Lipót

Csütörtökön este leutaztunk Lipótra, ami a Szigetközben található helyes kis falu egy szépen fejlődő stranddal. Két éve is itt voltunk Bánkék nyaralójában. Ha mi együtt csinálunk valamit, az mindig vicces, így volt ez most is. A faluban van egy Fehér Hattyú nevezetű fogadó/panzió/étterem, és ott dolgozik egy ember, akinél van egy kulcs a nyaralóhoz. Mivel a GPS állította, hogy negyed 10-nél előbb esélyünk sincs Mosonmagyaróvárra érni Bánkékhoz, felhívtam őket nyolckor, hogy bemenjünk-e még olyan későn, vagy inkább oldjuk meg az éjszakát máshogy. Mondták, őket nem zavarjuk, de sokkal kényelmesebb lenne, ha ettől az embertől kérnénk el a kulcsot, mert akkor nem utazgatnánk fél éjszaka. El is kértük az embertől a kulcsot fél 10 körül, és ki is derült mindjárt, hogy ezzel a kulccsal ebbe a házba nem fogunk bejutni. Felhívtuk Bénkékat, hogy hogyan is néz ki az a kulcs. Mondták, két kulcs van a karikán, egyiken sárga biléta vagy mi, a másik meg nyitja az ajtót. Hát, stimmelhet, akkor próbálkozunk tovább. A kulcs a zárba bement, de nem akart elfordulni semerre. Gondoltuk, nem törjük bele a zárba, az óváriakat sem zavarjuk már 10-kor, így aztán hátradöntöttük a kocsi üléseit, és úgy aludtunk. Nagyon kemény volt. Eredetileg az volt a terv, hogy elmegyünk Óvárra a Tescóba, ott legalább lehet mászkálni, nem esznek meg a szúnyogok, aztán csak eltelik az éjszaka. Csak nem voltunk benne biztosak, hogy 0-24-ben működik-e a Tesco. Ezért beállítottam a telefonomat reggel 7-re, hogy fél 8-ra már Ásványrárón lehessünk az óváriak másik nyaralójában, és odaadják nekünk a jó kulcsot, miután majd reggel szólunk, hogy vigyék magukkal.

 

Éjszaka 4-5 alkalommal ébredtem, úgyhogy valszeg 4-5-ször fordulok meg egy éjszaka. Csak hát azt a kocsiban nem lehet felébredés nélkül: egyik oldalról a sebváltó állhat belém, másik oldalról meg nagyot üt a kocsiajtó. 6:20-kor is felébredtem egyszer, mondtam is Tominak, hogy még van 40 percünk, pedig már 4 óta fagy a lábam. Erre javasolta, hogy keljünk fel, é menjünk be a Tescóba, mert venni kéne valami reggelit. Be is mentünk, odafelé fűtöttünk, hogy felmelegedjen a lábam. Óváron rájöttem, hogy nagy buzgalmamban csak Tominak csomagoltam pulcsit, magamnak nem, viszont legalább szétfagyok. Így aztán a reggeli mellé kaptam egy pulcsit is, nagyon szép, meg kaptam egy "hosszított felső + leggings" összeállítást is, mert jól állt és akciós volt. Nem tudom, miért nem lehet macskanadrágnak hívni azt a nyomorult leggingset, de Tomi szerint azért, mert akkor senki nem venné meg, mert az nem menő.

 

Természetesen a pulcsi megvásárlása után egy órával kisütött nap, és onnantól végig 32 fok volt, de legalább lett pulcsim :D Tescóból átmásztunk Ásványra, ahol megnéztük a házat és a kertet, valamint megkaptuk a kulcsot, majd Bánkékkal együtt átmásztunk Lipótra. Ott végre bejutottunk a házba, bepakoltunk, én le is zuhanyoztam, mert nagyon alacsony volt a komfortérzetem esti zuhanyzás és esti meg reggeli fogmosás hiányában.

 

Mindezek után az óváriakat hazavittük Óvárra, majd javaslatuknak megfelelően elindultunk a Fertő-tó osztrák fele felé, aztán mégis Hainburg an der Donau nevezetű városkában kötöttünk ki. Odafelé teljesen jól navigáltam, de benéztünk egy kanyart, és fél perc múlva már üdvözölt minket a tábla Szlovákiában. Akkor visszafordultunk, és második nekifutásra már meglett Hainburg. Megnéztük a várat, bejártuk a városkát, állítólag jól szemügyre vettek török vendégmunkások, könyvesboltot látogattunk, de nem vettünk semmit, mert 3,50 euróért nem annyira éri meg nekem egy könyv, amire két év múlva lesz időm, közben minden létező boltban Goldaugen Rindsuppét kerestünk Tomi anyukájának, és persze nem találtunk, majd este hazaautóztunk. Megvacsoráztunk a Fehér Hattyúban, aztán végre ágyban aludtunk.

 

Hajnali fél 2-kor Tomi felébresztett, és bennem mindjárt felmerült a kérdés, mikor került át a jobb oldalamról a balra. Mondta, hogy épp az előbb, mert a fejénél lévő konnektor nem nagyon okés, és ezért b*ssza őt az áram egy kicsit. Innentől kb. egy órát beszélgettünk mindenféle érdekes témáról, majd aludtunk tovább kb. 8-ig. Akkor elindultunk villanyszerelési boltot vadászni, bár javasoltam, hogy inkább ne szereljen villanyt, mert amennyiben agyoncsapja az áram, összeverem. Mondta, nagyon kedves vagyok. Hát igen :) Végül a kedvemért békén hagyta a konnektort, mindössze a beleolvadt dugót szedte ki, miután lecsapta a villanyt.

 

Mindezen kalandok után délre már meg is érkeztünk a strand- és élmény- és termálfürdőbe, ahol a medencék egy részét kipróbáltuk, majd vörösre égtünk a napon, majd ettünk hekket, majd megnéztük a másfél órás műsor egy részét a színpadon (legjobb Juanita, a kubai táncosnő volt, aki így szólt az egyik nézőhöz: "Olyan fekete leszel, mint én. Ez biztos."), majd hazaballagtunk.

 

Mivel előző este a Frédi iskolában, mint kiskorában mérsékelten volt jó, nem folytattuk a Frédi-Béni DVD-t, viszont megnéztük Woody Allen Süti, nem süti című filmjét. Elgondolkodtam, hogy vajon a pasi filmjei ennyire gázak, vagy a szinkron, de azért persze vicces volt a sztori. 6-kor összeszedtük magunkat, és elmentünk Kisbodakra, ahol kajakozni lehet. Kiderült, hogy kajakozni nem, csak túrakenuzni lehet, viszont nem hajóbérlés van, hanem előre bejelentkezős rendszer, úgyhogy végül ez a program kimaradt. Körbejártuk a környékbeli kis falvakat, megnéztük a lezárt hidat Halásziban, sőt át is sétáltunk rajta, mert csak a kocsik elől zárták le, majd hazamentünk. Igyekeztünk megfejteni a keresztrejtvényeket az osztrák női magazinban, aztán inkább aludtunk.

 

Reggel összepakoltunk, rendbeszedtük a portát, aztán bemásztunk Óvárra leadni a kulcsot, és kaptunk palacsintát. Aztán elmentünk Győrbe Nénjéhez, aki Tata húga, és vagy három órát voltunk nála, olyan jót beszélgettünk. Ebéddel várt, pedig direkt nem ebédidőben mentünk. Tomi meg is jegyezte később, hogy ezt hívják vendéglátásnak, nem azt, ami a vendéglátóhelyeken folyik. Nagyon örült a könyv tiszteletpéldányának, ami kézről kézre jár a családban :) Még ajándékot is kaptam: ágyneműt, terítőt, párnát. Na meg annyi almás pitét és barackot, de annyit... És milyen finomat, hmmm :) Valamint az egyik testvér üvegtálkáit is nekünk adta Nénje, mert ő nem használja. Örülök, hogy bementünk hozzá, nagyon régen láttam. A házra alig-alig emlékeztem már, ami szégyen ugyan, de ez van. Mondjuk amikor szépen letisztult a sok élmény éjszaka, rájöttem, hogy valójában mindenről van 12 évvel ezelőtti emlékképem, egyedül csak az előkertről nincs, és ez azért nem is rossz eredmény. Egyébként mutatott nekünk Nénje gyerekkori képeket, amiken együtt volt a hét testvér, és még éltek a szülők is. Tatát az egyiken azonnal kiszúrtam. Nagyon aranyos kisfiú volt, az a helyzet. Nénjét persze nem volt nehéz megtalálni a régi fotókon, hiszen egyedüli lány volt a hat fiú mellett.

 

Aztán hazafelé bementünk anyuékhoz mesélni meg elhozni a kutyát, aki nagyon örült nekünk. Amikor onnan hazafelé tartottunk, 100 méteren belül két emberen mentünk át majdnem. Az egyik idióta tök fekete holmiban rongyolt át az Europarknál az úttesten 50 méterre a zebrától természetesen töksötétben, így az utolsó pillanatban vettük észre, majd a következő pillanatban egy robogós gondolta úgy, hogy rá a piros lámpa nem vonatkozik, ezért nyugodtan alánk roboghat. Na, ezek miatt az elmebetegek miatt nem lesz nekem soha jogsim. Amekkora mázlim van, tuti áthajtanék egyszer valamelyiken, aztán életem végéig küzdhetnék a bűntudattal. Na, ezt nem. Inkább nem vezetek.