December 24.
Hát, nem megy ez nekünk. Mármint az, hogy időben, tehát mondjuk 6 körül vacsorázzunk, és 7 körül megérkezzen a Jézuska. Igaz, idén már egészen jók voltunk. Még délelőtt odatette Tomi a levest, begöngyölgettük a töltött káposztát, és amikor átmentünk az anyukájához, már csak az volt hátra, hogy a kaja alá gyújtsunk, onnantól meg kb. másfél órára saccoltuk a vacsoráig hátra lévő időt.
Délelőtt én vittem sétálni a kutyát, hogy Tomi addig nekiláthasson a főzésnek. Már a partra vezető úton volt némi kalandunk, a kutya majdnem rendőrautó alá futott miattam, meg is döbbent rendesen, csészealjnyira tágult szemmel bámult rám, és az egész lénye azt kérdezte, ezt miért csináltam. De nem volt direkt, és miután megbeszéltük a dolgot, ő is túllépett rajta. Marci nagyon szereti a havat, ez idén kiderült. Akkorákat ugrált benne, mint egy bakkecske. Meg futkározott magának. Ebbe annyira belejött, hogy a parton, a hosszú, nyílegyenes szakaszon nekilódult. De úgy igazán tisztességesen. Amikor én a sétány legelején jártam, akkor ért ő a színházhoz. Az nem kis táv, mondjuk másfél kilométer, de lehet, hogy kettő. Ordítottam, hogy jöjjön vissza, de hiába engedtem ki a hangomat, még úgy sem hallotta, hogy hívom, olyan messze volt. Rendesen lemerevedtem az ijedtségtől, elképzeltem, mekkora lesz az öröm, amikor bejelentem otthon, hogy karácsony örömére elveszítettem a kutyát, de aztán feltehetőleg feltűnt az ebnek, hogy sehol nem lát, mert kb. tíz perc múlva visszajött. Akkor is nagyon csodálkozva nézett, mintegy érdeklődött, hogy maradtam én le ennyire. Úgyhogy elmondtam neki, örülök, hogy így szereti a havat, de ez nagyon csúnya volt és nagyon ijesztő és nekem ez nagyon stresszes, ezért innentől pórázon sétálunk. Megértette, nem duzzogott egyáltalán. Jófej kiskutya, sokat kupálódott múlt karácsony óta.
Éva néninél kezdtük az ünneplést kettő körül: ettünk ananászlevest meg mákos gubát, aztán karácsonyoztunk.
Délelőtt én vittem sétálni a kutyát, hogy Tomi addig nekiláthasson a főzésnek. Már a partra vezető úton volt némi kalandunk, a kutya majdnem rendőrautó alá futott miattam, meg is döbbent rendesen, csészealjnyira tágult szemmel bámult rám, és az egész lénye azt kérdezte, ezt miért csináltam. De nem volt direkt, és miután megbeszéltük a dolgot, ő is túllépett rajta. Marci nagyon szereti a havat, ez idén kiderült. Akkorákat ugrált benne, mint egy bakkecske. Meg futkározott magának. Ebbe annyira belejött, hogy a parton, a hosszú, nyílegyenes szakaszon nekilódult. De úgy igazán tisztességesen. Amikor én a sétány legelején jártam, akkor ért ő a színházhoz. Az nem kis táv, mondjuk másfél kilométer, de lehet, hogy kettő. Ordítottam, hogy jöjjön vissza, de hiába engedtem ki a hangomat, még úgy sem hallotta, hogy hívom, olyan messze volt. Rendesen lemerevedtem az ijedtségtől, elképzeltem, mekkora lesz az öröm, amikor bejelentem otthon, hogy karácsony örömére elveszítettem a kutyát, de aztán feltehetőleg feltűnt az ebnek, hogy sehol nem lát, mert kb. tíz perc múlva visszajött. Akkor is nagyon csodálkozva nézett, mintegy érdeklődött, hogy maradtam én le ennyire. Úgyhogy elmondtam neki, örülök, hogy így szereti a havat, de ez nagyon csúnya volt és nagyon ijesztő és nekem ez nagyon stresszes, ezért innentől pórázon sétálunk. Megértette, nem duzzogott egyáltalán. Jófej kiskutya, sokat kupálódott múlt karácsony óta.
Éva néninél kezdtük az ünneplést kettő körül: ettünk ananászlevest meg mákos gubát, aztán karácsonyoztunk.
Évek óta először volt fehér karácsonyunk.
Ünnepi asztal
Ezt én kaptam, volt benne marcipángolyó (nyamm) meg színházbérlet!!!, úgyhogy 2013-ban látom majd a Sors bolondjait, a Spamalotot és a Mary Poppinst is. Még mindig nehezen hiszem el :)
Ezt Tomi kapta: volt benne meleg zokni, sapka, kesztyű, könyv a kutyákról.
Ezt Marci kapta: volt benne tündéri rénszarvas meg nass.
A rénszarvasnak óriási sikere volt és van azóta is.
Ezt Éva néni kapta: digitális mérleg meg kenyérpirító. (Azért nem látszik az arca, mert nem kértem engedélyt a kép publikálására.)
Bontás után egy kis játszás is belefért.
Aztán kidőltek.
Amikor negyed 5 körül hazaértünk, begyújtottunk a kaja alá, majd következett a csomagolás és a fadíszítés.
Idei Mikulás-gyár, mínusz a már átadott ajándékok.
Még beágyazás előtt nekiálltam díszíteni a fát, miközben Bodrogi Gyula felolvasta nekem/nekünk a Karácsonyi ének negyedik és ötödik strófáját. Lehet, hogy hagyományt csinálok a hangoskönyv karácsonykor esedékes meghallgatásából, mert bizony nagyon jó volt.
Aztán elkészült a fa, és beágyaztunk.
Aztán jött a vacsora, elsőként a húsleves.
Tomi zenét választott, Marci meg érdeklődve figyelte, ahogy lefényképezem őket.
A leves után következett a töltött káposzta, amiből egy kisebb hadseregre valót sikerült főzni idén, aggódom is, ki fogja megenni. (Komolyan rengeteg. Olyan 60 gombócra saccolom... Kettőnkre!!!)
Aztán jött a Jézuska. Egész hamar ideért, valamikor 3/4 9 körül, és mindjárt Rozival kezdte, mert ugyan nem ő a legfiatalabb, de ő a legbetegebb, ezért ennyi kiváltság jár neki.
Aztán Marci jött: egy műcsontot kapott, akkorát, amekkora az a csomag. (Az állatok mindig utoljára bontanak, nem tudom, idén miért fordítottuk meg a sorrendet, de jó volt így.)
Aztán én jöttem, a háttérben Marci eszi a már említett csontot.
A molyos kívánságlistámról kaptam könyveket. Tomitól a Fairy Oak utolsó két részét, amivel teljes a sorozat, és Joanne Harris legújabb novelláskötetét, a molyangyalkámtól pedig az Ars Fatalis című regényt. Mindre nagyon kíváncsi vagyok, alig várom, hogy sorra kerüljenek :)
Végül Tomi keresett, mint rangidős.
Kapott kézmelegítőt meg kockapókert.
Meg egy Addict-a-Ballt, ami elég vicces játék, és lenne is kedvem kitanulni, majd meglátjuk, marad-e rá idő.
Ezek után összejött, ami tavaly nem: belefért az estébe egy film is, és Tomi nem aludt el rajta!!! A szerencsés nyertes a Reszkessetek, betörők! volt, mert idén még nem láttuk, és mert a karácsonynak fontos része. És nagyon jó volt, mint mindig.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése