LizaGazdija

Uborkasalátához reszeltem uborkát, amikor egyszer csak beleszaladt a penge a hüvelykujjamba*. Flóra ott állt mellettem, nézte, mit ügyködöm, úgyhogy mondtam neki, hogy most megvágtam magam, és fáj. Mutattam neki, hogy vérzik, bibis lett, aztán raktam rá ragtapaszt. Utána egész nap, ahányszor meglátta a ragtapaszt, elmondta, hogy "fáj", "bibi", "enni" (tudniillik az ebéd készítése közben ért a baleset), és adott rá gyógyító puszit. Most már mondatokat is mond egyébként, ilyeneket: "Puszit kap", "Ola** enni kap", "Peji*** tanul", "Aja tanít". És már kb. minden szót utánunk mond. A csiga valamiért nagyon szimpatikus neki, minden nap többször is énekel róla. *Nem lepett meg, az uborkareszelőt talán még sosem használtam úgy, hogy ne sérültem volna meg közben. Na, ezért van nálunk irtó ritkán ecetes uborkasaláta :D (Amúgy nem ezért, szimplán nem jut eszembe, mert a csemegeuborkát jobban szeretjük.) **Még mindig így h...

Ha van valami, amit rettenetesen utálok csinálni, az a házimunka. Alapvetően nem a tevékenységekkel van gondom, hanem azzal, hogy vagy két percig van is látszatja annak, hogy csináltam valamit, aztán ugyanott tartunk, mint előtte. Annyira irritáló, hogy nagyon. Nem tudom, azért van-e, mert most egész nap itthon ülünk, de a porszívózást és felmosást utáltam meg legjobban. Felnyalom az egész lakást kora este olyan 40-50 perc alatt, csillog-villog a padló, majd öt perccel később már ott az első mocsokfolt a konyhában, és reggelre úgy néz ki az egész lakás, mintha végigvonult volna rajta egy sáros lábú elefántcsorda. És nem jövünk be az előszobán túl kinti cipővel, ezért felfoghatatlan számomra ez a dolog. Ennél jobban csak port törölni utálok: letörlöm a port olyan laza másfél-két óra alatt mindenütt, és másnap már szépen látszik az egyenletes porréteg, ami rögvest visszatelepedett a felületekre. Szóval azt utálom a házimunkában, hogy sosem ér véget, nincs legalább egy nap, amikor úgy...

Szóval még nem valami nagy. De már többször ő hozta be ebédhez készülődve a tányérokat és evőeszközöket, és ma konkrétan ő terített meg. Bejött a kanalakkal, aztán a tányérokkal, mindent letett egy székre, majd körbejárta az asztalt, és mondta, ki hol szokott ülni, és pakolta előbb a kanalat, aztán a tányért. Páji, aja, Ola, apa. Nagyon koncentrált, és nagyon komolyan vette a feladatot.

Már minden mondatunk minden kulcsszavát elismétli, és gyakorolja a múlt időt, ami külön cuki: futta, ettem. A délutáni alvás előtt az arcához teszi a kezét, ahogy régen az alvást mutattuk neki, majd integet, és vidáman mondogatja, hogy "alud, alud" :) Délután Gryllus Vilmos koncertjén jártunk: ő a lakásában lépett fel, mi meg itthon énekeltünk és táncoltunk a dalaira. Flóra a dalok kulcsszavait is ismételgette, főleg a "bicili" (bicikli) és a "támpa" (lámpa) tetszett neki. A koncert egyébként csodálatos volt, nagyon-nagyon feldobott. Olyan kedves ez az ember, olyan csupa szív, hogy a karantén után minden koncertjére el szeretnék menni. (Mondjuk nem fogok, de azért többre megyünk, mint eddig.) Tegnap meg akartam fésülni, de elhúzódott ("nein, nein!"), majd azt hajtogatta, hogy "te! te!". Ezt nem értettem, aztán megértettem: kivette a kezemből a fésűt, nekiállt fésülködni, majd magára mutatott, és közölte: "te". Ez szerint...

Menetel előre a kultúrharc rendületlenül, és igazi kis gyöngyszemeket terem. Tegnap például kiderült, hogy miután a kulturális intézmények dolgozói nem lesznek többé közalkalmazottak, nem lesz szükség azokra a könyvtárosokra, akik nem csinálnak semmit . Ezen felnyerítettem. Vannak emberek, akik azt hirdetik, hogy a műveltség bolsevista trükk, de legalábbis felesleges marhaság, és büszkén híresztelik, hogy soha életükben nem olvastak el egyetlen könyvet sem, mert a könyv szintén felesleges marhaság (viszont legalább jól ég, az igaz). Na, ezek között az emberek között tudom elképzelni azt a csoportot, amely úgy képzeli el a könyvtárosokat, hogy ülnek egy asztalnál napi 8 (vagy ki tudja, hány) órát, unatkoznak, nézik a plafont, reszelgetik a körmüket, és ezért még pénzt is kapnak, felháborító. A könyvtár gyűjteményének gondozása, bővítése, számon tartása, az olvasók tanáccsal való ellátása, a kikért könyvek kikeresése, átadása, később visszavétele, mindennek adminisztrálása, meg az a so...

Ez a 30. napom itthon - a korlátozások bevezetése hétfőre esett, de mi aznap még megbeszélésen voltunk bent, szóval én csak kedd óta vagyok itthon. Úgy tűnik, 29 napra voltam hitelesítve, mert így a 30. napon a béka feneke alatt van a hangulatom. Ma tört rám, hogy elegem van, unom, nem akarok egész nap itthon lenni, és így kell majd végigcsinálni az egész nyarat is, nem lesz se fagyizó, se strand, se semmi, ami segítene elviselni a 40 fokokat, majd max. lehet menni dolgozni, aztán onnan egyenes vonalban húzni haza, és ülni a szobában. Azt meg, hogy a munkahelyen akkor most mi van, majd jövő héten tudjuk meg. Végül is ráérünk, menni úgy sincs hova, az igaz. Jól rápacsáltunk erre a 2020-ra, úgy érzem.

Így az egy hónapja tartó karantén idején nem jön rosszul. Véletlenül pont ma, húsvét vasárnap olvastam egy leírást a külföldön élő osztrákokról. Sok egyéb adat mellett a következőket tudtam meg: - A politikusok sokszor hivatkoznak rájuk tizedik szövetségi államként. - Azokra is van egy a médiában, szervezetek és politikusok körében elterjedt kifejezés, akik felvették választott hazájuk állampolgárságát, és leadták az eredetit, az osztrákot. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Herzensösterreicher. Szívében osztrák. Ez rendesen megmelengette a szívemet.