Néhány ok, amiért nem gimnáziumból megyek majd nyugdíjba

A számomra nem túl értelmesnek tűnő kötelező programok, pl. osztályozó értekezlet, ahol az ofők felolvassák a magatartás és szorgalom jegyeket összesen mintegy 7-8 órában, vagy pl. a félév pedagógiai zárása, ahol 2-3 órában statisztikákat hallgatunk. Nekem, mint nem rég érettségizettnek azért is fájdalmasak ezek a programok, mert a gyerekek ilyenkor 11-kor, legkésőbb 12-kor hazamennek, és nyernek egy szabad délutánt, míg én nyerek egy hosszúra nyúló, unalmas délutánt.

Másik ok a rosszindulatú gyerekek. Azt hiszem, tudom kezelni a helyzetet, miszerint az egyik osztály kifejezetten utazik rám érzésem szerint. Beszüntettem a mosolygást és a kedveskedést. Tárgyilagosak maradunk, a feladatra koncentrálunk, nincsenek aranyos pluszfeladatok (ha esetleg olvasná valaki a tantestületből, bár nem fogja soha: nem, nincs warmer, viszont nincsenek a NEF aranyos kis pluszfeladatai sem). Ha ez nekik így jó, akkor ez marad a módszer, ha meg nem jó, akkor megtanulnak viselkedni. De hogy rajtam nem fognak röhögni, az is tuti.

Ok még, hogy a végső célom, hogy műfordító legyek, akinek van 2-3 nyelviskolai csoportja. Nem vagyok elég elkötelezett hozzá, hogy mások gyerekeit neveljem, azt hiszem. Ez elég ciki, miután az iskola oktatási-nevelési intézmény.

Meg persze az áskálódás sem jön be annyira. Erről azon blogolvasók nem tudnak, akik csak innen tájékozódnak rólam (számuk kb. nulla, de azért megemlékezem róluk :D), de majd egyszer ezt is megörökítem itt.

Alapvetően azt tervezem, hogy nyárig maradok, aztán eljövök, és persze addigra már legalább egy könyvem lesz, amit fordítgassak nyáron. Egyébként meg kétnaponta merül fel bennem, hogy még a próbaidő alatt menekülőre kéne fogni a dolgot. Hát igen, úgy tűnik, a gimit nem nekem találták ki. Vagy ezt a gimit. Vagy ki tudja.