Álljon itt ez-az Marciról is...
1. Valami hatalmas sebet növesztett az állára, ami fáj neki, és nem engedi kenni, viszont amennyi esze van, lekaparta róla a vart, így most kikacsint az élőszövet. Sír, vergődik, menekül, ha csak meglátja a krémet, amivel be kéne kenni. Jó program ez napi kétszer. Viszont nagyon aranyos volt most este, ahogy kérlelt, hogy ne csináljam ezt vele. Leguggoltam mellé, hogy elmagyarázzam, miért muszáj ez, mire feltette a lábamra előbb az egyik, majd a másik mancsát, végül átkulcsolta a bal kezemet, és nagyon esengve nézett. Mondjuk ezzel nem ért el semmit, de megmosolyogtatott.
2. A kutyáknak alapvetően nincs olyan érzékük, ami megmondaná nekik, milyen magasan vannak, ezért nem tudják értelmezni a lépcsőházat, pláne, ha többedik emeletre kell felmenniük. (Ezért lehetett, hogy mikor Liza egyszer nem találta Tomit a lakásban, és sikerült kijutnia az ajtón, lerohant a másodikra, majd megállt a folyosónak azon a részén, ahol a mi emeletünkön az ajtó van, és ott várakozó álláspontra helyezkedett, igaz, a másodikon pont ott pont nincs ajtó.) Marci most már másodszor csinálta azt, hogy elengedtem a lépcső alján, de nem rohant nagyon előre, hanem az elsőn és a másodikon is megvárt, nem ment ki a gangra, viszont pontosan tudta, hogy még feljebb kell mászni. A harmadikon már nem állt meg, akkor odaszaladt az ajtó elé, és ott leült. Nem kizárt, hogy mégsem olyan nagyon ostoba.
3. Nagyon tudja, kitől mire számíthat a három gazdája közül. Ennek megfelelően Éva nénitől szinte folyamatosan kunyerál, tőlem viszont soha. Ennek az az oka, hogy kitapasztalta, Éva néni zsebében mindig van apróra vágott virsli, az enyémben meg soha nincs.
4. Majdnem mindig szót fogad, és ha nem, akkor elég rádörrenni, már iszkol is arra, amerre szeretném. A múltkor volt vicces, mikor elkódorgott, és hiába szóltam rá szépen többször, tojt a fejemre. Erre odamentem hozzá, nagyon csúnyán néztem rá, és kinyújtottam a kezem abba az irányba, amerre mennie kellett volna. Meg sem kellett szólalnom, fülét-farkát behúzva rohant. Érdekes, mennyire érti a testbeszédet.
5. Nem szerette meg az autókázást, viszont most már kétszer is előfordult, hogy hosszabb utazás során nem hányt. Legutóbb vasárnap, amikor összesen kb. 3 órát ült a kocsiban. Akkor elég büszke voltam rá. Milyen szép is lenne, ha végleg megtanulná, hogy a kocsitól nem kell pánikolni!
Az IQ-tesztjét persze még nem töltöttük ki, szóval még nem lehet tudni, hogy akkor most ostoba vagy nem, de majd ha az is meglesz, beszámolok róla. Mindenesetre határozottan úgy néz ki, hogy fejlődik.
2. A kutyáknak alapvetően nincs olyan érzékük, ami megmondaná nekik, milyen magasan vannak, ezért nem tudják értelmezni a lépcsőházat, pláne, ha többedik emeletre kell felmenniük. (Ezért lehetett, hogy mikor Liza egyszer nem találta Tomit a lakásban, és sikerült kijutnia az ajtón, lerohant a másodikra, majd megállt a folyosónak azon a részén, ahol a mi emeletünkön az ajtó van, és ott várakozó álláspontra helyezkedett, igaz, a másodikon pont ott pont nincs ajtó.) Marci most már másodszor csinálta azt, hogy elengedtem a lépcső alján, de nem rohant nagyon előre, hanem az elsőn és a másodikon is megvárt, nem ment ki a gangra, viszont pontosan tudta, hogy még feljebb kell mászni. A harmadikon már nem állt meg, akkor odaszaladt az ajtó elé, és ott leült. Nem kizárt, hogy mégsem olyan nagyon ostoba.
3. Nagyon tudja, kitől mire számíthat a három gazdája közül. Ennek megfelelően Éva nénitől szinte folyamatosan kunyerál, tőlem viszont soha. Ennek az az oka, hogy kitapasztalta, Éva néni zsebében mindig van apróra vágott virsli, az enyémben meg soha nincs.
4. Majdnem mindig szót fogad, és ha nem, akkor elég rádörrenni, már iszkol is arra, amerre szeretném. A múltkor volt vicces, mikor elkódorgott, és hiába szóltam rá szépen többször, tojt a fejemre. Erre odamentem hozzá, nagyon csúnyán néztem rá, és kinyújtottam a kezem abba az irányba, amerre mennie kellett volna. Meg sem kellett szólalnom, fülét-farkát behúzva rohant. Érdekes, mennyire érti a testbeszédet.
5. Nem szerette meg az autókázást, viszont most már kétszer is előfordult, hogy hosszabb utazás során nem hányt. Legutóbb vasárnap, amikor összesen kb. 3 órát ült a kocsiban. Akkor elég büszke voltam rá. Milyen szép is lenne, ha végleg megtanulná, hogy a kocsitól nem kell pánikolni!
Az IQ-tesztjét persze még nem töltöttük ki, szóval még nem lehet tudni, hogy akkor most ostoba vagy nem, de majd ha az is meglesz, beszámolok róla. Mindenesetre határozottan úgy néz ki, hogy fejlődik.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése