősen rázogatni a kezem meg a lábam, hátha akkor nem zsibbadok el, és nem is zsibbadtam. Akkor lett majdnem rémálom ez az álom, amikor belegondoltam, hogy itt leszek egy idegen kastélyban tök egyedül egy rakás hullával vagy magatehetetlen ronccsal, és félni fogok, de gyorsan meggyőztem magam arról, hogy erre nem érdemes gondolni. Aztán akadt még egy ember rajtam kívül, aki nem lett rosszul, neki meg is súgtam, hogy nyilván a kajában vagy a borban lehetett valami, amitől a többiekkel ez történt. Az ember szájából elhangzott egy ilyen mondat: "Akkor ez egy csapda, és ugyanakkor konyha magyaroknak?" Elképzelni nem tudtam, mit akarhat mondani a mondat második felével, de azért mondtam, hogy igen, valami olyasmi. Aztán átrohantunk egy másik terembe, és próbáltunk megoldást találni a problémára. Fél szemmel láttam, ahogy a falon függő portré elégedetlen képet vág, de nem volt időm jobban megnézni, mert visszasiettünk abba a terembe, ahol az emberek éppen szétfolytak. Ekkor az ebben a teremben található portré is mondott egy jót. Látott valakit kimenni a várból, mire így szólt: "Hát ez hogy lehet? ... Ja, már értem! Az nem én vagyok, hanem a rám nagyon hasonlító ikertestvérem! Rossz hírem van, az ellenség besúgója." Erre odarohantunk az ablakhoz azzal a másik emberrel, akinek nem lett baja, és azt láttuk, hogy a várúr készíti a seregét a kapunál, és le akar rohanni minket. Nagyon csúnyán átverve éreztem magam, amiért úgy tett, mintha felebaráti szeretetből kölcsönadná nekünk a várát, közben meg megmérgezte az embereket, hogy rajtuk üthessen.
Arra már nem volt időm, hogy kigondoljam, hogyan szabadulhatnánk szorult helyzetünkből, mert felébredtem. Elég viccesnek éreztem ezt az álmot már közvetlenül ébredés után is. Határozottan olyan érzésem volt, hogy ezt már álmodtam egyszer, csak akkor már a szétfolyás kezdete előtt felébredtem, de azóta elbizonytalanodtam. De amúgy sem értem, mi értelme lenne annak, hogy pont ez az álom többször is előforduljon.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése