Bizonyíték

A mai nap újabb bizonyíték arra, hogy semmi keresnivalóm ebben az iskolában. Orvoshoz nem jutottam el, mert nem engedtek el a suliból, hiába állt elő az a helyzet, hogy a jobb fülemre semmit nem hallottam megint, a bal meg úgy bedugult, hogy gyakorlatilag tényleg nem hallottam semmit. Így csináltam végig az első három órát, isteni volt, de azért túléltem valahogy, és a gyerekek nem vettek észre semmit. (Szerencsére úgy kb. tudok szájról olvasni, ami hallás helyett ideig-óráig elmegy.) A 9.-ben többen úgy néztek rám, mint a véres rongyra, amikor megkapták a dolgozatot, a 12.-ben megint nem írtak esszét, a 10. meg a nap mélypontja volt így 6. órában, azt hittem, a helyszínen kapok agyvérzést. Biztos, hogy intő lesz a dolog vége, remélem, ofői, mert ezt a pofátlanságot nem fogom eltűrni. Ők az elit osztály az iskolában, ez a legnagyobb poén. Nagyon el vagyok keseredve, semmi kedvem bemenni közéjük, és velük tölteni az egész napot. Folyton azon jár az eszem, hogy ezt az időt tölthetném az Atalantában is felnőtt emberek között, akik legalább viselkedni tudnak, vagy itthon takarítással, olvasással, fordítással, pihenéssel. Igen, pihenéssel, gyakorlatilag nyár óta nem szusszantam, és Tominak volt igaza, tényleg kikészít, hogy az államvizsga megfeszített tempója után nem volt egy-két hetem, amikor ne kellett volna stresszelnem valamin. El akarok jönni. Egy dolog tart vissza: az érettségizőket szeretem, és már kezemben a meghívó a tablófotózásukra. Nagyon csalódottak lennének, ha most érettségi előtt két hónappal én is otthagynám őket. Pedig legszívesebben már most ott sem lennék. Elkeserítő, tényleg. Azt hiszem, ezzel a hátralévő másfél héttel vagy három és fél hónappal (inkább legyen másfél hét) én le is zárom a gimnáziumi tanári pályafutásomat. Ezt soha többet. Ez úgy hiányzik, mint púp a hátam közepére. Nyelviskola, fordítás, ennyi.

Két pozitívumot azért felsorolok a mai napból: adószámos magánszemély lettem, és megint tök jó volt az új csoportnál az óra.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nehéz

Kép
időszakban vagyunk. 10 hónap a tanév, nem telt el másfél sem, de én már a végét járom. Különleges iskolát választottunk Flórának (tehát nem speciálisat, de többet nem mondhatok, mert annyi erővel majdnem ki is írhatnám, melyikről van szó). Sokan tesznek így, a város minden pontjáról járnak ide gyerekek. Pár éve van ez az iskola, az elejétől fogva volt iskolabusz a messzebb lakóknak. Hát, idén nincs, és erről egy árva szót sem szólt senki egészen a tanévkezdés előtti tizedik napig. Ez nem kis rápacsálás nekünk - 50 percre lakunk a sulitól. Szerencsére van a kerületben egy másik család, velük fogtunk össze, legtöbbször az anyuka viszi be reggel Flórát, és kétszer haza is hozzák, van, hogy kocsival. Én vészeseti megoldás vagyok, de volt már, hogy bevetettünk engem is.  Ők tőlünk fél órára vannak, a kiindulási megállójukba viszem a gyereket 7 után kicsivel, szóval fél 7 körül indulunk minden nap. Nekem 40-45 perc a sulitól a munkahelyem, a másik anyukának 30, én 8-kor kezdek, ő fél 9-kor,
További információk

Gumimacik utoljára

Kép
Végére értem a sorozatnak, megnéztem mind a hat évadot. Szomorúan tapasztaltam, hogy ez is lezáratlan maradt, mint oly sok más sorozat. Kár érte. Aranyos mese volt ez, bár szerintem az eleje sokkal jobban sikerült és humorosabb, mint a harmadik-negyedik évadtól kezdve a későbbi részek. Van kedvenc figurám is: Gyagyás Tódi (magyar hangja Botár Endre). Annyira kedvenc, hogy nem átallottam utánanézni, vannak-e tódis ereklyék, esetleg plüssök, de ami van, az olyan ronda, hogy nem kéne. Így aztán csak álljon itt egy kép Gyagyás Tódiról, alatta meg az egyik legjobb szövege: "Nem vered át a csupa ész Tódit!" Egy sóhajjal búcsút intek gyermekkorom eme szeletének, és felnőttesebb vizekre evezek: következőnek Jóbarátokat fogok nézni.
További információk

Gárdonyi Géza: Isten rabjai

Kép
Ez a könyv valamikor hetedik táján volt kötelező olvasmány, de nem olvastam el. Pedig anyu megvette a szép, új kiadást, ezt itt: Bennem viszont iszonyú ellenállás volt a vallással szemben akkoriban, szó nem lehetett arról, hogy bármit is a kezembe vegyek, amiben bármilyen vallásról is szó esik, pláne, ha akörül forog az egész történet, és pláne, ha az a vallás a kereszténység. Hiába szerettem a Margit-legendát, öreg hiba volt a címbe beleírni Istent, ez volt ugyanis a garancia arra, hogy ne olvassam el a könyvet. Gondoltam, fölösleges lenne elolvasni amúgy is, hiszen a legendát oda-vissza kenem-vágom, majd megírom az irodalom dolgozatot ilyen időpocsékolás nélkül is, addig meg olvasom valamelyik olyan könyvemet, ami érdekel is. A terv jó volt, csak azon bukott el, hogy a dolgozatban ravasz, addig és azután is példa nélküli módon nemcsak a történetre vonatkozó kérdések szerepeltek, hanem idézetkiegészítős feladat is, sőt főleg az. A könyv elolvasása nélkül viszonylag nehéz emléke
További információk