Bonyodalom indul

Ma kértem időpontot az igazgatónőtől, kaptam is hétfőre, de sajnos ott, a tanári folyosón kiteregetődött, aminek nem ott kellett volna, mert rákérdezett: "De ugye nem akarsz elmenni?" Én meg nyilván nem mondtam azt, hogy ááá, dehooogy. Nagyon meg szeretne győzni róla, hogy maradjak. Annyira kellemetlen a helyzet... Úgy képzeltem, én mondom, hogy eljönnék, ő megkérdezi, miért, én megmondom, megbeszéljük, meddig maradjak még (addig, amíg új tanárt nem találnak), aztán max. két hét múlva már nem megyek dolgozni. Úgy tűnik, az élet nem ilyen egyszerű, túl kell esni azon a kínos jeleneten is, amikor az igazgató, egy-két igazgató-helyettes és talán egy munkaközösség-vezető jelenlétében ismét el kell mesélni, amit ma elmeséltem (nevezetesen azt, hogy valószínűleg nem vagyok középiskolába való, nem bírom kezelni a gyerekek rosszindulatát, úgy tűnik, angoltanár vagyok ugyan, de nem kiskorúak közé való), és akkor még mindig nem biztos, hogy elengednek. Nem tudom, van-e ehhez erőm, de az már biztos, hogy kedvem egyáltalán nincs. Hétfőn mindenesetre reggel beviszem az Atalanta-csoport cuccait is, mert tartok tőle, hogy nem lesz időm hazajönni. Érdekes egyébként, hogy a paprikaspray-s csoporttal pillanatok alatt elromlott a kapcsolat, büntetnek engem, miközben eddig azt hittem, én fogom büntetni őket egy-két hétig a nem túl vicces akció miatt. (Semmi durvára nem kell gondolni: nem szólítom fel azt, aki magára vállalta a balhét, és nincs kedveskedés meg mosolygás. Normális stílusban és hangnemben, de távolságtartóan tartok órát. Erre ők nem dolgoznak. Az sem hatotta meg őket, hogy beígértem az egyest, miután múlt hétfő óta nem sikerült elkészíteni egy bizonyos feladatot.)

Meglátjuk. Mindenesetre a hétfőtől ezúttal nem szombaton kezdek félni, hanem már ma. Ez nem pozitív.