Karácsony napjai

25-én voltunk Tomi anyukájánál, aztán otthon karácsonyoztunk Nagyiékkal és Gabiékkal. Sok szépet kapott mindenki :) Én a magam részéről Gabiéktól sk falitükröt (a kerete sk....), sk vázát (sk rajta a festés, csodaszép), szép fülbevalót, Nagyiéktól meg láncot és Tomival felesben botmixert. Gabiék tőlünk szerencsét hozó (felfelé álló ormányú) kiselefántot meg csokit, Nagyiék pedig sk karácsonyi manót gömbben. Aztán 26-án megint mentünk haza, és ott megint karácsonyoztunk Katáékkal. Anyuéktól kaptam szép könyvet (a történelmi Mo. legszebb helyeiről - sokat már láttam, sokat még kéne látni), sk karkötőt meg fülbevalót, sk mackót, sk fényképalbumot, amiben mindenkiről van kép, aki csak számít :), Katáéktól pedig egy szép fényképgyűjteményt kaptunk Tomival (sk), amiben sok-sok aranyos kép van Bencéről, aki már olyan nagyfiú, hogyha fogjuk a kezét, már szinte fénysebességgel fut. Kis drágám :)

 

27-én lementünk Hortobágyra. Anyuékkal meg Katával és Bencével. A két fiú meg itthon maradt vigyázni a két kutyára. Liza állítólag még mélyebb szerelembe esett a három nap alatt; hát nem vagyok meglepve. A karácsonyfánk meg öngyilkos lett, és az akcióval (leugrott az asztalról) megölte Tomi összes kedvenc díszét, na jó, nem, mert hármat meghagyott, de volt vagy 12. Töröm a fejem, honnan szerzek ugyanilyen készletet még egyet. De mindent meg fogok tenni. Szóval Hortobágy. Mondjuk úgy, hogy semmi nem változott. Mama még mindig azt hallgatja naphosszat, hogy szenilis, Ákoska még mindig kikap, akár rosszat csinál, akár nem (ez utóbbi eset teszi ki az esetek 99%-át). Most Korina a család szeme fénye, két hónapos pici baba, nagyon aranyos. Az a kellemetlen, hogy amikor baba van a közelben, aki ráadásul alszik, lábujjhegyen kell közlekedni és nagyon mélyen kussolni, fel ne ébredjen. Mert ha felébred, na akkor aztán világvége, ordítás, stb. Érdekes, hogy Kata sosem szólt még rá senkire, hogy hallgasson el, mert Bence alszik, pedig ő is baba, és volt ennél még sokkal kisebb baba is. És tessék. Esküszöm, nem értem. Viszont nagyon kényelmetlen, pedig eleve nem vagyok az a hangoskodós típus. Na mindegy. A gyerek állítólag az esküvő óta sokat hülyült. Ez abban nyilvánul meg, hogy az esküvő óta megtanult (minimális segítséggel) elszámolni százig, egyjegyű számokat összeadni, felismeri a római számokat, csak még olvasni nem tudja őket, valamint rendkívül sok dinoszauruszról megmondja, hogy az melyik is (és tőlem kérdezi szegény, jól mondja-e, én meg már azokat sem ismerem fel, amiket még 15 éve felismertem - lehet, hogy én hülyülök...). Szóval ez egy teljesen okos kiskrapek. Érdeklődő, türelmes. Egyetlen hibája, hogy alapjáraton üvöltve beszél. Ezt persze volt kitől eltanulni, nem mondom, hogy nem. Csak ettől még felrobban tőle a fejem. Egyszer, mikor már tényleg nem láttam a fejfájástól, amit az ordítása okozott, megkérdeztem tőle nagyon kedvesen, mosolyogva: "És ezt tudod halkabban mondani?" Erre nyakát behúzta, elmosolyodott: "Igen." És onnan tól kezdve normál hangerőn folytatta a mesélnivalót.

 

Hortobágyon is volt ajándékozás, Ákoska alig bírta már kivárni, hogy jöjjön a Jézuska :) Tomival kaptunk Mamától sólámpát, Ityáéktól jénai tálakat, Pannitól tusfürdőt meg szép könyvet, Renitől tusfürdőt.

 

Elfárasztott a három nap. Egyrészt az elmaradás pótlása miatt :D, másrészt meg azért, mert fáraszt, hogy igazságtalanul viselkednek a fél családdal. Szerencsétlen gyerek nem tud jót lépni, valaki valamiért mindenképpen leüvölti a haját. A legjobb az volt, mikor a gyerek elmélyülten gyártotta anyuval a sárkányos órát, és se nem látott, se nem hallott, viszont kisfiú lévén kicsit ugrált egy helyben az izgalomtól az ágyon ülve. Ekkor a friss anyuka behozta a kis Korinát, és letette Ákoska mögé, aki persze ebből semmit sem érzékelt, mert annyira nagyon lekötötte az alkotás. Kb. két perc múlva ordított rá Reni: "Ha megrúgod Korinát, én agyonverlek!" A gyerek lemerevedett, tátott szájjal, kikerekedett szemmel nézett rá. Egyébként anyu is, én is. Nem értettük, ha ennyire félti a babát, minek fekteti be pontosan egy ugráló kisgyerek mögé, de ha már ezt muszáj, utána miért a gyerek a hülye.... Elfáraszt, kész, ennyi. Remélem, az én gyerekemmel senki nem fog így viselkedni, mert akkor aztán végkimerülésben pusztulok el, gyanítom.

 

Volt persze konfliktusom is, mert miért ne. Első este éppen nagyon alkottam, amikor fél nyolckor bejött a szobába Panni a következővel: "Ugye, te ma már nem varrsz itt?" "Miért, ne varrjak?" "Hát ne, mert én most lefekszem." Összepakoltam, kijöttem, de azért valljuk meg, bosszantott a dolog. Mikor itt voltak, fél kilenckor megkért, kapcsoljam ki a gépet, mert zúg is meg világít is, ő meg nem tud aludni. Mert ő a vendég. Most meg fél nyolckor kiküld, mert ő van otthon. Most akkor hogy is van ez? Másnap reggel békésen sikálom a fogam a fürdőben, mikor berobban, és azt mondja: "Lucika, ugye, te most már itt nem mosakszol? Nagyon kell jönnöm.", és átvágtat rajtam. Kösz, kedves. Ma reggel meg negyed kilenckor arra kelek, hogy a teljes család ott ül a szobában, ahol én is alszom, Korinát csodálják, és Panni ordít. Felülök, próbálom belőni, kb. hol vagyok, és amúgy mi ez a ramazuri, mire Panni: "Szokjad csak, Lucika, lesz neked is, és akkor nem alhatsz." És akkor már addig sem alhatok? Vagy mi van? Kész, itt besokalltam.

 

Le kell szögeznem, hogy a látszat ellenére jól éreztem magam Hortobágyon, és örülök neki, hogy a kutya kivételesen nem jött, mert tuti meghülyült volna a három kicsitől, akik majdnem 0-24-ben rohangásztak jobbra-balra a lakásban, vagy ha nem, akkor ordítottak :D Kis drágák :) Édes mindegyik.