Nyaralás

Vérzik az orrom. Tök jó. Egyéb bajaim is vannak, mióta megjöttünk. Nagyon szuper.

 

Prága szép város, bár érdekes, hogy annak, amit láttunk, kb. a felére nem emlékeztem. Nyomokban sem. Pedig 2002 nem volt annyira régen, és annyira kicsi sem voltam már akkor. Érdekes. Szóval Prága szép, de annyi látványossága van, hogy a befogadására nem elég egy hét, ami nettó 4 nap. Gyönyörű épületeik vannak, a Moldva is gyönyörű, a szuvenírjeik is gyönyörűek. Szerintem vicces, hogy minden sarkon van egy Nepomuki Szent János, valamint minden második sarkon egy Sárkányölő Szent György, de persze érthető. A múzeumaik csodálatosak. Az emberek kedvesek. Az egy négyzetméterre jutó bunkók aránya jelentősen kisebb, mint itthon. Azért kedden eléggé ideges lettem a velem egykorúnak látszó Relay alkalmazottól, aki az egyik vevőt azért ordította le, mert nem volt a kezében kiszámolva az újság ára, nekem meg úgy tett, mintha nem tudna angolul, sőt később a részletek ismeretében rájöttem, hogy a köcsögjének volt pofája azt válaszolni (csehül persze) az angolul elhangzó kérésemre, hogy szeretnék venni négy jegyet, hogy "vegyéé' az ótómatából". Bunkó. Végül anyut is kidobta a Relayből, majd anyu az információs pultban ülő fiatalemberhez fordult a panaszával, miszerint a srác nem hajlandó jegyet adni. Akkor a fiatalember bement a Relaybe, és megkérte a srácot, inkább adjon jegyet. A srác az orra alatt folymatosan morogva hozzám vágott 4 jegyet, hozzám vágta a visszajárót is, majd nem köszönt, amikor kimentünk. És egyébként tudott angolul, ez a pláne. És olyan gyűlölettel nézett minden vásárlóra, hogy nem is értettem, miért nem dolgozik inkább akkor egy gyárban pl., ahol alkatrészekkel kell csak ellenie, és nem feltétlen muszáj emberekkel társalognia. A másik bunkó a Szent Barbara templomban dolgozik, és mindenkivel ordít, hogy hogy képzeli, hogy nem vett belépőt, azzal is, aki vett, és azzal is, aki turista lévén nem tudja, hogy a szomszédos épületben vett jegy a templomba nem jó. Rajtuk kívül mindenki kedves és segítőkész volt, az is, aki nem értette, mit mondunk. Csak egy pincér lett ránk kicsit zabos az utolsó napon, amikor nem kapott borravalót. Vasárnap voltunk már egyszer abban az étteremben, és a számlán csak a kaja szerepelt, így kaptak borravalót. Pénteken már ott volt a számlán, hogy 140 korona felszolgálási díj. Ez 1500 Ft kb., az összes fogyasztásunk 6000 Ft-nyi Kc volt. Ehhez képest ezt a felszolgálási díjat pofátlannak tartottuk, így nem hagytunk borravalót. A pincér meg megsértődött. Ő baja.

 

Szerdán voltunk Drezdában, ami szintén gyönyörű, és messze nem elég egy nap rá. Rengeteg épületet nem láttunk, amit a leírásunk ajánlott, valamint nem láttuk az Erich Kästernek és a Karl Maynak szentelt múzeumokat sem, pedig nagyon szerettem volna. De nem volt már rá idő. Szomorú, hogy szegény Drezda szinte teljesen elpusztult 45-ben, legalábbis a belvárosa. Van olyan épület, konkrétan egy barokk stílusú polgári lakóház, amit most építenek újjá. 64 éve volt a bombázás. Döbbenetes, rettenetes, szomorú. Azért az újjáépített épületeik nagyon szépek, talán csak a Frauenkirche belseje okozott csalódást. Nagyon fura volt.

 

Csütörtökön elmentünk a jicini erdőbe(č-vel íródik, jicsininek ejtendő). Láttuk a sziklavárost, nagyon szép. Utána meglátogattuk Jicin városkát, azon belül is a Rumcájsz Múzeumot. Nagyon aranyos, egyetlen baj vele, hogy az összes érdekesség és tudnivaló csak csehül van kiírva, ami számunkra elég problémás volt, konkrétan fogalmunk nincs, miről szólt az egy szobányi fénykép magyarázattal. A városka után elmentünk Trosky várához is, ami egy szikla tetejére épült. Nagyon szép, a kilátás is nagyon szép, és az egésznek tök jó a hangulata. Gyönyörűen látszott belőle egy nyári zápor jó messze, plusz egy egész tájon átívelő szivárvány, amilyet eddig csak rajzfilmen láttam.

 

Hazafelé megálltunk Kutna Horán, és megtekintettük a Szent Barbara templom (az egyik legszebb, amit eddig láttam) és a Csontkápolnát. Utóbbi elég érdekes élmény. 2002-ben még nem váltott ki belőlem különösebb reakciót, most viszont heves hányingert okozott. Majd mutatok persze képeket. A Szent Barbaránál egy grafikust is megismertünk, akitől vásároltunk jó sok képeslapot, amik a műveiről készültek. Van egy mesekönyv, amiben az ő képei szerepelnek, a férje szerint jövőre talán angolul is megjelenik. Ha ez így lesz, azonnal megrendelem neten keresztül. Csodálatosan szép.

 

Hazafelé kalandos utunk volt. Egy útlezárásnál semmilyen nyelven, semmilyen módon nem jelölték, merre lehet kerülni, ezért a vadidegen cseh városkában fél órát töltöttünk szerencsétlenkedéssel, mire egy benzinkúton megkérdeztük, mit is kell csinálni, és elárulták (nagyon kedvesen, mosolygósan). Hát, a megfejtés k. bonyolult volt, sosem jöttünk volna rá. Ezek után apu rosszul lett. Aztán amikor már ezt az akadályt is leküzdöttük, akkor megőrült a GPS. Mindenáron le akart vinni az autópályáról, és kis falvakon át hazahozni. Még Győrnél is kétpercenként sikított, hogy "térj le az autópályáról!", pedig jóval Pozsony előtt kezdte, az cirka 150 km. Végül kikapcsolta apu, hogy aludjon erre egyet a nyomorult. Éjjel 3/4 12-kor értem haza.

 

Nem mentem már át a kutyáért, mert gondoltam, ordítva fog örülni, mivel egy hete nem látott, és ne keltsük fel Tomi anyukáját meg a házat. Aha. Ma reggel átmentem. A hangos öröm elmaradt. Kb. két másodperces farokcsóválással reagált rám, majd lefeküdt aludni. Amikor hazaért, Tomi hasonlóan nagy lelkesedéssel reagált rám és a szuvenírekre is. "Aha." Kb. Jó érzés, mit ne mondjak. Ilyen fogadtatásért érdemes hazajárni.