Összegzés: 2012
Elolvastam a 2011-es visszatekintésemet, aminek a végén kifejeztem abbeli reményemet, hogy a 2012-es év jobb lesz. Nem lett jobb. Történtek jó dolgok, nagyon jók, ugyanakkor történtek rossz dolgok is, nagyon rosszak.
Pozitív események
- Idén két konferencián adtam elő, mindkettőn sikerem volt, Szekszárdon különösen nagy: sokan odajöttek az előadásom után gratulálni, és a helyi könyvtár vezetője azt mondta, tanítani kéne azokat a dolgokat, amiket én elmondtam, és szerinte nagy jövő áll előttem. Ezek nagyon fontos sikerélmények voltak, nagyon jó rájuk visszagondolni is.
- Az év fénypontja az volt, amikor megkaptam a harmadik fordítási munkámat a kiadótól. Ezúttal 560 oldalas könyvet bíztak rám, ami ráadásul egy trilógia első része, és hamarosan film is készül belőle. Ezt egyértelműen jó jelként értelmeztem: talán most már tényleg számítanak rám, talán most már tényleg bíznak bennem, talán most már tényleg rendszeresen lesz fordítói munkám. (Na, nem panaszkodhatom, 2011 után mindjárt 2012-ben kaptam új megbízást, ami nekem nagy dolog.)
- A fordítást elkészítettem, leadtam határidőre, aztán november végén megjött a visszajelzés: a szerkesztő nagyon megdicsért, és az egyeztetések után azzal búcsúzott, hogy keres, ha lesz hír a trilógia második kötetéről, vagy ha más, nekem való könyv fut be hozzájuk. (Fingers crossed.)
- Tomi megkérte a kezemet. Nagyon régen mondta először, hogy erre készül, és azóta én nagyon vártam ezt. A gyűrűm szép, a lelkem megnyugodott, és örömmel vártam a tavaszt, amikor majd lesz az esküvőnk.
Negatív események
- Februárban meghalt Mama. Sokáig nem tértem magamhoz a döbbenettől. Beteg volt, súlyos beteg, de amióta ismerem, annyi sok szörnyűséget kibírt, hogy nem hittem, hogy pont ez bánik el vele. Főleg az lehet ennek az oka, hogy Mama nagyon szerette volna megérni a 100. születésnapját, és erről nem is annyira kívánságként, mint inkább tényként beszélt. 76 éves volt.
- Szeptemberben meghalt Nagyi. Azt hiszem, máig nem tértem magamhoz a döbbenettől, annyira hihetetlen ez is. Még a képét sem raktam ki, pedig (majdnem) minden halottamról van kép a falon. Nagyi is beteg volt, de nem hittem volna, hogy ennyire súlyos az állapota. Persze a halála utáni jegyzőkönyvből kiderült, hogy bizony nagyon-nagyon rosszul volt, de egyszerűen nem így tűnt. Utoljára egy héttel a halála előtt beszéltünk, és egyáltalán nem éreztem a hangján, hogy ekkora a baj. Ő sem számított erre, a halála előtt öt perccel még arról beszélt, milyen lesz, amikor hazaengedik a kórházból. 70 éves volt.
- Meghalt a tanáraim közül az első, a latintanárnő, aki ötödikes koromtól tizedikes koromig tanított, aki felkészített a középfokú latin nyelvvizsgára, és aki még a lakására is meghívott a készülés időszakában, hogy egészen biztosan minden nyelvtani anyagra sor kerüljön a vizsga előtt. A vizsga sikerült is, a tanárnőnek azóta is hálás vagyok. 58 éves volt.
- Tomival szakítottunk. Igen, a lánykérés után öt hónappal. Esküvő helyett. Már egy ideje látszott, hogy ez így mégsem lesz jó, és aztán december elején, talán közepén megbeszéltük, hogy nem érdemes így együtt maradnunk, mert ha összeházasodunk, annak jó eséllyel válás lesz a vége, aminek semmi értelme. Tomi mondta, hogy nagyon furcsa a szakításunk, mert az ilyesmi veszekedéssel, sírással meg tányértöréssel szokott járni más pároknál, mi meg csak megállapodtunk abban, hogy ezt fogjuk tenni, elosztottuk a "vagyont", és ennyi. Én azért örülök, hogy velünk ez így történt. Nagyon megviselt volna, ha elkezdünk fröcsögni meg gyűlölködni. Tényleg úgy látjuk mindketten, hogy inkább most szakítsunk, mint esküvő, netán egy-két gyerek után. Így nem sérül rajtunk kívül senki. Talán Marci, de ő azért csak egy kutya, akármilyen értelmes is, és hiába szeret, gyorsan el fogja fogadni, hogy velem már nem találkozik minden nap. Eredetileg azt találtuk ki, hogy heti váltásban lakik majd mindkettőnknél, aztán úgy gondoltam, attól tuti megzavarodik, úgyhogy most az a megállapodás, hogy néha elhozom majd magamhoz pár napra. Vendégeskedni úgyis szeret :) A költözésen már majdnem teljesen túlestünk, a szoba új képet mutat, és ma alszom először egyedül itthon úgy, hogy tudom, ez most egy ideig biztosan így lesz. Még 1-jéig nálam van Marci, egyrészt azért, mert nehezen válok meg tőle, pedig mennyire nem szerettem eleinte, másrészt meg azért, hogy a "hárman lakunk és alszunk itt" után ne rögtön az következzen, hogy "egyedül vagyok, mint az ujjam, leszámítva a papagájt, aki viszont fél tőlem". Átmenetnek tekinthető ez, hátha így jobb lesz nekem. Nem könnyű ez most, de próbálok annak örülni, hogy szépen oldottuk meg, tudunk normálisan beszélni egymással, és szeretettel gondolunk majd egymásra ezután is.
Ez volt 2012. Jó sűrű volt, és bár a jó dolgok nagyon jók voltak, azért a nagyon rossz dolgok miatt enyhén negatívnak értékelem az évet. Kár. Megint elmondom, mint tavaly: remélem, 2013 jobb lesz, mindkettőnknek, sőt a családnak is.
Pozitív események
- Idén két konferencián adtam elő, mindkettőn sikerem volt, Szekszárdon különösen nagy: sokan odajöttek az előadásom után gratulálni, és a helyi könyvtár vezetője azt mondta, tanítani kéne azokat a dolgokat, amiket én elmondtam, és szerinte nagy jövő áll előttem. Ezek nagyon fontos sikerélmények voltak, nagyon jó rájuk visszagondolni is.
- Az év fénypontja az volt, amikor megkaptam a harmadik fordítási munkámat a kiadótól. Ezúttal 560 oldalas könyvet bíztak rám, ami ráadásul egy trilógia első része, és hamarosan film is készül belőle. Ezt egyértelműen jó jelként értelmeztem: talán most már tényleg számítanak rám, talán most már tényleg bíznak bennem, talán most már tényleg rendszeresen lesz fordítói munkám. (Na, nem panaszkodhatom, 2011 után mindjárt 2012-ben kaptam új megbízást, ami nekem nagy dolog.)
- A fordítást elkészítettem, leadtam határidőre, aztán november végén megjött a visszajelzés: a szerkesztő nagyon megdicsért, és az egyeztetések után azzal búcsúzott, hogy keres, ha lesz hír a trilógia második kötetéről, vagy ha más, nekem való könyv fut be hozzájuk. (Fingers crossed.)
- Tomi megkérte a kezemet. Nagyon régen mondta először, hogy erre készül, és azóta én nagyon vártam ezt. A gyűrűm szép, a lelkem megnyugodott, és örömmel vártam a tavaszt, amikor majd lesz az esküvőnk.
Negatív események
- Februárban meghalt Mama. Sokáig nem tértem magamhoz a döbbenettől. Beteg volt, súlyos beteg, de amióta ismerem, annyi sok szörnyűséget kibírt, hogy nem hittem, hogy pont ez bánik el vele. Főleg az lehet ennek az oka, hogy Mama nagyon szerette volna megérni a 100. születésnapját, és erről nem is annyira kívánságként, mint inkább tényként beszélt. 76 éves volt.
- Szeptemberben meghalt Nagyi. Azt hiszem, máig nem tértem magamhoz a döbbenettől, annyira hihetetlen ez is. Még a képét sem raktam ki, pedig (majdnem) minden halottamról van kép a falon. Nagyi is beteg volt, de nem hittem volna, hogy ennyire súlyos az állapota. Persze a halála utáni jegyzőkönyvből kiderült, hogy bizony nagyon-nagyon rosszul volt, de egyszerűen nem így tűnt. Utoljára egy héttel a halála előtt beszéltünk, és egyáltalán nem éreztem a hangján, hogy ekkora a baj. Ő sem számított erre, a halála előtt öt perccel még arról beszélt, milyen lesz, amikor hazaengedik a kórházból. 70 éves volt.
- Meghalt a tanáraim közül az első, a latintanárnő, aki ötödikes koromtól tizedikes koromig tanított, aki felkészített a középfokú latin nyelvvizsgára, és aki még a lakására is meghívott a készülés időszakában, hogy egészen biztosan minden nyelvtani anyagra sor kerüljön a vizsga előtt. A vizsga sikerült is, a tanárnőnek azóta is hálás vagyok. 58 éves volt.
- Tomival szakítottunk. Igen, a lánykérés után öt hónappal. Esküvő helyett. Már egy ideje látszott, hogy ez így mégsem lesz jó, és aztán december elején, talán közepén megbeszéltük, hogy nem érdemes így együtt maradnunk, mert ha összeházasodunk, annak jó eséllyel válás lesz a vége, aminek semmi értelme. Tomi mondta, hogy nagyon furcsa a szakításunk, mert az ilyesmi veszekedéssel, sírással meg tányértöréssel szokott járni más pároknál, mi meg csak megállapodtunk abban, hogy ezt fogjuk tenni, elosztottuk a "vagyont", és ennyi. Én azért örülök, hogy velünk ez így történt. Nagyon megviselt volna, ha elkezdünk fröcsögni meg gyűlölködni. Tényleg úgy látjuk mindketten, hogy inkább most szakítsunk, mint esküvő, netán egy-két gyerek után. Így nem sérül rajtunk kívül senki. Talán Marci, de ő azért csak egy kutya, akármilyen értelmes is, és hiába szeret, gyorsan el fogja fogadni, hogy velem már nem találkozik minden nap. Eredetileg azt találtuk ki, hogy heti váltásban lakik majd mindkettőnknél, aztán úgy gondoltam, attól tuti megzavarodik, úgyhogy most az a megállapodás, hogy néha elhozom majd magamhoz pár napra. Vendégeskedni úgyis szeret :) A költözésen már majdnem teljesen túlestünk, a szoba új képet mutat, és ma alszom először egyedül itthon úgy, hogy tudom, ez most egy ideig biztosan így lesz. Még 1-jéig nálam van Marci, egyrészt azért, mert nehezen válok meg tőle, pedig mennyire nem szerettem eleinte, másrészt meg azért, hogy a "hárman lakunk és alszunk itt" után ne rögtön az következzen, hogy "egyedül vagyok, mint az ujjam, leszámítva a papagájt, aki viszont fél tőlem". Átmenetnek tekinthető ez, hátha így jobb lesz nekem. Nem könnyű ez most, de próbálok annak örülni, hogy szépen oldottuk meg, tudunk normálisan beszélni egymással, és szeretettel gondolunk majd egymásra ezután is.
Ez volt 2012. Jó sűrű volt, és bár a jó dolgok nagyon jók voltak, azért a nagyon rossz dolgok miatt enyhén negatívnak értékelem az évet. Kár. Megint elmondom, mint tavaly: remélem, 2013 jobb lesz, mindkettőnknek, sőt a családnak is.
ó te jó ég!! kicsivel eseményekben szegényebb 2013-at kívánok ezek után! és persze a "fel a fejjel" közhelyt :(
VálaszTörlésKöszönöm :) Remélem, tényleg kicsit kevesebb rossz dolog történik majd idén.
VálaszTörlés