Halottak napja
Végigjártuk a temetőket anyuékkal, idén még többet is, mint amennyit szoktunk, ugyanis rendbe tette egy alapítvány a régi temetőt, illetve Öregtemetőt, ahol a Nagyi apai nagyszülei nyugszanak. 1941-ben nyitották benne az utolsó sírt, de például Nagyi nagymamája 1945-ben még ide került az 1936-ban meghalt férje mellé. Az új temető (ma ez a régi temető a falu szóhasználatában) megnyitása után az Öregtemetőt visszafoglalta a természet, teljesen elnyelte az erdő. Ez az állapot a "temető" szó mögötti linken látható, és meg kell mondanom, vadregényes, romantikus, gótikus, de emellett persz használhatatlan, nem maradhatott úgy. Éppen ezért 2005 után egy alapítvány a falusiak összefogásával megtisztította, ez a "régi" szó mögött látszik.
Nagyon szép lett felújítva ez a temető, megható az egész, még ha sok sírt teljesen tönkre is tettek valakik, akik jó bulinak gondolták összetörni minden sírt, ellopni az összes márványt. Nagyi emlékszik, hogy a nagyszülei sírján is hatalmas, fekete obeliszk állt gyerekkorában, na, ez sincs meg, de az egész sírkertben egy körömhegynyi márvány sincs sehol. (Állítólag az anyai nagyszülők sírját is tönkretették Martonvásáron, onnan is ellopták a márvány emlékművet, de ott sem voltam még soha, és ott ma sem.)
Mivel mindent tönkretettek valakik, sok síron így nem is látszik, ki nyugszik benne, de pár ilyenen is van virág meg gyertya, úgyhogy két dologra gondolok: vagy olyan idős rokon él máig, aki még emlékszik a sír helyére, vagy valaki néhány gazdátlan sírra is tett virágot és gyertyát (ahogy Mama szokta régen Hortobágyon).
Ha már ott voltunk, megmutatták nekem, hol lakott anyu élete első 3 évében, hol járt alsó tagozatba, hol járt felsőbe. Hiába halottak napja meg temetők, ez engem nagyon feldobott.
Ma is az a konklúzió, hogy gyakrabban kéne kijárni a temetőkbe.
Itthon gyújtottam gyertyát a halottaink emlékére. Idén már Lizusnak is.
Nagyon szép lett felújítva ez a temető, megható az egész, még ha sok sírt teljesen tönkre is tettek valakik, akik jó bulinak gondolták összetörni minden sírt, ellopni az összes márványt. Nagyi emlékszik, hogy a nagyszülei sírján is hatalmas, fekete obeliszk állt gyerekkorában, na, ez sincs meg, de az egész sírkertben egy körömhegynyi márvány sincs sehol. (Állítólag az anyai nagyszülők sírját is tönkretették Martonvásáron, onnan is ellopták a márvány emlékművet, de ott sem voltam még soha, és ott ma sem.)
Mivel mindent tönkretettek valakik, sok síron így nem is látszik, ki nyugszik benne, de pár ilyenen is van virág meg gyertya, úgyhogy két dologra gondolok: vagy olyan idős rokon él máig, aki még emlékszik a sír helyére, vagy valaki néhány gazdátlan sírra is tett virágot és gyertyát (ahogy Mama szokta régen Hortobágyon).
Ha már ott voltunk, megmutatták nekem, hol lakott anyu élete első 3 évében, hol járt alsó tagozatba, hol járt felsőbe. Hiába halottak napja meg temetők, ez engem nagyon feldobott.
Ma is az a konklúzió, hogy gyakrabban kéne kijárni a temetőkbe.
Itthon gyújtottam gyertyát a halottaink emlékére. Idén már Lizusnak is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése