Ez-az

Natasha Richardson meghalt a héten :( Nyugodjon békében!

 

Szülinapot ünnepel mostanában Bori és Joci. Borinak utólag, Jocinak előre kívánok boldog szülinapot :D

 

Elkezdtem kedden a tangyakot. Egyre jobban érzem magam az órákon, csak már lenne vége ennek a két hétnek. Az élmény nagyon jó, tetszik az osztály, érdekes tapasztalat egyszerre 17 ember tanárának lenni, minden pozitív, a tanárok is mind nagyon jófejek. Egy bajom van. Olyan rettenetesen fáradt vagyok, hogy alig látok ki a fejemből. Ezek a duplaórák nem lehetnek egyszerűek a gyerekeknek sem, de nekem sem azok... Főleg akkor, amikor előtte másfél órában kognitív nyelvészetet hallgatok. Egy-egy kognitív nyelvészeti óra annyira leszív, hogy örülök, ha kitalálok a teremből. (Uuuuutálom. Nagyon. Az a jó hír, hogy már csak ennek a félévnek a végéig kell kitartani, és aztán majd már nem leszek köteles nagyon érdeklődően tekinteni a témára.)

 

  

Ezt a videót nagyon megéri megnézni. Az osztálynak is megmutattam, kaptak hozzá feladatlapot, és nagyon tetszett nekik. Szerintem ez mindenkinek nagyon fog tetszeni, aki megnézi. Enjoy!

Megkaptam a tiszteletpéldányokat :) Az első könyv, amiben benne van a nevem. Nem kézzel, hanem nyomtatva. És elé van írva, hogy "fordította". Úúúúgy örülök :)

Tegnap voltunk négyesben Kiyo-Kito Taiko dobkoncerten. Két felvonásban mutatták be, én az első felvonást eléggé kellemetlennek tartottam. Jöttek emberek ősmagyarba öltözve, másik emberek normális ruhába bújva, és sámándobon doboltak meg révültek meg ilyenek. Na de a második rész! Annyit írnék róluk, hogy naggyon jók, és kaptok még egy videót (3:17, nem hosszú, tényleg).

   

Ma azt hittem, a szemem láttára fog meghalni a kutyám. Azt hittem, fuldoklik. Nem kicsit estem pánikba. Egyébként ő hasonló mértékben rémült meg, mint én, szerintem talán ő is azt hitte, hogy komoly a baj. Éppen ezért első kérésre megengedte, hogy beletúrjak a szájába (ez egyébként közelharcot kíván, ha épp nem vagyunk megijedve), de ezzel a módszerrel semmit nem találtam a szájában, nem akadt be a foga közé a csont, nem is fordult keresztbe és állt bele a szájpadlásába. Ezek után hoztam a fogkeféjét, megkefélgettem a fogát, hátha mégis van valahol egy szilánk, és ettől kijön. (Eddigre már valószínű volt, hogy mégsem fuldoklik, hanem beleállt a csont a szájába.) Mivel ettől sem lett neki jobb, gondoltam, megpróbálok beléerőltetni egy szelet kenyeret, hátha az segít. Azért beléerőltetni, mert ki nem állhatja, órákig tartó könyörgés vagy határozott fellépés vezet csak célra. Ehhez képest most kitépte volna a kezemből az egész szeletet egyszerre, ha hagytam volna. Benyomta az utolsó morzsáig, a héját is, mindent. Addigra már mindketten meg is nyugodtunk. Végül később az is kiderült, hogy valószínűleg az ínyét sértette fel a csont, mert most van ott egy seb, ami időnként kicsit vérzik. Itattam vele kamillateát utolsó lépésként, bár azt csak a kezemből volt hajlandó meginni. Most pedig reménykedünk, hogy holnapra jobban lesz. Mikor eljöttem, még fájlalta a száját. És igenis rettenetesen ijesztő volt, amikor sípolva verdeste a fejét a konyhakőhöz, hiába vonogatta apu vállát azzal, hogy valamiben meg kell halni. Szegény kiskutya. Azt hiszem, az ilyen izgalmakhoz egyikünk sem elég erős. Én konkrétan elbőgtem magam, amikor a fejverdesős rész ment, szerintem mindenki örüljön, aki azt a jelenetet nem látta.