:(

Most már teljesen durcás vagyok.

 

Meleg van, mindjárt dél is van, és akkor kezdhetek angolt tanítani, és nincs kedvem, mert inkább csak döglenék itt az ágyamon, annyira melegem van.

 

Újabb tanulság az életemben: többet nem adok kölcsön senkinek semmit. Kész. Befejeztük. A jóhiszemű kölcsönadást eddig két könyvem meg egy féléves és egy egész éves jegyzetem bánja. És hiába írogatok a drága elorzóknak, nem reagálnak. Pedig látom ám, hogy elolvasták az emilt, mert kapok visszaigazolást róla. Rendkívül ronda dolog eltulajdonítani más könyveit és jegyzeteit, és nem is adok erre lehetőséget többet senkinek. Lehet azoknak köszönni, aki nem adták vissza a dolgaimat.

 

Fizetést kapni legalább egy hónap szervezkedésbe kerül. Állatira elegem van ebből is, megmondom őszintén. Az egy dolog, hogy nem szólnak, amikor lehet fizetésért menni, hanem kinyomozhatom magamnak, ha éppen érdekel. Az viszont már dühítő, hogy kinyomozom, és utána még 3-4 hétig lehet fűzögetni az illetőt, hogy ugyan, adjon már pénzt. Amiért megdolgoztam. Közben még majdnem 3 hét van Tomi fizetéséig, a családi kasszában meg ott vigyorog egy darab tízezres. Olyan munkahelyet akarok, ahol odaadják a pénzemet mindenféle nehezítés meg kifárasztás nélkül.

 

"Ilyen barátok mellett minek az ellenség", mondta az anyukám. Igaza volt. A fenébe is.

 

Legalább azt az esszét megírtam még hajnali fél kettőig, és 10-kor le is adtam. Remélem, nagyon nem fog lecseszni érte a bácsi.