Pörgök

Nagyon keveset aludtam. Éjfélkor feküdtem, legalább 1-ig forgolódtam, 6:20-kor keltem. Elmentem tanítani, aztán rohantam a nyelvsuliba, közben még Anitával is összefutottam, aki csoporttárs, és ennek nagyon örültem, aztán leadtam az összes leadandómat, könnyű is már a kis lelkem, hogy semmi hivatalos papír nincs nálam, ami egyszeri és megismételhetetlen, mint amilyen a modulzáró dolgozat. A nyelvsuliba menet végére értem az új Alice-nek, és fenntartom, hogy a film sokkal élvezetesebb, viszont sok olyan plusz infó van a könyvben, ami a filmből nem derült ki (főként a szereplők belső viharai és gondolatai terén). Ezek után rohantam haza, 10-re már itthon is voltam. Mivel megsültem már reggel 10-kor (ezt utálom a nyárban), átvettem a nadrágomat meg letettem a farmeringet, plusz itt hagytam a szatyromat is, mert azt aztán akarta cipelni egész nap a fene. Aztán magamhoz vettem az Animal Farmot, hiszen mondtam, hogy a szépirodalom egy időre elfelejtve (kac-kac), majd berobogtam a suliba. Blankával onnan elsétáltunk a Margitszigetre, ami nagyon jó volt majdnem minden szempontból, egyet kivéve: magassarkú volt rajtam, így most fáj a térdem, de majd elmúlik reggelre. Az orrom egész nap annyira viszketett, hogy eddigre már (fél 11-nél járunk a séta indulásakor) már egészen hisztérikus állapotba kerültem, csak jól titkoltam. Lett volna kedvem letépni az orromat, ahogy van. Hiába vakartam, attól csak nagy lett és piros, ráadásul vér szivárgott belőle még kora délután is. Nem kizárt, hogy allergiás vagyok arra a fehér izére, hurrá. (Mióta megint bejöttem az utcáról, nem viszket, nem fáj, és már kicsit sem vérzik.)

A Margitszigeten fagyiztunk, aztán pereceztem, amúgy meg hosszú órákig ültünk és beszélgettünk, és tök jó volt. Az időjárásra jellemző, hogy az első, árnyékos padon megfagytunk, a második, napos padon megsültünk, és csak a harmadik, félárnyékos padon lehetett megmaradni. A panorámát jellemzi, hogy a Duna mellett premier plánban figyelhettük egy fiatal pár 2-3 órán keresztül tartó pettingelését, cuki volt. A végére, mielőtt eleredt az eső, már ott tartottak, hogy a srác levette a pólóját, és láthatóan egymás alsóneműjében turkálva, néha egymáson fekve, néha egymáson lovaglóülésben ülve smároltak. Cseppet sem lettem volna meglepve, ha végleg levetkőzve nem létező gátlásaikat konkrétan lenyomnak egy aktust. Mivel az eső elől egy ing alá menekültek, lehet, hogy ez be is következett, de ezt már nem tudtuk meg, mert fedett helyre menekültünk az eső elől. Persze őket is kibeszéltük, és arra jutottunk, hogy valószínűleg egyikük otthonába sem mehetnek fel nyalifalizni, de ettől még eléggé kulturálatlan és neveletlen dolog a Margitsziget közepén pettingelni. (Tudom, tudom, miért nem mentünk máshova, miért nem néztünk máshova, illetve főleg én, aki elől még egy fél bokor sem takarta el őket.)

Később beültünk a Mekibe, ahol ettünk tacoburgert. Ki tudja, mitől taco a tacoburger? Nagyon vicces. Csípős ketchupot tesznek bele. Erre varrjunk gombot! A Mekizésnek az vetett véget, hogy észrevettem, olyan jól érezzük magunkat, hogy már szinte nincs is időm hazamenni a délutáni órámhoz tartozó cuccokért. Így aztán elbúcsúztunk a villamosmegállóban, amikor megjött a villamosom, mosolyogva beálltam a többi ember közé, vártam, hogy leszáll a tömeg, amikor is egy láthatóan tökrészeg nő előbb belekapott egy kislány hajába, amin a kislánnyal lévő nagypapa megdöbbent, majd elhaladt mellettem, és ököllel belevágott hátulról a derekamba. Rohadtul fájt, és eléggé meg is rázott, mert nem vagyok ehhez szokva. Engem nem szoktak megütni, különösen nem vadidegenek minden ok nélkül. Az első sokk után utánaordítottam, hogy "Normális maga?", amire visszakáromkodott, és elimbolygott a helyszínről. Még a kiabálás előtt két dolog jutott eszembe: ha lenne a kis palackomban víz, utánarohannék, és az arcába locsolnám, térjen már magához; ha nem félnék, hogy én kerülök bajba, amilyen világban élünk, utánarohannék, és teljes erőmből belerúgnék. Nagyon nehezen higgadtam le, és mire hazaértem, már egy olyan kör is mögöttem volt, amikor majdnem elsírtam magam, hogy dehát miért ütött meg, amikor én nem bántottam, rá se néztem, hozzá se szóltam. Aztán megállapítottam, hogy akárkit is érhetett volna az ökle, nem a személyemmel volt baja, és inkább örüljek, hogy nem konyhakéssel közlekedik, mert az sokkal jobban fájna.

Az órám rendben lezajlott, előtte elértem a 24. oldalt a könyvemben, és nagyon viccesnek találom, eddig legnagyobbat azon mosolyogtam, hogy minden gyűlés végén eléneklik az állatok a Beasts of England című dalt. George Orwellnek isteni humora lehetett, imádom a könyvet. Még a 2006-os MTV-balhéra is utal benne tudtán és akaratán kívül, de az is elég vicces. Az óra után az egyik csoporttaggal jöttünk hazafelé a buszon, és arra gondoltam közben, hogy már majdnem olyan vagyok, mint a Fecsegő tipegők. Fecsegek. Őrületbe azért nem kergettem, de furán nézett rám. Aztán a Ferenciek teréről megpróbáltam eljutni az Idegennyelvű Könyvtárba, ám ez nem sikerült, mert hirtelen nem tudtam elhelyezni a fejemben lakó Budapest térképen a Ferencieket, az Egyetemi Könyvtárat meg a Molnár utcát, így az Egyetemi Könyvtárnál kötöttem ki. Becsekkoltam, 1500 Ft-ba fájt, mint azt már tegnap megállapítottam. Aztán átrohantam a Molnár utcába, három könyvből odaadtak kettőt azzal, hogy a harmadik helyben olvasható csak, ami megdöbbentett, mert emlékeztem, hogy direkt elolvastam azt a rovatot, és ott volt, hogy kölcsönözhető, de nem vitatkoztam, hanem inkább a könyvekkel visszarohantam az Egyetemibe, hogy átvegyem a már kikért könyvet. Végül 3/4 8-kor estem haza, megállapítottam, hogy mégis kölcsönözhető az a könyv, csak nem az a kiadás, amit én itthon kiírtam magamnak. Mi következik ebből? Holnap délre mehetek vissza, az következik ebből. Nagyon kell a könyv, punktum. Sosem tanultam irodalomelméletet (azt a NÉN-111-et inkább hagyjuk...), ezért muszáj lesz elolvasni ezt a könyvet, ami majd bevezet az alapjaiba. Holnap az olvasást a legrövidebb, 103 oldalas művel kezdem, remélhetőleg legkésőbb csütörtök estére befejezem. Holnap egyébként csak olvasni és jegyzetelni fogok, na meg kicsit készülni Livi csütörtöki látogatására, amit már nagyon várok.

Ma azzal szembesültem, hogy bezárt Szirka blogja. Egy másik blogon utalás volt rá, hogy a mocskolódók miatt. Mit is jelenthetne ez? Csak a porontyot. Már ott is voltam, és igen, és igen. Megtaláltam a mocskolódókat. Egyik szerint Szirka anyukája egy glóriafényező szentanya, mert le meri írni, hogy a gyereke hogyan fejlődik, a másik szerint meg a Down-szindrómás nem ember, csak hasonlít rá. Nagy az Isten állatkertje, alacsony a kerítés.