LizaGazdija

Sok minden történt az elmúlt héten, de csak az elmúlt hétvégén is. Csütörtökön találkoztunk Fruzsival, és elmentünk abba a parkba, amit pár hete fedeztünk fel. Óriási zöldterület, játszótér, kutyafuttató, kávézó és ami nekem a legnagyobb attrakció: egy mini kalandpark. Nincs sisak, nincs beülő, nem vagy kikötve, igaz, nem is olyan magasak az akadályok, mint egy igazi kalandparkban. Azért én nagyobb biztonságban éreztem volna magam, ha biztosítva vagyok, de így is szuper volt. A végszó az volt, amikor már amúgy is indultunk volna hazafelé, hogy akkorát estem, mint a nagykabát. Volt egy akadály, ami előre-hátra mozgott, arról át kellett lépni egy olyanra, ami meg átlósan. Átléptem, visszanyertem az egyensúlyomat, léptem még egyet, és ebben a pillanatban elnyaltam. Jó nagy zakó volt, de szerencsére nagyon puha az, amivel felszórták a földet, szóval nem ütöttem meg magam. Majd még megyünk, szuper hely. (Bécsieknek infóul: a Keplerplatztól kell sétálni öt percet, vagy a Hauptbahnhoftól kb...

Megint különkiadás van, most háborús veteránokkal beszélget Brandon, főleg olyanokkal, akik ott voltak Afganisztánban és Irakban. Igyekszem kerülni ezeket a bejegyzéseket, mert nagyon durvák. Néhány még így is elém került, ha már elém került, elolvastam, és azt állapítottam meg, kegyetlen, hogy ezek az emberek elmennek harcolni, látnak egy csomó brutális halált, aztán hazamennek, és azt várja tőlük a társadalom, hogy huss, felejtsék el, miket láttak, és térjenek vissza a hétköznapokba. Biztos kapnak egy csomó elismerést, mondjuk nyugdíjat meg hasonlókat, de biztos jobban járnának azzal, ha kötelező lenne a pszichológussal, szükség esetén pszichiáterrel történő beszélgetés. Döbbenet, hogy nem kapják meg, és mivel nem mind jönnek rá, hogy kéne, sokan sosem épülnek fel, sőt vannak, akik egyenesen öngyilkosok lesznek. Nem jól működik ez a rendszer.

Amiatt szorongok, sikerül-e jó helyen jó lakást találni jó áron, meg lehet-e kerülni a províziót*, és vajon mikor költözhetünk egyáltalán, mikorra jutunk oda. Persze tudom, hogy októberben, feltehetőleg a hónap második felében, de akkor is. Az váltotta most ki belőlem a szorongást, hogy megnéztem egy lakást, és egész jó is lenne (pici, közepesen van jó helyen, de abban a kerületben, amit szeretek, viszont semmi bútor nem marad benne, kivéve a konyhaszekrényeket), és mivel beleláttam a pasi papírjaiba, felteszem, nem mi kapjuk meg, mert volt már olyan jelentkező is, aki kétszer ekkora havi bevétellel állított oda, mint ami nekünk van. Márpedig tökre a havi bevétel alapján dönt az iroda. Jó, hozzá lehet tenni, hogy a szoba miatt is mit össze stresszeltem, amikor kiköltöztem Bécsbe, aztán milyen gyorsan és milyen jót találtam, még ha olcsó pont nem is volt. De hogy ne csak szorongjak, örülök közben annak, hogy sikerült működésre bírni a nyomtatót két nap sztrájk után. Az volt a baja, ho...

Errefelé . Érdemes meghallgatni.

Szombaton felkeltem 4:45-kor, laza 3 és fél óra alvás után. Kicsit futni kellett, de elértem a 6:12-es vonatot Kelenföldön, úgyhogy 8:53-ra már Keszthelyen is voltam. Tomi már ott várt, nagyon jó volt újra találkozni egy hét után. Először sétáltunk egyet a Balaton partján, ittunk kávét ill. jegeskávét, aztán fél 11-kor átmentünk Gyenesdiásra, mert akkortól lehetett bejelentkezni a szállásra. Nos, végül is nem lehetett bejelentkezni, mert még nem volt kész a szoba (a vendéglátónk előző nap eltörte a kezét, nem tudott szobát csinálni, a rokona meg, aki segíteni tudott neki, nem ért rá délelőtt). Így aztán ott hagytuk az előtérben az összes cókmókunkat, kivéve persze a laptopot, amit sehol sem hagyok ott. Visszaültünk a kocsiba, átmentünk Keszthelyre, körbesétáltuk a belvárost, ebédeltünk, aztán bejelentkeztünk a szállásra, majd siettünk Badacsonytördemicre, ahol Tomi egyik húgának, Borinak volt néptáncos fellépése. Megnéztük a táncot, és nagyon tetszett, pedig én alapvetően nem szeretem ...

Mennyi érem! És Cseh Lacinak sikerült az éremszerzés, és ott áll a dobogón Phelps mellett, hát minnyá' sírok örömömben!

Miután kiderült, hogy nem tudunk együtt utazni a Balatonhoz Tomival, mert ő előbb hazamegy, sokáig töprengtem, hogyan jussak el Gyenesdiásra. Úgy tűnt, megyek Szombathelyre 20 euróért, ott alszom 12-ért, és szombat reggel Keszthelyre vonatozom 10-ért, ahol Tomi fog várni. De tegnap egy lány feltette egy FB-csoportba, hogy 15-ért van mára pesti vonatjegye, úgyhogy úgy döntöttem, ma hazamegyek, otthon alszom ingyen, és reggel 10 euróért lemegyek Keszthelyre, mert ez a legegyszerűbb. Ma délelőtt meg is kaptam a jegyet, és úgy döntöttem, a Hauptbahnhofon veszek hozzá helyjegyet, mert az a tuti. Munka után, a tervezett indulás előtt szűk másfél órával be is jutottam, végigálltam a sort, majd egy közepesen barátságtalan hölgy közölte, hogy nincs már helyjegy mai vonatra, anélkül meg tilos felszállni, mert Hegyeshalomnál úgyis ledobnak a vonatról (Sie werden sowieso rausgeschmissen). Megállt bennem az ütő, elzsibbadt mindenem - kiadtam 15 eurót a jegyre, és nem jutok haza mégsem? Hogy lesz ...