December 25.

Idén van eddigi életem legrövidebb karácsonya. Mindig úgy volt, amióta az eszemet tudom, hogy 24-én szűk családi ünneplés, majd az egyik nap nagycsaládi karácsony, a másikon meg irány Hortobágy, ahol egészen 30-ig szoktunk lenni. Nem mondom, hogy ennek mindig örültem, az érettségi évében például emiatt nem jutottam el a karácsonyi szünetben megtartott plusz egy keringőpróbára, és az akkor zavart, igaz, semmi bajom nem lett tőle. Amióta nagycsaládi karácsony nincs, 25-én Katáék szoktak jönni, 26-án Nagyiék (vagy mi megyünk hozzájuk), aztán egy-két napot Hortobágyon töltünk. De idén Nagyi és Mama sem karácsonyozik már velünk, és mivel anyu húga, Gabi azt szerette volna, ha anyuéknál karácsonyozunk velük, 25-én gyűltünk össze tízen: anyuék, Gabi és Dani, Katáék meg mi. Először furcsa volt, mert Gabiék meg Katáék sosem találkoznak karácsonykor, miután nem rokonok, de ez csak kis ideig tartott, mert nagyon jó volt a hangulat. The more the merrier.

Reggel becsomagoltuk a Mikulás-gyár nagy részét. Nem volt könnyű menet, de azért a végére értünk.

Kivételesen időben érkeztünk anyuékhoz, ahol is a lakás fényképezésével kezdtünk.

Karácsonyi asztal

Karácsonyi ebéd

Ünnepi kisasztal

Anyuék karácsonyfája

Meg ami alatta volt

Dani és Marci már az ebédnél megkezdték a barátkozást

A Mennyből az angyal és a Kiskarácsony, nagykarácsony alatt a két kisfiú fogta egymás kezét :)

Marci meg tovább barátkozott Danival

Aztán bontott a legkisebb: könyveket, Legót, díszíthetős fát kapott.

Bence következett: könyveket és Geomaget kapott.

Jött Dani: könyveket meg édességet kapott, és egy szép tálat.

Közben Marci türelmesen várt - közel sem került olyan extázisba, mint Liza szokott a bontogatáskor.

Azért nekem segített. Én könyveket (Lomb Kató: Így tanulok nyelveket), Selma Lagerlöf: Nils Holgersson csodálatos utazásai), fényképezőgépet (!!!), karácsonyi tálat, varrott szívet, madarat, falmatricát, nyakláncot és fülbevalót, na meg egy helyes, kötött macit kaptam.

Utánam Tomi jött: könyvet (A kutyák szőrös gyerekek), távcsövet, 2013-as naptárat, teát és csokit kapott.

Közben Marci tovább barátkozott Danival. (Ezt már az új géppel fényképeztem.)

Tomi (is) örült az ajándékoknak

Aztán Kata jött: kapott tálat, takarítógépet, Zolival közösen szép kis mécsest és csokit.

Közben Marci tovább barátkozott Danival.

Zoli könyvet (a gitárokról) meg csokit kapott, meg Katával közösen a mécsest.

Közben Marci tovább barátkozott Danival.

Aztán Gabi következett. Macskaszőrleszedőt, karácsonyi tálat, csokit, nyakláncot meg macskás só-borsszórót kapott. (Közben Marci..., de már tudjátok.)

Aztán anyu következett. Szép kis lámpát, fonott kosárszerűséget, könyveket (A hobbit, Mézescsók Cerberusnak), mozijegyet, kitűzőt kapott.

Aztán apu jött. Vicces, SK cukorkatartót (Katáéktól), csokit, könyvet (Szitakötő), jegesmedvés jégkaparót kapott, anyuval közösen pedig egy dobogókői hétvégét.

Marci bontott utoljára: egy kutyás lábtörlőt és szaloncukrot kapott, és ő is nagyon örült.

Aztán mindenki húzhatott egy idézettel összekötött szaloncukrot, anyu reményei szerint személyre szólót. Az én idézetem azt mondja: "Az elmúlás a harmónia egyik alappillére. Ha nem harcolunk ellene, összhangban vagyunk a valósággal." Hát igen, ez talált. Tomiét nem tudom szó szerint idézni, de arról szólt, hogy ha a térképet nézegeti, sosem ismeri meg a valódi világot. Lehet, hogy ez is talált.

Aztán délutáni pihenés, játszás és beszélgetés következett. Ja, és megnéztük Dani DVD-jét, amit nem is meséltem, mindenesetre az 1999-es nyári tábor van rajta, amikor Dani félreértette a Ki mit tud jelentését, és egy rakás adatot olvasott fel mindenféle állatokról, például a "tengeri leugánról" is. Ekkor még csak tízéves volt, és ez volt az első termkuttája (azaz természetkutató tábora), így abszolút elnézhető neki ez a tévedés, de ettől még nagyon aranyos marad. Meg aztán ekkor ragadta el őt a mocsári szörny, az is egy vicces történet. A képen pedig a családom látható, mínusz Dani. Ilyen kevesen lettünk. (Ez nem egészen igaz, teszem hozzá, mindenesetre most karácsonykor ennyien ünnepeltünk együtt.)

Búcsúzóul lefényképeztem anyuék karácsonyfáját bekapcsolt égősorral.

Meg a karácsonyi ajtót.

És a karácsonyi növénydíszt.

Nagyon jól éreztük magunkat, jó volt együtt lenni a családdal. Az a fura, hogy nem érzem, hogy nagyon sokat ettem volna, de hogy én milyen rosszul vagyok most... Jajj... Na jó, ennyit azért két-három nap alatt eszem meg év közben, de még ez sem volt sok, ha objektíven nézzük. Szegény gyomromra ráfér majd a pihi karácsony után :)

Nem kizárt, hogy ez volt az utolsó karácsonyunk így, ezzel a tíz emberrel közösen. Úgyhogy annál inkább fontos, hogy jól sikerült. Holnap, életemben először, már nem rokonozunk, nem is barátozunk, mert azok, akikhez ilyenkor mennénk, már mind meghaltak, a családjukat pedig most nem látogatjuk meg, mert elég messze vannak. (Azért a postán keresztül kommunikálunk.) Ez azért kicsit szomorú, és hogy könnyebb legyen az átszokás erre az új rendszerre, anyuék átjönnek ebédre. (Mert mondtam anyunak pár napja, hogy ez szerintem annyira szomorú, amire azt mondta, minden csak attól függ, hogyan fogjuk fel, aztán felajánlotta, hogy átjönnek hozzánk 26-án, hogy akkor is legyen még egy kis karácsony. Jó lesz ez is.)