Kényszerpihenő
Nemrég feltűnt, milyen régen pihentem egy normálisat, hetek, de lehet, hogy hónapok óta még a 8 óra alvás sem volt meg soha. Tegnap meg is lett az eredmény.
Már péntek este fájt a gyomrom, olyan volt, mintha valaki megpróbálna felfújni benne egy lufit. Nagyon rossz volt. Azért sikerült elaludni, miközben mondogattam magamnak, hogy ennek reggelre el kell múlni, mert kirándulni megyek Blankával és a húgával, Mimivel, ráadásul 25 km-t. A tervezett fél 7 helyett 6-kor ébredtem arra, hogy sokkal jobban fáj, mint este, úgyhogy onnantól majdnem fél 7-ig trükkökkel próbálkoztam, mint pl. tejivás, kenyérevés, ilyesmi. Aztán fél 7-kor felkelt Tomi, mondta, nem nézek ki jól, mondtam, iszonyúan fáj a gyomrom, amire hozott nekem gyomorkeserűt. Undorító íze van, és az első hatás az volt, hogy elfüstölt a fülem. Aztán jött az igazi hatás. Nem kicsit ijesztett meg... Nem tudom, mióta nem hánytam, de amióta itt lakunk, biztos, hogy nem, ez három és fél év. Na, a gyomorkeserű behozta ezt a lemaradást. Borzasztó volt. Tomi javasolta, üljek be a forró zuhany alá, attól jobban fogom érezni magam. Be is ültem, közben gondoltam, szólok Blankának, ha ideérnek (addigra már a vonaton ültek), hogy inkább a 8 km-t célozzuk meg, mert eléggé elgyengült a lábam. Csak zuhanyzás végére szépen visszaépült a gyomorfájás, de annyira, hogy csak az ágyba bedobni magam volt erőm, aztán nem bírtam még felülni sem. Úgyhogy Tomi egyedül ment el itthonról a lányok elé a vonathoz, elvitte őket a rajthoz, egy darabon velük ment Marcival, aztán hazajött, majd rohant tovább a dolgára. Én kb. fél 8-tól kb. fél 11-ig aludtam, ekkor jött ő haza, onnantól kb. másfél órát ébren voltam, néztem némi Aladdin 2-t a Disney Channelen, aztán déltől negyed 6-ig megint aludtam, aztán 6-tól fél 9-ig is, végül 11-től most reggel 10-ig. Estére lett lázam is, be akart szakadni tőle a hátam, fájt a bőröm, de ezen segített a lázcsillapító, úgyhogy ma reggelre már jól is lettem. Már értem, miért aggódnak azok miatt, akik kórházba kerülnek bármennyi időre: én egy napi fekvéstől is úgy éreztem magam, mint akit összetörtek. De most már azért jobb, hogy járkáltam kicsit.
Anyu szerint a szervezet elveszi, ami jár neki, és szerintem is a kimerültségtől volt ez az egész. Csak lehetett volna kíméletesebb.
Már péntek este fájt a gyomrom, olyan volt, mintha valaki megpróbálna felfújni benne egy lufit. Nagyon rossz volt. Azért sikerült elaludni, miközben mondogattam magamnak, hogy ennek reggelre el kell múlni, mert kirándulni megyek Blankával és a húgával, Mimivel, ráadásul 25 km-t. A tervezett fél 7 helyett 6-kor ébredtem arra, hogy sokkal jobban fáj, mint este, úgyhogy onnantól majdnem fél 7-ig trükkökkel próbálkoztam, mint pl. tejivás, kenyérevés, ilyesmi. Aztán fél 7-kor felkelt Tomi, mondta, nem nézek ki jól, mondtam, iszonyúan fáj a gyomrom, amire hozott nekem gyomorkeserűt. Undorító íze van, és az első hatás az volt, hogy elfüstölt a fülem. Aztán jött az igazi hatás. Nem kicsit ijesztett meg... Nem tudom, mióta nem hánytam, de amióta itt lakunk, biztos, hogy nem, ez három és fél év. Na, a gyomorkeserű behozta ezt a lemaradást. Borzasztó volt. Tomi javasolta, üljek be a forró zuhany alá, attól jobban fogom érezni magam. Be is ültem, közben gondoltam, szólok Blankának, ha ideérnek (addigra már a vonaton ültek), hogy inkább a 8 km-t célozzuk meg, mert eléggé elgyengült a lábam. Csak zuhanyzás végére szépen visszaépült a gyomorfájás, de annyira, hogy csak az ágyba bedobni magam volt erőm, aztán nem bírtam még felülni sem. Úgyhogy Tomi egyedül ment el itthonról a lányok elé a vonathoz, elvitte őket a rajthoz, egy darabon velük ment Marcival, aztán hazajött, majd rohant tovább a dolgára. Én kb. fél 8-tól kb. fél 11-ig aludtam, ekkor jött ő haza, onnantól kb. másfél órát ébren voltam, néztem némi Aladdin 2-t a Disney Channelen, aztán déltől negyed 6-ig megint aludtam, aztán 6-tól fél 9-ig is, végül 11-től most reggel 10-ig. Estére lett lázam is, be akart szakadni tőle a hátam, fájt a bőröm, de ezen segített a lázcsillapító, úgyhogy ma reggelre már jól is lettem. Már értem, miért aggódnak azok miatt, akik kórházba kerülnek bármennyi időre: én egy napi fekvéstől is úgy éreztem magam, mint akit összetörtek. De most már azért jobb, hogy járkáltam kicsit.
Anyu szerint a szervezet elveszi, ami jár neki, és szerintem is a kimerültségtől volt ez az egész. Csak lehetett volna kíméletesebb.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése