Sólem Aléchem: Tóbiás, a tejesember
Az író
1859-ben született Kijevben, 1916-ban halt meg New Yorkban, ahová 1914-ben emigrált a családjával. Hat gyereke volt. A fia 1915-ben meghalt tuberkulózisban, ettől depresszióba esett. Egyik unokájából írónő lett (ő ma is él, 99 éves). Írói álneve azt jelenti, béke veled. (Ez azt mutatja, nem egészen alaptalan, hogy nekem mindig a "salem alejkum, pilóta úr" jut eszembe a nevéről - konkrétan ugyanaz a két dolog, csak az ő álneve jiddisül, ez utóbbi meg arabul.) Tóbiás (Tevje) történetét először 1894-ben írta meg, de azt a változatot, amit most olvastam, valamikor 1913 után írhatta, mert 1913-as eseményekre is utal benne, arról meg nem szól a fáma, hogy nagy látnok lett volna. (A sok okosságot a wikipedia.org-ról szedtem.)
A mű
Tulajdonképpen arról szól, hogyan adta férjhez Tóbiás a hat lányát, illetve az első fejezet szerint még hetet, aztán egy köddé vált. Az első lány története még vicces, a másodiké már annyira nem, a harmadiké szomorú, a negyediké tragikus, aztán már Tóbiás élete is tragédiába fordul, szörnyű az egész. Mivel zsidó, eléggé rosszul érinti a pogrom, konkrétan elüldözik a faluból, ahol születése óta élt. Ami nagyon érdekes Tóbiásban, hogy bármi történjék is vele, azt mind humorral és optimistán fogja fel. Mindenen elviccelődik, szokták is mondani, hogy van, amit csak humorral lehet túlélni. Nagyon tetszett nekem, hogy mennyit esküdözik az Istenre, és hogy mennyit idéz a Talmudból. Ez utóbbi egyrészt azt mutatja, művelt ember, ismeri a vallása könyveit, de ebben is fricska, hogy legtöbbször nem sikerül a szituációhoz illő idézetet találnia, vagyis összevissza beszél. Nagyon szimpatikus ember, és azért pozitív a történet kicsengése, illetve azzá teszi Tóbiás felfogása. Tagadhatatlan, hogy sokkal-sokkal jobb a könyv, mint a színdarab, ahol a fejezetek nem álltak össze egy történetté, ezért az lett a dolog vége, hogy semmi értelme nem volt az egésznek. Arra azért büszke vagyok, hogy sikerült rájönni a színdarab közben, melyik korról beszélünk - ezt nyilván Ryannek és Doctorownak köszönhetem.
Még a végére egy tipikus Tóbiás-idézet: "Nem akarom elátkozni, de bárcsak egy kaszárnya dőlne rá!"
1859-ben született Kijevben, 1916-ban halt meg New Yorkban, ahová 1914-ben emigrált a családjával. Hat gyereke volt. A fia 1915-ben meghalt tuberkulózisban, ettől depresszióba esett. Egyik unokájából írónő lett (ő ma is él, 99 éves). Írói álneve azt jelenti, béke veled. (Ez azt mutatja, nem egészen alaptalan, hogy nekem mindig a "salem alejkum, pilóta úr" jut eszembe a nevéről - konkrétan ugyanaz a két dolog, csak az ő álneve jiddisül, ez utóbbi meg arabul.) Tóbiás (Tevje) történetét először 1894-ben írta meg, de azt a változatot, amit most olvastam, valamikor 1913 után írhatta, mert 1913-as eseményekre is utal benne, arról meg nem szól a fáma, hogy nagy látnok lett volna. (A sok okosságot a wikipedia.org-ról szedtem.)
A mű
Tulajdonképpen arról szól, hogyan adta férjhez Tóbiás a hat lányát, illetve az első fejezet szerint még hetet, aztán egy köddé vált. Az első lány története még vicces, a másodiké már annyira nem, a harmadiké szomorú, a negyediké tragikus, aztán már Tóbiás élete is tragédiába fordul, szörnyű az egész. Mivel zsidó, eléggé rosszul érinti a pogrom, konkrétan elüldözik a faluból, ahol születése óta élt. Ami nagyon érdekes Tóbiásban, hogy bármi történjék is vele, azt mind humorral és optimistán fogja fel. Mindenen elviccelődik, szokták is mondani, hogy van, amit csak humorral lehet túlélni. Nagyon tetszett nekem, hogy mennyit esküdözik az Istenre, és hogy mennyit idéz a Talmudból. Ez utóbbi egyrészt azt mutatja, művelt ember, ismeri a vallása könyveit, de ebben is fricska, hogy legtöbbször nem sikerül a szituációhoz illő idézetet találnia, vagyis összevissza beszél. Nagyon szimpatikus ember, és azért pozitív a történet kicsengése, illetve azzá teszi Tóbiás felfogása. Tagadhatatlan, hogy sokkal-sokkal jobb a könyv, mint a színdarab, ahol a fejezetek nem álltak össze egy történetté, ezért az lett a dolog vége, hogy semmi értelme nem volt az egésznek. Arra azért büszke vagyok, hogy sikerült rájönni a színdarab közben, melyik korról beszélünk - ezt nyilván Ryannek és Doctorownak köszönhetem.
Még a végére egy tipikus Tóbiás-idézet: "Nem akarom elátkozni, de bárcsak egy kaszárnya dőlne rá!"
Megjegyzések
Megjegyzés küldése