Már késő, késő, késő

Vagy akár I'm late, I'm late for a very important date.

Tegnap az este 11-től éjfélig tartó időszakot sírással töltöttem, amitől jól elfáradtam, így elég mélyen aludtam utána. Ennek tudható be, hogy reggel nem találtam el a szundi gombot 6-kor, hanem valami egész mást nyomtam, amivel beállítottam az órát holnap reggel 6-ra. Így aztán nem is ébredtem fel 6:20-kor, hanem csak kicsit később. Kinyitottam a szemem, ránéztem az órára, és azt láttam, hogy 7:29. Gondoltam, na jó, kicsit gáz, nem nagyon lesz idő reggelizni, de sebaj. Fél pillanat múlva rájöttem, hogy nem 6:29 van, hanem 7:29, ami azt jelenti, hogy pontosan 1, azaz egy perc múlva kezdem az órát Kelenföldön. Ha ott lennék, ugye.

"Úristen, úristen" felkiáltások közepette kipattantam az ágyból, és körbe-körbe rohangáltam, mint egy mérgezett egér. Tomi felriadt, kissé keresztbe állt még a szeme, de felajánlotta, hogy elvisz. Bevágódtam a gép elé, hogy megkeressem valamelyik tanítvány számát, hogy legalább tudjanak róla, nem egy kamion csapott el. Tomi javasolta, hogy inkább ne ezzel hülyéskedjek, hanem öltözzek, ő meg megkeresi azt a számot. Csodálatos szerencse folytán egyikük mobilszáma fent is volt iwiw-en, gyorsan felhívtam, elmondtam, mi a szitu, mire nagyon nevetett, és mondta, hogy ő is pont fél órát fog késni, de végül azt beszéltük meg, hogy felhívja valamelyik másik csoporttagot, aki nem szokott elkésni. Közben eszembe jutott, hogy ezen a helyzeten az sem segítene, ha már feltalálták volna a hopponálást, mert 1 perc alatt akkor sem tudtam volna felöltözni és megmosakodni. A nagy rohanásban természetesen a jelenléti ívet azért itthon hagytam, sure is for sure, de szerencsére aranyosak voltak, és leszerveztünk egy holnapi aláírós meetinget. Végül 3/4 8-kor tudtunk kocsiba vágódni kutyástól, és 7:57-kor már a teremben voltam. Nem nagyon haragudtak, vagy csak jól titkolták, de nagyon jót mosolyogtak rajtam. Út közben próbáltam kontrollálni magam, és nem pánikrohamban kitörni, és ez úgy kb. sikerült is. Mondjuk akkor eléggé a sírás határán voltam, amikor megbeszéltük Tomival, hogy előrerohan a kutyával, és lent találkozunk, majd amikor leértem, sehol nem láttam őket, és a telefonját is csak hatodik csörgésre vette fel. Csak annyit mondott, hogy együtt szálltunk ki a kocsiból, dehát emlékeztem is én már 16 órával korábbi parkolási pozíciókra, amikor síkideg voltam, hogy ezt a szégyent is megértem. Az óra végén úgy köszöntek el kedvesen mosolyogva a srácok, hogy jobb napot, aminek az oka az lehet, hogy érkezésemkor még elég közel álltam az idegösszeomláshoz, és ez jól látszott az arcomon.

Ebéd után pedig elmegyünk, és veszünk nekem egy vekkert, amin nem lehet szundit kapcsolni.