Vöröshagyma, utállak!

De tényleg, nagyon. Pedig két nagyobb meg egy mini hagyma meghámozása és felaprítása nem több tíz percnél, de az a tíz perc igazán pokoli. Úgy csípi a szememet, hogy már ki sem bírom nyitni, úgy botorkálok be a fürdőbe a csaphoz meg a törölközőhöz, mikor melyikhez, és még a fülem is cseng bele. Állítólag már feltalálták a mirelit aprított vöröshagymát. Aki találkozik vele, feltétlen ossza meg velem, hol látta, mert csak azt fogom használni. Utálom, hogy egy hagymamizéria után legalább két órán keresztül még úgy nézek ki, mint aki napok óta bőg, és legalább tíz zsebkendő is elhasználódik, mert persze a hagymának nemcsak a szememre van hatása, hanem az orromra is.

 

Amúgy finomat főztem. Egyetlen bánatom, hogy a sarki boltban nem tudtak nem csípős kolbászt adni, miközben én rühellek mindent, ami csípős, mert az csak arra jó, hogy elnyomja az ízeket. Ezek után választhattam, hogy kell olcsóért extra csípős, vagy aranyárban kicsit csípős. Miután mindent átgondoltam, még azt is, hogy csakazértse teszek a paprikás krumpliba virslit, megvettem aranyárban a kicsit csípős kolbászt, egyúttal elhatároztam, hogy innentől kezdve, ha kell valami, az ellenkező irányba sétálok egy-két sarkot, hátha az a bolt normálisabb. (Csak mert itt azon túl, hogy rendszerint nincs olyan áru, amilyen nekem kéne, pedig nem ám valami gourmand dolgokat igényelnék, rendszeresen rosszul írják ki az árakat, illetve a mélyhűtőnél egymás hegyére-hátára hánynak hatvan kis papírkát, aztán bogarásszad. És ha tök kitartó vagy, és tíz percet áldozol erre a műveletre, akkor sem garantált, hogy megtalálod az adott termék árát.) Ezek után nekiestem a főzésnek. Miután kis híján összetörtem két poharat is egyetlen mozdulattal, gondoltam, biztonságosabb vizekre evezek, és inkább elkészítem a desszertet, amíg a főétel rotyog. Nem tudom, gyakorlott háziasszonyokkal is megesik-e, hogy a zacskó kibontása utáni másodpercben beterítik a konyhapultot jó 15 dkg kókuszreszelékkel, illetve az, hogy a paprikás krumplira két percig nem néznek rá, és ebben a két percben a paprikás krumpli leve körbefolyja a tűzhelyet, de valamiért úgy sejtem, ez csak a nem gyakorlott háziasszonyokkal fordul elő, amilyen én is vagyok. Szeretném, ha már végre pancserkodás nélkül is tudnék finomakat főzni, bár a mai bénázásnak is volt haszna: a kókuszreszelékből a földre is jutott egy kiskanálnyi, és azonnal kiderült, hogy Liza a kókuszreszeléket is szereti. Igazi ínyenc.