Szombat és szülinap
Elég kemény hetem volt. Rengeteget tanítottam, félévet zártam, karácsonyi ajándékot barkácsoltam 14 főnek, karácsonyi órát állítottam össze, egy vizsgán bizottsági tag voltam, könyvbemutatóra mentem, szóval volt itt minden. Kedden fél 2-kor, szerdán fél 3-kor feküdtem le, és a napjaim munka része átlagosan 7-től 7-ig tartott, úgyhogy péntekre teljesen használhatatlanná voltam. Jin megint megpróbált bohóckodni, ahogy szokta, de én péntek 5 órakor már a végkimerülés határán álltam, ezért egy "Jin, don't do this, please, I'm sooo tired" kéréssel reagáltam az ökörködésre, mire a gyerek megdöbbent, majd mondta, hogy "O.K.", és megtett minden tőle telhetőt, pedig ő sem volt már a helyzet magaslatán. Ilyen hosszú 50 percet még talán sosem éltem, mint akkor, majd elaludtam. Mikor 7-re végre hazavergődtem, úgy éreztem, meghalok, ha nem alhatok, ezért beállítottam az órámat fél 9-re, hogy Marcit még időben le tudjam vinni, és lefeküdtem. Fél 10-kor ébredtem fel. Annyira voltam csak készen, hogy a telefonom 6-szor (!) ismételt, igen hangos ébresztőjére nem keltem fel. Ezek után legközelebb 1-kor feküdtem le, viszont akkor csak szombaton fél 12-kor ébredtem fel, és akkor is csak egy órára, mert fél 1-kor visszafeküdtem, és még fél 3-ig aludtam egyet. Ez összesen 15 óra alvás, ami a héten két és fél éjszakai adagom volt. Nagyon-nagyon jólesett, csak ezek után nem haladtam semmivel semerre.
Az volt a terv, hogy a konyhában elmosogatok, felsöprök-felmosok, a fürdőben megcsinálom a nagytakarítást, és még főzök egy krumplis tésztát is. Végül az lett, hogy iszonyatos tempóban elmosogattam, közben főztem egy ehetetlenül sós krumplis tésztát, és mire ezzel végeztem, negyed 5 volt, tehát már csak egy gyors evésre meg egy gyors zuhanyzásra volt időm indulás előtt.
Ugyanis 5-kor találkoztunk a Blahán Blankával, hogy együtt mehessünk a moly.hu harmadik szülinapi bulijára az Instantba, ahol még egyikünk sem járt soha. Mivel senkit nem ismerek személyesen, nem akartam egyedül menni, úgyhogy Blankát kérdeztem meg, nem lenne-e kedve csatlakozni. Végül magához a molyhoz is csatlakozott, mert kérték, hogy aki menni akar, jelentkezzen az eseményre, azt meg csak regisztráció után lehet, és úgy tűnik, őt is beszippantotta az oldal. Találkozás után rögtön felköszöntött a csak kedden esedékes névnapom alkalmából, ami nagyon jólesett :) Kaptam csokit meg egy könyvet, amit Aimee Bender írt, és az a címe, hogy A citromtorta különös szomorúsága. Nagyon kíváncsi vagyok rá, úgyhogy amint befejeztem a Karácsonyi éneket, rögtön ez jön.
A Blaháról gyalogosan közelítettük meg az Instantot, és véletlenül pont a Nagymező utcánál lyukadtunk ki. Mivel ekkor még volt fél óra a buli kezdetéig, elballagtunk a Jókai térre, ahol idén elég kicsi és elég furi karácsonyi vásár van, úgyhogy azt mintegy 10 perc alatt körbe is jártuk. Kicsit szomorú vagyok, mert van olyan szerettem, akinek innen akartam valami apróságot választani, de már látszik, hogy mást kell kigondolnom. 10 perc múlva még mindig nagyon korán volt, ezért még jártunk egyet a környéken, és végül 6 előtt kicsivel toppantunk be. Kaptunk karszalagot meg francia kártya lapját meg kis papírlapot - az enyémen egy szerzőn volt, Blankáén egy cím -, és könyvjelzőért cserébe meg kellett találni a szerzők műveit. Nekünk ez elég könnyen ment, mert az én művem végigjárta az összes molyt, és hangosan hívta Shakespeare-t, Blanka meg véletlenül pont a szerzője mellé ült le. Az előzetes ígérettel szemben ráadásul nem is egy, hanem rögtön két könyvjelzőt kaptunk, aminek nagyon-nagyon örülök, mert mindkettő nagyon szép.
A program elején álltunk ketten egymás mellett, és gátlásosságunk megakadályozott minket abban, hogy bárkire is rátörjünk, és beszélgetést kezdeményezzünk, de szerencsére voltak, akik odajöttek hozzánk, így többekkel beszéltünk pár szót. Aztán jött egy kis molykoncert meg molyfelolvasás. Ebben legjobban két dolog tetszett: az, hogy megzenésítették Varró Daninak pár versét, és az, hogy felolvasták pár moly versét. Utána következett egy kis "szabad program", amikor is lehetett ismerkedni. Hát, mi ezzel a lehetőséggel közepesen éltünk, viszont találkoztam egy régi ismerőssel, akivel még a British Council angol tanfolyamára jártam együtt 2003 végén, 2004 elején. Elég durva belegondolni, hogy ez 8 éve volt, brrr. Valami siralom, hogy repül az idő. Na mindegy, találkoztunk, kicsit beszélgettünk, jó volt.
Aztán jött a torta. Csokitorta. Meg a könyvjelző. Meg a sorsolás, ahol nyertem volna könyvet, ha hármas számú kártyám lett volna, és nem tízes. Akkor tortaevés közben még beszélgettünk néhány lánnyal, majd fél 10 körül eljöttünk, hogy Blanka elérje a fél 11-es vonatot. A Deákig sétáltunk, ami jól is esett, aztán a metrónál elváltak útjaink.
Végül pár szót a helyről. Hallottam már párszor a nevét, de még sosem voltam, és nem tudom, megyek-e még. Ez most nem jön ki jól, mégis azt mondom, leginkább a "weird" és "creepy" szavakkal tudnám leírni, milyennek láttam az Instantot. Konstans félhomály, a lépcsőházban olyan zene, hogy azt város, a következő pillanatban előugrik valahonnan egy szellem, vagy akár a baltás gyilkos, nagyon furcsa, kicsit nyomasztó dekoráció. Némileg hasonlít Alice Csodaországára, bár nekem az nem tűnik ennyire nyomasztónak. Szerintem egyébként egy körfolyosós házból alakították ki a helyet, és a főterem a befedett udvar, a termek meg az egykori lakások. Érdekes megoldásokkal dolgoznak... A pultos srácok jófejek, a kóla drága (háromszor voltam kénytelen inni, aztán még kétszer vizet, ez összesen egy liter, és mire hazaértem, megint úgy éreztem, elpusztulok szomjan, a fene se érti ezt), és rohangászott köztünk egy édes kiskutya, akit láthatóan nem zavart se a pörgés, se a zaj, csak az kellett neki, hogy a gazdi (az egyik pultos) mindig a közelében legyen.
Örülök, hogy elmentünk, jól éreztem magam, és annak is örülök, hogy más nem olyan tök, mint mi vagyunk, és mer kezdeményezni. Hátha legközelebb nekünk is sikerül, ha már nemcsak vadidegenek lesznek körülöttünk, hanem ismerős arcok is.
Az volt a terv, hogy a konyhában elmosogatok, felsöprök-felmosok, a fürdőben megcsinálom a nagytakarítást, és még főzök egy krumplis tésztát is. Végül az lett, hogy iszonyatos tempóban elmosogattam, közben főztem egy ehetetlenül sós krumplis tésztát, és mire ezzel végeztem, negyed 5 volt, tehát már csak egy gyors evésre meg egy gyors zuhanyzásra volt időm indulás előtt.
Ugyanis 5-kor találkoztunk a Blahán Blankával, hogy együtt mehessünk a moly.hu harmadik szülinapi bulijára az Instantba, ahol még egyikünk sem járt soha. Mivel senkit nem ismerek személyesen, nem akartam egyedül menni, úgyhogy Blankát kérdeztem meg, nem lenne-e kedve csatlakozni. Végül magához a molyhoz is csatlakozott, mert kérték, hogy aki menni akar, jelentkezzen az eseményre, azt meg csak regisztráció után lehet, és úgy tűnik, őt is beszippantotta az oldal. Találkozás után rögtön felköszöntött a csak kedden esedékes névnapom alkalmából, ami nagyon jólesett :) Kaptam csokit meg egy könyvet, amit Aimee Bender írt, és az a címe, hogy A citromtorta különös szomorúsága. Nagyon kíváncsi vagyok rá, úgyhogy amint befejeztem a Karácsonyi éneket, rögtön ez jön.
A Blaháról gyalogosan közelítettük meg az Instantot, és véletlenül pont a Nagymező utcánál lyukadtunk ki. Mivel ekkor még volt fél óra a buli kezdetéig, elballagtunk a Jókai térre, ahol idén elég kicsi és elég furi karácsonyi vásár van, úgyhogy azt mintegy 10 perc alatt körbe is jártuk. Kicsit szomorú vagyok, mert van olyan szerettem, akinek innen akartam valami apróságot választani, de már látszik, hogy mást kell kigondolnom. 10 perc múlva még mindig nagyon korán volt, ezért még jártunk egyet a környéken, és végül 6 előtt kicsivel toppantunk be. Kaptunk karszalagot meg francia kártya lapját meg kis papírlapot - az enyémen egy szerzőn volt, Blankáén egy cím -, és könyvjelzőért cserébe meg kellett találni a szerzők műveit. Nekünk ez elég könnyen ment, mert az én művem végigjárta az összes molyt, és hangosan hívta Shakespeare-t, Blanka meg véletlenül pont a szerzője mellé ült le. Az előzetes ígérettel szemben ráadásul nem is egy, hanem rögtön két könyvjelzőt kaptunk, aminek nagyon-nagyon örülök, mert mindkettő nagyon szép.
A program elején álltunk ketten egymás mellett, és gátlásosságunk megakadályozott minket abban, hogy bárkire is rátörjünk, és beszélgetést kezdeményezzünk, de szerencsére voltak, akik odajöttek hozzánk, így többekkel beszéltünk pár szót. Aztán jött egy kis molykoncert meg molyfelolvasás. Ebben legjobban két dolog tetszett: az, hogy megzenésítették Varró Daninak pár versét, és az, hogy felolvasták pár moly versét. Utána következett egy kis "szabad program", amikor is lehetett ismerkedni. Hát, mi ezzel a lehetőséggel közepesen éltünk, viszont találkoztam egy régi ismerőssel, akivel még a British Council angol tanfolyamára jártam együtt 2003 végén, 2004 elején. Elég durva belegondolni, hogy ez 8 éve volt, brrr. Valami siralom, hogy repül az idő. Na mindegy, találkoztunk, kicsit beszélgettünk, jó volt.
Aztán jött a torta. Csokitorta. Meg a könyvjelző. Meg a sorsolás, ahol nyertem volna könyvet, ha hármas számú kártyám lett volna, és nem tízes. Akkor tortaevés közben még beszélgettünk néhány lánnyal, majd fél 10 körül eljöttünk, hogy Blanka elérje a fél 11-es vonatot. A Deákig sétáltunk, ami jól is esett, aztán a metrónál elváltak útjaink.
Végül pár szót a helyről. Hallottam már párszor a nevét, de még sosem voltam, és nem tudom, megyek-e még. Ez most nem jön ki jól, mégis azt mondom, leginkább a "weird" és "creepy" szavakkal tudnám leírni, milyennek láttam az Instantot. Konstans félhomály, a lépcsőházban olyan zene, hogy azt város, a következő pillanatban előugrik valahonnan egy szellem, vagy akár a baltás gyilkos, nagyon furcsa, kicsit nyomasztó dekoráció. Némileg hasonlít Alice Csodaországára, bár nekem az nem tűnik ennyire nyomasztónak. Szerintem egyébként egy körfolyosós házból alakították ki a helyet, és a főterem a befedett udvar, a termek meg az egykori lakások. Érdekes megoldásokkal dolgoznak... A pultos srácok jófejek, a kóla drága (háromszor voltam kénytelen inni, aztán még kétszer vizet, ez összesen egy liter, és mire hazaértem, megint úgy éreztem, elpusztulok szomjan, a fene se érti ezt), és rohangászott köztünk egy édes kiskutya, akit láthatóan nem zavart se a pörgés, se a zaj, csak az kellett neki, hogy a gazdi (az egyik pultos) mindig a közelében legyen.
Örülök, hogy elmentünk, jól éreztem magam, és annak is örülök, hogy más nem olyan tök, mint mi vagyunk, és mer kezdeményezni. Hátha legközelebb nekünk is sikerül, ha már nemcsak vadidegenek lesznek körülöttünk, hanem ismerős arcok is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése