Laura Ingalls Wilder: Little Town on the Prairie
Ez a sorozat hetedik kötete, és 1881-től 1883-ig követi nyomon az eseményeket. A hírhedt 1880-81-es tél után egyre inkább közösséggé szerveződik a városka, De Smet, és egyre csak bővül. A város hölgyei megszervezik az első szaloneseményeket, az első irodalmi esteket, a férfiak pedig az első július negyedikei ünnepséget.
Az Ingalls-családban is egyre több a változás, ahogy a lányok lassacskán felnőnek. Laura most már 14-16 éves, Mary 16-18. Laura életében először pénzt keres varrónőként, miközben megismerkedik a város árnyoldalával, és megtapasztalja, hogy nem minden családban olyan egyértelmű a béke és a szeretet, mint náluk. Végre összejön annyi pénz, amiből Maryt el lehet küldeni a vakok intézetébe, Iowába.
A legfurcsább számomra, hogy a család minden telet a városban tölt, aztán kiköltözik a prérire, mert a törvény szerint az első időszakban évi hét hónapot az államtól igényelt földterületen kell lakni, különben az állam visszaveszi azt. Nekem valószínűleg nem lenne elegendő elszántságom és kitartásom évi két költözéshez. Belegondolni is lélekölő. Mindenesetre Ingallsék lelkesen csinálják.
Megjelenik két olyan szereplő is ebben a könyvben, akiket a sorozatban ki nem állhattam: Nellie Oleson és Eliza Jane Wilder. Előbbi a préri gonosza. Nem szenvedheti Laurát, főként azért, mert fordul a kocka, és most Ingallséknek megy jobban, ezért mindent megtesz, hogy Laura életét megkeserítse. Utóbbi Almanzo Wilder nővére, aki az iskolát viszi. Érteni mondjuk nem ért a tanításhoz, de ez akkoriban még nem baj. Tenyérbe mászó egy némber, tipikus felfelé nyalós, lefelé rúgó ember, ezen kívül mosolygós gyilkos, ami aztán pláne visszataszító. Emberismerete nagyjából nincs, erről tanúskodik, hogy Nellie-t kebelbarátnőjévé fogadja, Laurát és Carrie-t viszont ott szívatja, ahol tudja. Azt kell mondanom, minkettőjük karakterét jó színésznőre bízták a sorozatban, nagyon jól lehetett őket utálni. Talán még jobban is, mint így olvasva.
A végére hagytam a legjobbat: Almanzo udvarolni kezd Laurának. Az életkorában keletkezett némi zavar, mert míg legutóbb csak öt évvel volt idősebb a lánynál, most már héttel. Ez persze még mindig sehol nincs a tíztől, amit az írónő nem mert bevállalni valamiért. Mindenesetre nagyon tetszik nekem ez a régimódi, lassú udvarlás, aminek keretében először csak elviszi Laurát az iskolába a lovasfogatán, aztán hazakíséri a templomból, szóval apró lépésekkel halad – ráadásul úgy, hogy Laurának fel sem tűnik, mi is történik tulajdonképpen.
Pár szót még a tanításról. Ma ugye főiskola vagy egyetem kell hozzá, ahol nemcsak a tanítandó tantárgyat tanulja meg a jelölt nagyon alaposan, hanem pszichológiai és módszertani képzésben is részesül. Ehhez képest nagyon meredek, amikor egy 15 éves kislány kezébe tanári oklevelet nyomnak, amiért ötösre vizsgázott a tantárgyaiból. Hogy hogyan fog fegyelmezni, rendet tartani, tanítani? Az már legyen az ő gondja. Nagyon-nagyon furcsa ez nekem. Mondjuk ez megmagyarázza, hogyan kerülhetnek iskolába olyan tanárok, mint Eliza Jane.
Összességében megint nagyon tetszett. Kicsit sajnáltam, hogy most nem volt annyi gyakorlati információ, mint korábban, de az is igaz, hogy most ezek helyét átvette a közösség formálódásának bemutatása, ami legalább olyan érdekes. Mindössze egy bajom volt: Grace életkora a szövegben és az illusztrációkon nem passzol. Eléggé zavaró, amikor tízévesnek ábrázolnak egy négy-ötéves kislányt. Ettől még természetesen öt csillag az összkép.
Érdekesnek tűnik ez a sorozat, kicsit emlékeztet a Váratlan utazásra így leírás alapján, azt pedig nagyon szerettem. A tanárok képzésével egyébiránt én a mostani rendszerben sem vagyok megelégedve, tény, hogy a könyvben lévőhöz képest ez fényévekkel jobb, de még mindig úgy gondolom, nem szűrik elég szigorúan, kiből lehet tanár, tanító, óvónő, és ki az, aki nem alkalmas rá.
VálaszTörlésHát, itt megint nagyon elfogult vagyok, másik nagy kedvenc: ne hagyd ki! Kicsit tényleg olyan, mint a Váratlan utazás :)
VálaszTörlésIgen, a tanárokat, tanítókat szűrhetnék jobban... Most az alapján dőlne el, ki mehet tanárnak, hogy hogyan teljesítünk a tangyakon. Csak az a baj, hogy aki rosszul, azt sem buktatják meg, mert mennyi munkája van abban az egy hónap tanításban. (Ilyet az egyik vezetőtanárom mesélt, mikor gyakorlaton voltam nála.) Tényleg sok, de nem kéne embereket sajnálatból gyerekek közé engedni. Bőven elférne mondjuk egy alkalmassági teszt, nem ártana, ha megvizsgálnák a jelölteket, mielőtt tanári diplomát kapnak.