Szent Iván-napi mulatságok

Régen ilyenkor a kertben sütögetést rendeztünk, volt társasjátékozás, hintázás a hintaágyban, tűzugrás, hosszú beszélgetések, éneklés gitárral. Sokáig tizenketten voltunk minden évben. Tavaly talán csak nyolcan. Már nem a kertben voltunk, mert szakadt az eső. Az volt Ibolya néni utolsó ilyen Iván-napja. Idén egyáltalán nem volt összejövetel, és várhatóan nem is lesz. Én sajnálom. Hiányzik.

 

Tomi diplomás :) Gratulálok, szuper vagy! (L) Nem aludt itthon tegnap, mert reggel 7-re kellett az egyetemen lenni Gyöngyösön, ezért már tegnap leutazott. Nem volt jó nélküle aludni. A kutyának sem. Amilyen meg én vagyok, még képes voltam félni is egyedül. Alig bírtam elaludni, de aztán megbeszéltem magammal, hogy tök biztonságos házban élünk, ráadásul még soha semmi nem történt akkor, amikor Tomi itthon volt, miért pont most történne. A szobaajtót azért becsuktam.

 

Az eastwicki boszorkányok című Updike-regény nem tetszik. Nagyon lassan haladok vele, nagyon szenvedek. Ez azért érdekes, mert éppen tíz éve, tizenkét évesen már elolvastam egyszer, és akkor nagyon tetszett, két nap alatt a végére értem. Ami még érdekesebb, hogy nem való tizenkét éves gyereknek a könyv. Anyu szerint ez is azt mutatja, hogy változunk: egy felnőtteknek szóló könyv 12 évesen még tetszik, 22 évesen már nem. Érdekes.

 

Mindenki túlesett az érettségin. Az ötből három érettségizőm keresett meg, hogy elmesélje, mit húzott, hogy ment, hányast kapott végül, pedig mindenkit megkértem erre. Egyébként mind a hárman ötöst kaptak, büszke is vagyok rájuk. Ügyesek vagytok!

 

Kedden megírattam a dolgozatot. És bosszant. Bosszant, hogy nem tanultak, mármint egyikük. Az meg mindennek a teteje, hogy ott ülök velük szemben, és puskázik, és mikor rászólok, hogy nem csalunk, még el is magyarázza, hogy csak megnézte, jól tudja-e. Ha nem lenne utalás rá, hogy jobb, ha mindenki átmegy, elvettem volna tőle, és szépen kapott volna 0%-ot. Utálom, ha hülyének néznek.

 

Kérdeznek valamit, én válaszolok. Konkrétan a rejtett számos dologgal kapcsolatban. Erre kérek. Erre a válasz, hogy jó. Majd jön emil, hogy nem volt idő szólni, mert sokat kellett dolgozni (hehe), de majd ha egyik sem lesz olyan elfoglalt, majd szóba hozza ezt a mizériát. Mizéria, ez? Hogy kérem, hogy ne hívjanak rejtett számról? Hát basszus, ne érezzem már rosszul magam, hogy ekkora óriási küldetéssel bíztam meg valakit! Mission impossible, persze. Egyébként meg teljesen mindegy, úgysem hív többet, kár is volt megemlíteni. Viszont legalább ismét kedvem támadt egy kicsit káromkodni. Basszus.

 

Mindig vannak érdekes emberek mindenki körül, olyanok is, akik magukat barátnak mondják. Pedig már egy hónapja feléd sem néznek, egyébként sem szoktak, csak ha te megkeresed őket, születésnapot, névnapot nem köszöntöttek még sosem, pedig te mindig megköszöntöd őket, és úgy egyáltalán: tojnak a fejedre. Ezek az igazi jó barátok. Már csak azt nem értem, mive lehet kiérdemelni őket.