Hosszú hétvége
Péntek
Tudom, tudom, a péntek még nem hétvége. Nálunk viszont nagyszerű dolog történt ezen a napon: a karácsonyra kapott két társasjáték közül kipróbáltuk az egyiket. (Már csak hetek kérdése, és a go is sorra kerül végre, ha elég határozottan lépek fel.)
Ez a mostani mindenesetre az én ajándékom volt Tominak, Lego társas, és a címe A fáraó átka. Az összeszerelés kb. fél óra volt, a játék maga kb. 15 perc. Ötletes és jópofa, aminek nagyon örülök.
Szombat
Ezen a napon állatkertbe mentünk. Még ősszel vettem a National Geographictől két DVD-t egyenként 990 Ft-ért, és mindkettőhöz járt egy-egy belépő az állatkertbe. Mivel április 30-ig lehetett felhasználni őket, április 28. éppen jó alkalomnak tűnt. Velünk jött Tomi anyukája is, neki sima állatkerti jegye lett.
Déltől négyig sétáltunk, persze mindent nem láttunk (oroszlánok, farkasok nem lettek meg, nem is nagyon firtattuk a hollétüket), de azért a látnivalók nagy részét megtaláltuk, ami elég nagy eredmény, tekintve, hogy elfelejtettünk térképet elvenni a bejáratnál, így többnyire érzésre barangoltunk. Éva néni szerint kaotikus az állatkert, régebben könnyebben lehetett tájékozódni benne. Ezt én is megfigyeltem, és szerintem attól van, hogy most már minden háznak (van Ausztrália-, Dél-Amerika-, hüllő- meg mindenféle egyéb ház) van vagy három bejárata-kijárata, és ha az ember nem ott megy ki, ahol bement, térkép nélkül nagyjából esélye nincs kitalálni, hogy éppen merre jár. Régen sokkal kevesebb ház volt, és annak a kevésnek is csak egy bejárata, így nem volt túl bonyolult eligazodni.
Nekem ettől függetlenül nagyon tetszik, hogy most már ennyi minden látnivalót kínál az állatkert, folyamatosan emelkedik a színvonal. Most már vannak programok is: 2-kor Fóka Mókát láttunk, ami egy kb. 20 perces bemutató a fókák tudományából (és sokat tudnak!), 3-kor Elefántsulit, ami az elefántok napi drilleztetésének bemutatása kb. 10 percben, 3:30-kor meg a tapírok etetését figyelhettük meg. Ráadásul az összes programhoz végig kommentár tartozik, szóval szuper az egész.
Összefutottunk a közvetlenül mellettünk lakó szomszédokkal, de vagy négyszer, valamint Lacival és Tündével, akik nem tudom, láttak-e minket, mindenesetre nem vettünk egymásról tudomást. (Mire leesett, hogy ők azok, már hátat fordítottak, és befordultak egy utcácskába, én meg azért nem futottam utánuk köszönni. És most nem mesélem el Lacit és Tündét, lényeg, hogy távoli ismerősök.)
Vasárnap
Anyuékkal elmentem Katáékhoz. Zoli és apu egész nap hintát építettek, mi meg Katával és anyuval palacsintát sütöttünk. Pontosabban Kata bekeverte a tésztát, anyu sütötte a palacsintát, én meg rákentem a tölteléket. Apu még otthon főzött bablevest, ezt hűtőtáskában vittük magunkkal. Ebédre iszonyú sokat ettem, meg is döbbentem magamon rendesen, nem szoktam ilyen telhetetlen lenni. De ezt a palacsintát nem lehetett otthagyni… Ebéd után Matyival ketten szundítottunk egyet, igaz, én 20 percet, ő meg másfél órát. Közben és utána az udvaron nagyüzemi hintázás folyt, Bence és Matyi teljesen odáig voltak a hintától. Ha nálunk termett volna ilyen a kertben gyerekkoromban, én is odáig lettem volna, az biztos.
Hétfő
10-kor találkoztunk volna Blankával az Astorián, ha be nem kattan nekem reggel, hogy valójában a Kálvint beszéltük meg. (Az Astoria névhez a Kálvin tér képe társult a fejemben, ne kérdezzétek, miért.) Így csak 10:20 körül találkoztunk az Astorián, mert szegény embert az ág is húzza, úgyhogy a biztonság kedvéért ripityára törte a sarkamat a nyári cipőm. (Aztán megtaláltam a tavaly vásárolt igen csúnya szandálomat, de hiába csúnya, akkor is hordani fogom, mert legalább sehol nem tör.) Mindenesetre azért fél 11-re megérkeztünk a Puskinba, vettünk jegyet a Rém hangosan és irtó közel című filmre, és izgatottan vártuk a kezdést. 3/4 11 körül odajött hozzánk a mozi egyik dolgozója, és mondta, hogy a film Szentendréről jön elvileg, de még nem érkezett meg, és nem is lehet elérni azokat, akik hozzák, szóval lehet, hogy nem tudják levetíteni. Mondtuk, nem baj, mi tulajdonképpen nem sietünk sehová, egy kis késés is belefér akár. 11-kor aztán ugyanez a lány megint odajött, iszonyúan zavarban volt, és közölte, hogy elérték a szállítót, de nem fog ideérni belátható időn belül, úgyhogy elnézést kér a mozi nevében, és a jegyet természetesen a kasszánál visszaveszik.
Ezek után új program után kellett néznünk. Vettünk némi innivalót, valamint kaptam egy csokit (pedig mondtam, hogy tudok olyat, aki egy ilyen indítás után, amit én reggel előadtam, elásott volna, nem csokit vesz), és aztán kiültünk a Károlyi-kertbe beszélgetni. Egészen fél 1-ig ott voltunk, aztán elvillamosoztunk Tomiékhoz, és ettünk egy-egy finom pizzát. Kb. 3-ig vagy 4-ig voltunk ott, aztán hazafelé vettük az irányt.
Én még gyorsan bementem a közelben egy zöldségeshez, mert nagyon muszáj volt almát és epret vennem. Nos, 600 Ft-ért vettem egy íztelen, viszont eléggé rossz állagú almát, valamint 30 dkg vízízű epret, amiben ráadásul volt egy rothadt szem is, pedig a zöldséges kézzel válogatta. Ez az élmény arra sarkall engem, hogy legközelebb ne kívánjak meg semmilyen gyümölcsöt, amikor nincs nyitva a zöldségesünk, vagy jó előre sejtsem, hogy ez lesz, és vegyek gyümölcsöt az ilyen hosszú hétvégékre.
Este még ellátogattam pilatesre, nagyon családias volt öt-hat fővel. Kivételesen másfél órát maradtam, és semmi bajom nem lett tőle.
Kedd
Délelőtt tanítottunk, illetve Tomi délután is, egészen 2-ig. Miután ő is hazaért, ellátogattunk a XXX. Sajtófotó Kiállításra. Másfél óra alatt néztük végig a képeket. Voltak jó képek, voltak kevésbé jók, volt, aminél nem értettük, miért került be a kiállítás anyagába, másnál az volt fura, miért pont az nyert. De a legtöbb kép nagyon tetszett. Egyik kedvenc részem a kerek évforduló alkalmából készített minikiállítás volt, ahol az elmúlt 30 év kiállításainak szereplői közül mutattak be néhányat, a másik kedvencem meg ez, és remélem, idén sem lesz belőle baj, hogy kiteszem:
Azt mondhatom, nagyon jó kis hosszú hétvégém volt, pedig egyik nap sem aludtam ki magam rendesen. De megérte, mert cserébe minden nap igazán jó programom volt.
Tudom, tudom, a péntek még nem hétvége. Nálunk viszont nagyszerű dolog történt ezen a napon: a karácsonyra kapott két társasjáték közül kipróbáltuk az egyiket. (Már csak hetek kérdése, és a go is sorra kerül végre, ha elég határozottan lépek fel.)
Ez a mostani mindenesetre az én ajándékom volt Tominak, Lego társas, és a címe A fáraó átka. Az összeszerelés kb. fél óra volt, a játék maga kb. 15 perc. Ötletes és jópofa, aminek nagyon örülök.
Szombat
Ezen a napon állatkertbe mentünk. Még ősszel vettem a National Geographictől két DVD-t egyenként 990 Ft-ért, és mindkettőhöz járt egy-egy belépő az állatkertbe. Mivel április 30-ig lehetett felhasználni őket, április 28. éppen jó alkalomnak tűnt. Velünk jött Tomi anyukája is, neki sima állatkerti jegye lett.
Déltől négyig sétáltunk, persze mindent nem láttunk (oroszlánok, farkasok nem lettek meg, nem is nagyon firtattuk a hollétüket), de azért a látnivalók nagy részét megtaláltuk, ami elég nagy eredmény, tekintve, hogy elfelejtettünk térképet elvenni a bejáratnál, így többnyire érzésre barangoltunk. Éva néni szerint kaotikus az állatkert, régebben könnyebben lehetett tájékozódni benne. Ezt én is megfigyeltem, és szerintem attól van, hogy most már minden háznak (van Ausztrália-, Dél-Amerika-, hüllő- meg mindenféle egyéb ház) van vagy három bejárata-kijárata, és ha az ember nem ott megy ki, ahol bement, térkép nélkül nagyjából esélye nincs kitalálni, hogy éppen merre jár. Régen sokkal kevesebb ház volt, és annak a kevésnek is csak egy bejárata, így nem volt túl bonyolult eligazodni.
Nekem ettől függetlenül nagyon tetszik, hogy most már ennyi minden látnivalót kínál az állatkert, folyamatosan emelkedik a színvonal. Most már vannak programok is: 2-kor Fóka Mókát láttunk, ami egy kb. 20 perces bemutató a fókák tudományából (és sokat tudnak!), 3-kor Elefántsulit, ami az elefántok napi drilleztetésének bemutatása kb. 10 percben, 3:30-kor meg a tapírok etetését figyelhettük meg. Ráadásul az összes programhoz végig kommentár tartozik, szóval szuper az egész.
Összefutottunk a közvetlenül mellettünk lakó szomszédokkal, de vagy négyszer, valamint Lacival és Tündével, akik nem tudom, láttak-e minket, mindenesetre nem vettünk egymásról tudomást. (Mire leesett, hogy ők azok, már hátat fordítottak, és befordultak egy utcácskába, én meg azért nem futottam utánuk köszönni. És most nem mesélem el Lacit és Tündét, lényeg, hogy távoli ismerősök.)
Vasárnap
Anyuékkal elmentem Katáékhoz. Zoli és apu egész nap hintát építettek, mi meg Katával és anyuval palacsintát sütöttünk. Pontosabban Kata bekeverte a tésztát, anyu sütötte a palacsintát, én meg rákentem a tölteléket. Apu még otthon főzött bablevest, ezt hűtőtáskában vittük magunkkal. Ebédre iszonyú sokat ettem, meg is döbbentem magamon rendesen, nem szoktam ilyen telhetetlen lenni. De ezt a palacsintát nem lehetett otthagyni… Ebéd után Matyival ketten szundítottunk egyet, igaz, én 20 percet, ő meg másfél órát. Közben és utána az udvaron nagyüzemi hintázás folyt, Bence és Matyi teljesen odáig voltak a hintától. Ha nálunk termett volna ilyen a kertben gyerekkoromban, én is odáig lettem volna, az biztos.
Hétfő
10-kor találkoztunk volna Blankával az Astorián, ha be nem kattan nekem reggel, hogy valójában a Kálvint beszéltük meg. (Az Astoria névhez a Kálvin tér képe társult a fejemben, ne kérdezzétek, miért.) Így csak 10:20 körül találkoztunk az Astorián, mert szegény embert az ág is húzza, úgyhogy a biztonság kedvéért ripityára törte a sarkamat a nyári cipőm. (Aztán megtaláltam a tavaly vásárolt igen csúnya szandálomat, de hiába csúnya, akkor is hordani fogom, mert legalább sehol nem tör.) Mindenesetre azért fél 11-re megérkeztünk a Puskinba, vettünk jegyet a Rém hangosan és irtó közel című filmre, és izgatottan vártuk a kezdést. 3/4 11 körül odajött hozzánk a mozi egyik dolgozója, és mondta, hogy a film Szentendréről jön elvileg, de még nem érkezett meg, és nem is lehet elérni azokat, akik hozzák, szóval lehet, hogy nem tudják levetíteni. Mondtuk, nem baj, mi tulajdonképpen nem sietünk sehová, egy kis késés is belefér akár. 11-kor aztán ugyanez a lány megint odajött, iszonyúan zavarban volt, és közölte, hogy elérték a szállítót, de nem fog ideérni belátható időn belül, úgyhogy elnézést kér a mozi nevében, és a jegyet természetesen a kasszánál visszaveszik.
Ezek után új program után kellett néznünk. Vettünk némi innivalót, valamint kaptam egy csokit (pedig mondtam, hogy tudok olyat, aki egy ilyen indítás után, amit én reggel előadtam, elásott volna, nem csokit vesz), és aztán kiültünk a Károlyi-kertbe beszélgetni. Egészen fél 1-ig ott voltunk, aztán elvillamosoztunk Tomiékhoz, és ettünk egy-egy finom pizzát. Kb. 3-ig vagy 4-ig voltunk ott, aztán hazafelé vettük az irányt.
Én még gyorsan bementem a közelben egy zöldségeshez, mert nagyon muszáj volt almát és epret vennem. Nos, 600 Ft-ért vettem egy íztelen, viszont eléggé rossz állagú almát, valamint 30 dkg vízízű epret, amiben ráadásul volt egy rothadt szem is, pedig a zöldséges kézzel válogatta. Ez az élmény arra sarkall engem, hogy legközelebb ne kívánjak meg semmilyen gyümölcsöt, amikor nincs nyitva a zöldségesünk, vagy jó előre sejtsem, hogy ez lesz, és vegyek gyümölcsöt az ilyen hosszú hétvégékre.
Este még ellátogattam pilatesre, nagyon családias volt öt-hat fővel. Kivételesen másfél órát maradtam, és semmi bajom nem lett tőle.
Kedd
Délelőtt tanítottunk, illetve Tomi délután is, egészen 2-ig. Miután ő is hazaért, ellátogattunk a XXX. Sajtófotó Kiállításra. Másfél óra alatt néztük végig a képeket. Voltak jó képek, voltak kevésbé jók, volt, aminél nem értettük, miért került be a kiállítás anyagába, másnál az volt fura, miért pont az nyert. De a legtöbb kép nagyon tetszett. Egyik kedvenc részem a kerek évforduló alkalmából készített minikiállítás volt, ahol az elmúlt 30 év kiállításainak szereplői közül mutattak be néhányat, a másik kedvencem meg ez, és remélem, idén sem lesz belőle baj, hogy kiteszem:
Azt mondhatom, nagyon jó kis hosszú hétvégém volt, pedig egyik nap sem aludtam ki magam rendesen. De megérte, mert cserébe minden nap igazán jó programom volt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése