Elnökválasztás
Túl későn jöttem rá, hogy idén is lesz eredményváró buli a nagykövetségen, két nappal azután, hogy kiírták a facebookra a szervezők, elfogyott a hely, nem mehet több ember. Bíztam benne, hogy Ryan elmegy (ő a két kedvenc amerikanisztikás tanárom közül az egyik), és majd esetleg ír róla valamit, legalább a facebookra, és nem csalódtam, egy teljes blogbejegyzéssel örvendeztetett meg.
Mivel erre a jó kis bulira nem jutottam be, gondoltam, nézem a CNN-t. Még örültem is, hogy másnap nem kell felkelni reggel, milyen tök jó lesz élőben hallani, hogy ki nyert. Ezt vagy egy tucatszor végiggondoltam, mire leesett, hogy az a csütörtök, amikor nem kelek korán, a kedd után meg általában a szerda szokott következni, amikor is egész délelőtt tanítok a suliban. Nem baj, gondoltam, hős leszek, legalább 1-ig nézem a választási műsort.
Az egész éjfélkor kezdődött, mert akkor volt 6 óra azokban az államokban, ahol elsőként zárták az urnákat. Negyed 1 körül kezdtek eredményeket mutogatni, de a képernyőn is megjelent, és szóban is vagy tízszer kihangsúlyozták, hogy még nagyon az elején vagyunk, még csak 1%-os feldolgozottságnál járunk. Ha ez még nem lett volna elég, csupa olyanokat mutogattak, hogy Romney vezet a maga 79%-ával. Persze ismerem még annyira az amerikai politikát, hogy nem okozott meglepetést, hogy a tradicionálisan republikánus államokban a republikánus jelölt vezet, de azért nem volt jó látni. Mivel a reggeli kelést nem lehetett elodázni, fél 1-kor a "Hajrá, Obama!" gondolattal a fejemben kikapcsoltam a tévét, és lefeküdtem aludni.
Tehát összesen fél órát láttam a műsorból, de meg kellett állapítanom, hogy mi ettől bizony fényévekre vagyunk. Nagyon informatív, érdekes grafikonokat mutogattak, csomó érdekességet elmondtak, pl. azt, hogy milyen szempontok alapján választanak az emberek elnököt, ami nyilván józan paraszti ésszel is kitalálható (azért, mert tetszik a programja, azért, mert tetszik a feje, azért, mert olyan értékeket vall, mint én), ennek ellenére nagyon érdekesen adták elő. Legjobban a statisztikák tetszettek. Alul egy kis sávban megmutatták, a vidékiek, az anyák, az apák, a republikánusok, a demokraták közül hány százalék szavaz Obamára, hány százalék Romneyra. Vicces módon kiderült, hogy nincs összefüggés aközött, hogy valaki apa/anya és hogy kire szavaz. Viszont azon meglepődtem, hogy mindkét párt támogatói között akad 8-10%, aki a másik párt jelöltjét szeretné elnöknek. Aztán azt is megmutatták, melyik jelölt támogatói közül hány százalék vallásos, és ez is kitalálható volt: Romney nagy arányban nyert.
Mivel nem néztem végig a műsort, reggel a netes hírekkel kezdtem a napot, és nagy örömmel láttam, hogy Obama még egy kört megy elnökként. Ez megalapozta a hangulatomat, egész nap jó volt a kedvem. Ryan blogbejegyzéséből aztán azt is megtudtam, hogy az eredményváró buli fél 6-ig (!) tartott, de az eredményt hivatalosan csak fél 7-kor jelentették be.
A híreket olvasgatva az tetszett még meg nekem, hogy az eredményhirdetést követő beszédekben Obama és Romney nem egymást ekézte, hanem gratulált a másiknak, és elismerően nyilatkozott a vetélytársról. Ez minden elnökválasztáskor meglep, annyira nem ehhez vagyok szokva. Néha azt gondolom, hogy Amerikában tényleg jobb lenne nekem.
Mivel erre a jó kis bulira nem jutottam be, gondoltam, nézem a CNN-t. Még örültem is, hogy másnap nem kell felkelni reggel, milyen tök jó lesz élőben hallani, hogy ki nyert. Ezt vagy egy tucatszor végiggondoltam, mire leesett, hogy az a csütörtök, amikor nem kelek korán, a kedd után meg általában a szerda szokott következni, amikor is egész délelőtt tanítok a suliban. Nem baj, gondoltam, hős leszek, legalább 1-ig nézem a választási műsort.
Az egész éjfélkor kezdődött, mert akkor volt 6 óra azokban az államokban, ahol elsőként zárták az urnákat. Negyed 1 körül kezdtek eredményeket mutogatni, de a képernyőn is megjelent, és szóban is vagy tízszer kihangsúlyozták, hogy még nagyon az elején vagyunk, még csak 1%-os feldolgozottságnál járunk. Ha ez még nem lett volna elég, csupa olyanokat mutogattak, hogy Romney vezet a maga 79%-ával. Persze ismerem még annyira az amerikai politikát, hogy nem okozott meglepetést, hogy a tradicionálisan republikánus államokban a republikánus jelölt vezet, de azért nem volt jó látni. Mivel a reggeli kelést nem lehetett elodázni, fél 1-kor a "Hajrá, Obama!" gondolattal a fejemben kikapcsoltam a tévét, és lefeküdtem aludni.
Tehát összesen fél órát láttam a műsorból, de meg kellett állapítanom, hogy mi ettől bizony fényévekre vagyunk. Nagyon informatív, érdekes grafikonokat mutogattak, csomó érdekességet elmondtak, pl. azt, hogy milyen szempontok alapján választanak az emberek elnököt, ami nyilván józan paraszti ésszel is kitalálható (azért, mert tetszik a programja, azért, mert tetszik a feje, azért, mert olyan értékeket vall, mint én), ennek ellenére nagyon érdekesen adták elő. Legjobban a statisztikák tetszettek. Alul egy kis sávban megmutatták, a vidékiek, az anyák, az apák, a republikánusok, a demokraták közül hány százalék szavaz Obamára, hány százalék Romneyra. Vicces módon kiderült, hogy nincs összefüggés aközött, hogy valaki apa/anya és hogy kire szavaz. Viszont azon meglepődtem, hogy mindkét párt támogatói között akad 8-10%, aki a másik párt jelöltjét szeretné elnöknek. Aztán azt is megmutatták, melyik jelölt támogatói közül hány százalék vallásos, és ez is kitalálható volt: Romney nagy arányban nyert.
Mivel nem néztem végig a műsort, reggel a netes hírekkel kezdtem a napot, és nagy örömmel láttam, hogy Obama még egy kört megy elnökként. Ez megalapozta a hangulatomat, egész nap jó volt a kedvem. Ryan blogbejegyzéséből aztán azt is megtudtam, hogy az eredményváró buli fél 6-ig (!) tartott, de az eredményt hivatalosan csak fél 7-kor jelentették be.
A híreket olvasgatva az tetszett még meg nekem, hogy az eredményhirdetést követő beszédekben Obama és Romney nem egymást ekézte, hanem gratulált a másiknak, és elismerően nyilatkozott a vetélytársról. Ez minden elnökválasztáskor meglep, annyira nem ehhez vagyok szokva. Néha azt gondolom, hogy Amerikában tényleg jobb lenne nekem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése