December 30.
Jövő szombaton lesz egy éjszakai túra, a BHTCS, és Tomi el akar rá menni. Ezért aztán Blankával hármasban bejártuk a túra egyik szakaszát: Nagykovácsiból felsétáltunk a tőle legmesszebb fekvő, a játékban részt vevő csúcsra, a Meszes-hegyre.
A történet azzal kezdődött, hogy nem találtuk meg a bakancsom egyik felét, ezért edzőcipőben mentem. Később Blanka lerántotta a leplet a rejtélyről: a fél pár bakancsot a Mikulás vette kölcsön, úgy bizony. Ennyire idióta nem lehetek, és mégis. Sípcsontig érő hóban gyalogolni nem nagyon könnyű, úgy meg pláne nem, ha Tomi eltéved, és a kényelmes turistaút helyett felmászunk egy dombtetőre, ahonnan lemászunk (kétszer vágódtam el teljes hosszúságomban, és csak azért volt ez vicces, mert a hó legalább puha, még ha iszonyú hideg is). Ekkorra már tocsogott a harisnyám a víztől, úgyhogy a komfortérzetem is jelentősen lecsökkent. Végül felértünk a Meszes-hegyre, aztán nem mentünk át Ilona-lakhoz, amit szintén fel kell majd keresni a túra során, mert hatalmas köd volt, és Tomi csak sejtette az irányt, ami egyébként nem esik egybe turistajelzéssel, nekem meg nem volt kedvem megint eltévedni, mert akkor nem értünk volna haza 6-ra, pedig Livit akkorra vártuk, ezen kívül pedig nem lettem volna vidám, ha sötétedés után az erdőben bolyongunk. A túra végén Nagykovácsiban betértünk a cukrászdába, ettünk finom sütiket, aztán hazajöttünk. A téli erdő gyönyörű, még ha le is fagyott a lábam a saját hülyeségem miatt, íme a képek:
A képen elrejtve egy fakopáncs látható:
Ez meg már a cukrászda a sütikkel:
Fél 5 körül értünk haza, úgyhogy én azonnal célba is vettem az ágyat, hogy alhassak egy órát, mielőtt Livi megérkezik. Fél 6-ig aludtam, de a lábam nem melegedett meg, ennek köszönhető, hogy jól megfáztam, ahogy kell. Livivel aztán 11-ig beszélgettünk, karácsonyoztunk is, és kaptam tőle egy jó meleg zoknit, ami inkább házipapucs, és még tapadókorongok is vannak az alján, hogy el ne essek, amikor a parkettán futkározom. Jó meleg. Miután Livit hazavittük, elmentünk vásárolni, hogy szilveszterre vihessek mindenfélét anyuékhoz, főként uborkás-sonkás salátát és joghurttortát, amit azelőtt Ibolya néni szokott hozni. 2-re értünk haza, többek között azért, mert éjfélkor minden előzetes figyelmeztetés nélkül lezárták a pénztárakat, és csak húsz perccel később nyitották ki őket. A legdühítőbb az volt, hogy odaértünk a pénztárhoz 23:55-re, mégis ott ácsorogtunk 0:25-ig, amikor is végre sorra kerültünk. Nálunk jobban az a két lány dúlhatta csak fel magát, akik egy, azaz egy üveg pezsgővel ácsorogtak ott szintén kb. fél órát, úgy, hogy közvetlenül előttük zárt be a kassza. A kutya meg közben kinn fagyoskodott a kocsiban, engem ez bosszantott legjobban. A lényeg, hogy a végén csak hazaértünk, és 2 óra után kicsivel már aludtunk is.
A történet azzal kezdődött, hogy nem találtuk meg a bakancsom egyik felét, ezért edzőcipőben mentem. Később Blanka lerántotta a leplet a rejtélyről: a fél pár bakancsot a Mikulás vette kölcsön, úgy bizony. Ennyire idióta nem lehetek, és mégis. Sípcsontig érő hóban gyalogolni nem nagyon könnyű, úgy meg pláne nem, ha Tomi eltéved, és a kényelmes turistaút helyett felmászunk egy dombtetőre, ahonnan lemászunk (kétszer vágódtam el teljes hosszúságomban, és csak azért volt ez vicces, mert a hó legalább puha, még ha iszonyú hideg is). Ekkorra már tocsogott a harisnyám a víztől, úgyhogy a komfortérzetem is jelentősen lecsökkent. Végül felértünk a Meszes-hegyre, aztán nem mentünk át Ilona-lakhoz, amit szintén fel kell majd keresni a túra során, mert hatalmas köd volt, és Tomi csak sejtette az irányt, ami egyébként nem esik egybe turistajelzéssel, nekem meg nem volt kedvem megint eltévedni, mert akkor nem értünk volna haza 6-ra, pedig Livit akkorra vártuk, ezen kívül pedig nem lettem volna vidám, ha sötétedés után az erdőben bolyongunk. A túra végén Nagykovácsiban betértünk a cukrászdába, ettünk finom sütiket, aztán hazajöttünk. A téli erdő gyönyörű, még ha le is fagyott a lábam a saját hülyeségem miatt, íme a képek:
A képen elrejtve egy fakopáncs látható:
Ez meg már a cukrászda a sütikkel:
Fél 5 körül értünk haza, úgyhogy én azonnal célba is vettem az ágyat, hogy alhassak egy órát, mielőtt Livi megérkezik. Fél 6-ig aludtam, de a lábam nem melegedett meg, ennek köszönhető, hogy jól megfáztam, ahogy kell. Livivel aztán 11-ig beszélgettünk, karácsonyoztunk is, és kaptam tőle egy jó meleg zoknit, ami inkább házipapucs, és még tapadókorongok is vannak az alján, hogy el ne essek, amikor a parkettán futkározom. Jó meleg. Miután Livit hazavittük, elmentünk vásárolni, hogy szilveszterre vihessek mindenfélét anyuékhoz, főként uborkás-sonkás salátát és joghurttortát, amit azelőtt Ibolya néni szokott hozni. 2-re értünk haza, többek között azért, mert éjfélkor minden előzetes figyelmeztetés nélkül lezárták a pénztárakat, és csak húsz perccel később nyitották ki őket. A legdühítőbb az volt, hogy odaértünk a pénztárhoz 23:55-re, mégis ott ácsorogtunk 0:25-ig, amikor is végre sorra kerültünk. Nálunk jobban az a két lány dúlhatta csak fel magát, akik egy, azaz egy üveg pezsgővel ácsorogtak ott szintén kb. fél órát, úgy, hogy közvetlenül előttük zárt be a kassza. A kutya meg közben kinn fagyoskodott a kocsiban, engem ez bosszantott legjobban. A lényeg, hogy a végén csak hazaértünk, és 2 óra után kicsivel már aludtunk is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése