Heti összegzés

Tartottam kognitív kiselőadást. Hála az égnek, hogy ezt is túléltem. Persze szar volt, milyen lett volna. Elnézést a kifejezésért. Tulképp jó témát itt nem lehet választani, ezért azt választottam, amelyiktől a legkevésbé kapok idegrohamot. A határozott névelő használata földrajzi nevekkel. A bemelegítő gyakorlatomnál mindjárt kiderült, hogy az elképzelt 16-17 éves diákjaim nem tudnak hozzákezdeni egy olyan feladathoz, hogy akkor most a hegy meg az ország elé kell-e the, mert még sosem tanultak erről, nem is tudják, mi az a határozott névelő. Erre mondtam, 16-17 évesen az ember legalább 2-3 éve tanul angolul, ennyi idő alatt azért hall erről a témakörről. De nem. De igen. Na jó. A dolog végén mindjárt jött a vélemény, hogy képek kellettek volna. A véleményező személye nem nagyon fontos, de kicsit azért vicces. A nő persze ugrott azonnal, hogy igen, kellett volna kép folyóról meg hegyről. Gondolom, azért, mert a 16-17 éves gyerek még sosem látott folyót meg hegyet, és nem is tudja elképzelni semmiképp. Az már csak mellékes, hogy konkrétan telefirkáltam a táblát. De nem, az nem kommunikatív. Vagy kognitív. Vagy mindkettő. Képek kellenek, uff. Jó, képek kellenek. Fel is írtam. A másik, hogy nem jól mondtam, nem az a lényeg, hogy van-e annak a nyomorult helynek körvonala meg határa, vagy nincs, vagy hiányos, hanem az, hogy úgy konceptualizáljuk. Erre Andi felvetette, hogy amint bedobja az ember a 16-17 éves diákjainak, hogy "azért, mert úgy konceptualizáljuk", a diák mindjárt azt fogja mondani, hogy akkor ez teljesen véletlenszerű és önkényes. Szerintem ezt úgy fogalmazza majd meg, hogy "haggyámá". De a nő mindjárt meglátta a lényeget, és megoldást is kínált a problémára. "Nem kell azt a szót használni, hogy konceptualizál." Áhhhá. Ennyire kompetens személy. Igazi öröm hozzá járni. Ó, és a legjobb. A többiek értékelését nem a kezembe kapom, hanem felteszi a netre. Úgy örülök. Most néztem meg! Már fel is töltötte! És ott van, hogy "Name of evaluated student"! Hurrá, sztár lettem!!!

Csütörtökön két kiselőadásból csak egyet tartottunk meg Livivel, mert a második óra elmaradt. Ennek mindketten módfelett örültünk, mert nem nagyon volt topon egyikünk sem. Én a magam részéről örültem, hogy ki bírtam nyögni öt mondatot németül, és hogy meg bírtam jegyezni, melyik feladat után melyiket akarjuk csinálni. Az viszont tény, hogy a megtartott kiselőadásért nagyon megdicsért minket a tanárunk, és ennek én nagyon örültem.

Tegnap voltunk Battán. Olyan fura volt. Leginkább. Részben azért, mert a válás óta nem voltam a házban. Többször éreztem úgy, hogy akár sírni is tudnék, annyira fura volt. Meg néha a beszélgetés is fura volt. Meg van két kutya és egy cica. A cicának hullik a szőre, és a cica félénk. Szerintem ezzel érdemelte ki a Mafli nevet. A két kutya akkora óriási nagy, hogy hű. Tényleg. Persze Tomi mondaná, hogy ezek nem is nagyok, hanem aranyosak, de nem mondja, mert nem volt ott, és látatlanban nem nyilatkozik. Én viszont úgy éreztem, szívesen simogatom őket egy kicsit, de itthonra nem kéne, mert az ekkora kutyától én már félek. Pedig aranyosak és szépek. És az egyiknek az egyik szeme kék, a másik barna. Nagyon csinos velük.

Ma otthon voltunk anyuéknál ebédre, meg amúgy egészen este 6-ig. Jó volt. Bence baba meggyógyult, vidámkodik, rendezkedik, szervezkedik, futkározik, aztán a kis fejét anya hasára teszi, és a következő pillanatban már alszik is. Aztán felébred, feláll, és rohan tovább :) Liza átköltözött ismét, örülök, hogy itt van. Még anyuéknál megfürdettem, aminek nem nagyon örült, de azért tűrte, mert jó kutya. És mert tudja, hogy esélye sincs, legfeljebb egy harcoló kutyát teszek be a kádba, nem egy együttműködőt. Új hobbija, hogy a porban fetreng az udvaron. Ezért egyetlen simítástól koromfekete lett a kezem, amit én nagyon utálok. Akár az én kutyám, akár másé. És mivel az enyém, gondoltam, nem mosolygok hozzá édesen, hanem változtatok ezen a tarthatatlan helyzeten. Kutyasampon nincs, embersamponnal fürdött, de a három lehetőségből ő választott. Megszagoltattam vele mindet, és úgy éreztem, a citrom-narancs illatúba egyezett bele, mert attól nem kapta el a fejét. Most citrusillatú kutyánk van fényes, tiszta szőrrel :)

Találtam egy blogot, ahol több gondolatomat olvashattam valaki más "tollából". Érdekes időnként látni, hogy másnak is vannak szó szerint ugyanolyan problémái meg érzései, mint nekem. A főbb témakörök: barátok és "exek". Mondjuk én azzal a bizonyos exszel kapcsolatban nem táplálok olyan heves ellenérzést, mint ő az övé iránt, de néha bennem is felmerül, hogy szívesen összeverném, amiért egy szemét. (Erre mondja Tomi, hogy harci cica.)

Fáj a fogam. Kedden talán eljutok vele orvoshoz, mert Tomi anyukája előreláthatólag meg tudja ezt szervezni nekem. Nagyon jó lenne. Megnyugodna a lelkiismeretem, hogy orvoshoz fordultam (kivételesen...), és elmúlna a fájdalom is. Csodálatos lenne.

Fáj a térdem. Ez csak ma kezdődött, ezért nem fordulok vele sehova, csak azt gondolom, hogy fenébe már.

Péntek este lefekvéskor eleredt az orrom vére. Ilyen már meglehetősen régen volt. Utoljára akkor, amikor a tizenegyedikes évnyitóra (vagy évzáróra...) indultam. Szépen felöltöztem, ki is festettem magam egy kicsit, frizurát is gyártottam. Beálltam a tükör elé, hogy megcsodáljam a végeredményt, és éppen késésben voltam. Megálltam, belenéztem a tükörbe, és akkor ömleni kezdett az orromból a vér. És akkor röhögőgörcsöt kaptam. Végül mintegy húsz zsepivel felszerelkezve elrohantam otthonról, és kicsit sem néztek rám furán a buszmegállóban. Vicces volt.

A jedlikes osztállyal álmodtam. Elég kellemetlen volt. Egyrészt mindenki mindenkivel összejött az érettségi óta, olyanok is, akikről sosem hittem volna, és úgy éreztem, ez nem tartozik rám, ezt nekem miért kell látni. Másrészt mindent megszerveztem az utazással kapcsolatban (mert utaztunk), és aztán nekem nem jutott utazás, ágy meg takaró. Fene tudja, miért álmodom hülyeségeket, de elég rossz kedvem lett ettől a kalandtól, ami ébredés utánig kitartott.

Nem szeretném a holnapot. De akkor is lesz. Sajnos.