Alan Hollinghurst: A szépség vonala

A molyon nyertem a Scolar Kiadótól kb. egy éve, és már sor is került rá. Annak érdekében, hogy minél előbb elolvassam, részt vesz a molyos várólista-csökkentő kihíváson, mert az ehhez éppen megfelelő motiváció.

Az már csak a hab volt a tortán, hogy a Q&A végén volt egy interjú az íróval, amiből többek között az is kiderült, hogy neki ez a kedvenc regénye. Ezek után pláne kíváncsi voltam. Nos, nekem nem lett a kedvencem, hiába kezdődik egy Csodaországból vett idézettel.

Egy londoni srác életének négy évét követhetjük nyomon a regényben onnantól kezdve, hogy bekerül egy képviselő családjába, egészen odáig, amikor... De nem akarom lelőni a poént. Magával a történettel még nincs baj, az önmagában érdekes lenne, csak túlzásnak tartom ezt a terjedelmet. Nem érdekel ilyen részletességgel, hogyan zajlott egy parti Thatcher Angliájában. Az összes elhangzó párbeszéd megjelent a könyvben, és ez néha már szinte elviselhetetlenül unalmas volt számomra. Nem örültem annak sem, hogy az első részben ott kell izgulni kb. száz oldalon át, hogy akkor most képviselő lesz a papa vagy sem, a főszereplő összejön-e Leóval vagy sem, majd hirtelen fejezet vége, snitt, és hopp, eltelt két év, egy fél mondatban értesülünk róla, hogy ja, amúgy a papa már képviselő, aztán újabb száz oldal múlva Leo is megérdemel egy mondatot. Kicsit úgy éreztem, hogy a lényegtelen dolgokról nagyon részletesen értesül az olvasó, a fontosakat meg egyszerűen átugorjuk.

Persze társadalomkritikának érdekes, mondom, maga az alapötlet nekem nagyon tetszik, csak nem hiszem, hogy ezt 500 oldalon kellett kifejteni. A kevesebb talán több lett volna. És még egy nagy bajom volt: engem nem érdekel mások szexuális élete, akár heteroszexuálisak, akár nem. Itt meg rengeteg sok szexjelenet volt. Biztos prűd vagyok, vagy nem tudom, mi lehet velem a gond, de ez engem nem érdekel. Ettől még gyorsan hozzá kell tenni, hogy maguk a leírások egyébként nem voltak túl nyersek, sőt, csak hát nem nagyon kötött le, mit vergődik a főszereplő ezzel vagy azzal a fiúval négy éven át.

Aztán az utolsó két fejezet, amikor a kb. 400 oldalas felvezetés után végre elérkeztünk a bonyodalomig, nagyon jó volt, nagyon élveztem, volt benne izgalom, dráma meg minden, ami kell. Tetszett a végkifejlet is, ami ugyan nem happy end, de nem is fordul be tőle az ember, inkább az az üzenete, hogy az élet megy tovább. Ha mondjuk az első 400 oldal csak 100 vagy 200 lett volna, akkor szerintem megért volna nekem öt csillagot. Ez így sajnos nem, hiába értem, miért kapott egy csomó díjat, és miért rajong érte az olvasók többsége.

Csak hogy a fordításról is mondjak valamit: többnyire tetszett, de fájtak kicsit az olyan kifejezések, mint "igennagyon jó", és azért a "folytott hang" is ütött.

Összességében három és fél csillagot adtam, és sajnálom, hogy nem tetszett annyira, mint szerettem volna. Felfedeztem, hogy a BBC csinált belőle három részes sorozatot is, és mivel a BBC sorozatai általában nagyon jók, lehet, hogy majd ezt is megnézem. De nem most. Majd ha már kevésbé emlékszem arra, mennyire csalódott voltam a könyv elolvasása után.