LizaGazdija

A brünni katedrális tetején vagyunk, kilátunk. Odafent nagyon alacsony boltívek vannak, ezért figyelmeztetem Tomit, aki jó 15 centivel magasabb nálam, és mögöttem jön, hogy vigyázzon a fejére (miután én az enyémet beütöttem). Két perccel később ő is beüti a magáét, és, mivel leghátul jön, csak a káromkodást és jajgatást lehet hallani. A lányok azonnal visszafordulnak, és kérdezik, mi történt. Tomi: Bevágtam a fejemet. Viola, aki ekkor még nincs 3 éves: De anya mondta, hogy vigyázz. Lefelé haladunk a kilátóponttól, irtó sok lépcsőn kell lemenni. Nagyon meredek a lépcsősor, és Viola, aki a saját lábán mászott fel, a legtetején megijed, és kijelenti, hogy ő itt nem tud lemenni, mert fél. Mondjuk, megértem. Felveszem, megyünk lefelé, jó lassan, ő meg egy ponton felemeli a fejét a vállamról, és megpróbál a szemembe nézni, mert mondani akar valamit. Ez viszont veszélyes, mert a feje eltakarja előlem a lábamat meg a lépcsőt, és ha nem látom, hová lépek, könnyebb marha nagyot esni. Mondom is n...

Nagyon ritkán írok csoportokról, pláne hallgatókról, de ez most nem bír bennem maradni. Jó ideje először volt olyan csoportom, amelyik garantáltan nem fog hiányozni. Erről egyetlen résztvevő gondoskodott, bár akadt még kettő, akivel kicsit nehéz volt. Ez az egy viszont elképesztő, ilyen embert talán még nem is láttam. Nagyon lelkes, motivált, nagyon kedves is tud lenni, ugyanakkor kegyetlen bunkó beszólásokat tud megereszteni a többiek felé, és mivel rettentően... nem okos, ezért folyamatosan kérdéseket tesz fel, ezek harmadának semmi értelme, harmadát már megválaszoltam 1-100 alkalommal, a maradék jó. Ha tőlem kérdez, csak tőlem jó a válasz - ha megkérdezi, mit jelent a "cat", és a mellette ülő megmondja neki, hogy macska, akkor rárivall az illetőre, hogy ő engem kérdezett, és a másik mit szól bele. Egyébként is irtó furcsa reakciói vannak, a legapróbb dolgoknak sikítva örül. Minden kérdésének nekifut három-négy-ötször, mire kiböki. Csak úgy tud gondolkodni, ha ír, viszont n...

Múlt héten meglátogattuk Blankát Flórával - évek óta nem láttuk egymást, és ez pont olyan szörnyű, mint amilyennek hangzik. És pont olyan csodás volt újra élőben beszélgetni, mint kézelitek. Flórának szokása időnként lelécelni a telefonommal, és fényképezgetni. Néhány gyöngyszem: Művésziek, azt meg kell hagyni.

Ibiza azok között a helyek között van, ahová sosem vágytam különösebben. Legrégibb barátnőm, Réka 10 éve eltöltött ott kb. egy évet, gyönyörű képeket küldött, de akkor sem támadt kedvem a "buliszigetre". Erre most egy olyan könyvön dolgoztam két hónapig, ami Ibizán dolgozik, és bár megjelenik benne a bulisziget, sokkal több szó esik a természeti kincsekről, látnivalókról. Hát, most úgy vágyom oda, hogy már holnap indulnék, ha lehetne :D Most már látni kell. Két év múlva esedékes legkorábban, addig végre valami kis spanyoltudást is felszedhetnék. Általában Imagine Dragonst hallgatok fordítás közben, imádom őket, de ehhez a könyvhöz jobban illett egy jó kis nyári válogatás. Ez  és ehhez hasonlók mentek végtelenítve, majdnem két hónapon át. Jó is volt.

 Amikor tíz éve (te jó ég!) készültem a félmaratonra, januárban azzal kezdtem, hogy vettem egy normális futócipőt, amit kifejezetten félmaratonhoz ajánlanak. Nagyon szuper volt, sokkal könnyebben és gyorsabban futottam benne, mint addig az akármilyen edzőcipőben. Nem sokkal később találkoztam először a mezítlábas cipő intézményével, egy volt barátom hordott ilyet utcára, nem is csak sportoláshoz. Akkor még biztos voltam benne, hogy nekem ilyen sosem lesz a lábamon, mert az még lábtyű volt, ami szerintem irtó hülyén néz ki, plusz próbáltam már olyat zokniban, és innen tudtam, hogy nekem marha kényelmetlen is. Pár éve aztán megint elém került a mezítlábas cipő, de már nem lábtyű, hanem széles lábfejű, puha talpú lábbeli formájában. Ez már jobban tetszett, viszont 100 euró körül volt az ára, amennyit nem vagyok hajlandó cipőre költeni. Tavaly pedig felfedeztem, hogy ugyanezek a cuccok már sokkal olcsóbbak, 30-40 euróért is találni jókat, úgyhogy be is ruháztam egyre. Egy ilyesmire: Cs...

2000-ben fizikaórán néztük az olimpia megnyitóját, és olyan hangulatos volt önmagában is, attól meg pláne, hogy a tanárunk meg akarta nekünk mutatni, hogy azóta is mindig megnézem, ha tehetem. Idén sem hagytam ki, bár a napom teljesen máshogy alakult, mint terveztem, és közel sem haladtam annyit a munkámmal, mint szerettem volna. (Ma bepótoltam, sőt túl is teljesítettem az adagot.) Magyarul szerettem volna nézni, mert ilyenkor jólesik, ha a bevonuláskor a kommentátor a magyar csapatnak kicsit jobban örül, mint a többinek. Mivel az Eurosportnak csak német közvetítését találtam, az M4-re esett a választásom. Egészen okés is volt, csak a sopánkodás zavart kicsit, hogy miért húsz másodperc jut a csapatokra, és negyed óra a zenés-táncos betétre. Külön örültem, amikor a kiemelkedő francia nős blokkban a (férfi) kommentátorok az abortusz mellett kardoskodó hölgy bemutatásánál megemlítették az abortuszt, és nem fűztek hozzá semmilyen megjegyzést. Aztán elérkezett a láng meggyújtásának pillanat...

 Valószínűleg még alsós voltam, amikor az akkor még (és 2019 óta újra) működő erzsébeti strandon ellopták a papucsomat, amíg a medencében voltunk anyuval. Zöld volt, műanyag, valami mesefigurákkal díszített, de nem egy nagy szám. Elég kiakasztó élmény volt, mert abban mentem a strandra, tehát slattyoghattam haza mezítláb, és nem laktunk közel, buszozni is kellett. Illetve anyu odaadta az ő papucsát, csak néha cseréltünk, hogy ki mezítlábazik. Nagyon rossz emlék. Múlt szerdán a lányokkal strandoltunk, amikor is ellopták a papucsomat a Stadionbad egyik medencéje mellől. Elképedtem, és rögtön alsós kislánnyá változtam egy percre, úgy suhantam vissza abba a 30 évvel ezelőtti pillanatba, hogy a hajam is lobogott bele. Ez ráadásul egy tök jó papucs volt, szerettem, és csak időszakosan kapható a Sparban (szóval sejthető, hogy pénzben kifejezve csekély az értéke), viszont a fenének van kedve állandóan lesni, mikor lesz megint. Az szerencse, hogy a régi eset óta a papucsot mindig csak visze...