LizaGazdija

Kedden, amikor visszajöttem, Tomi egy csokor rózsával várt. Csak úgy. Később a kocsiból még elővarázsolt egy cserepes növényt is, szintén csak úgy (meg mert az árvácskám valamiért meghalt, és ettől tök szomorú lettem, mert nagyon vigyáztam rá, és mégis). Azért az nagyon jó érzés, hogy ennyire szeret :) Voltunk a közös szabadnapunkon Spitz an der Donauban, megnéztük a Hinterhaus nevű vár romját, ami gyönyörű, és ahonnan a kilátás is gyönyörű, ittunk (jeges) kávét, voltunk futni (megtaláltuk azt az ösvényt, amit én múltkor nem, és tök jó az útvonal, igaz, csak 3,5 km, de van benne szint bőven). Csütörtöktől szabadságon van, ma hazautazott, mert építkezni szeretne, na meg a családjával lenni. Csak jövő pénteken kell legközelebb dolgoznia, de hétfőn eljön hozzám Bécsbe, hogy együtt lehessünk. Jó nekem.

Győzött a hülyeség, gratulálok.  Ezt egész Európa együtt fogja megszívni a britekkel, biztos jó lesz. Azért az biztató, hogy nincs olyan brit ismerősöm, aki az elszakadásra szavazott volna, és mindegyikük teljes sokkban van, hogy úristen, ez nem lehet. Nagyot néznek majd a kedves elszakadáspárti szavazók, ha nem lesz olyan könnyű külföldre menni dolgozni, merthogy nem kevés brit él EU-s államokban, például az én összes brit ismerősöm (kb. 20 fő) egyike sem otthon él. Ami viszont nem lep meg, az az, hogy a jó Donald Trump üdvözli a döntést, ujjong, és buksisimit küld Nagy-Britanniának. Amennyi esze van, tőle nem nagyon lehetett mást várni. Arra kíváncsi leszek, lesz-e második népszavazás (az aláírásokat már gyűjtik hozzá), arra is, vajon kilép-e most Skócia, hogy aztán önálló országként belépjen az EU-ba, illetve arra is, mit mutat majd a gyakorlat, mi lesz azokkal az EU-állampolgárokkal, akik Nagy-Britanniában élnek és dolgoznak, illetve mi lesz azzal, aki még csak ezután menne ki....

Mert miért ne. - A szobalányok között minden nap van üvöltés most már négy-öt napja, mert a két új hölgy nem jól tűri, hogy az egyik régi úgy beszél velük, mint a ronggyal. Igaz, nekem már csak három nap, ezért minden mindegy, de az üvöltözést rosszul tűröm, úgyhogy kicsit izgulok. Remélem, ezután is akkor lesz, amikor én máshol vagyok. (Már Máltán is az volt a dolgok rendje, hogy a főnököm akkor üvöltött az enyhén autista, utasításokat nehezen követő kolléganőmmel, amikor én szabadnapos voltam. Sőt már az egyetemen is akkor üvöltött egyszer az az oktató, akit talán legjobban utáltam, amikor pont nem mentem be az órájára.) - Teljesen jól megszoktuk Tomival, hogy együtt alszunk minden nap, és fura lesz külön lenni. Persze csak 8 hét, és tekintve, hogy az előző 6 huss, egy szempillantás alatt elrohant, mindjárt itt a szeptember, amikor megint együtt lakunk, csak ezúttal normálisan. - Huss, eltelt a június úgy, hogy észre sem vettem. Nincs nyári hangulatom, nem csináltam még semmi nyá...

nem vagyok magyar. Tökre zavar, hogy ezt időnként csak a fejemhez vágja valaki, még akkor is, ha nem közvetlenül nekem címzik, és sosem ismerőseim. Elköltöztem külföldre, nem vagyok magyar. Gond van azzal is, hová teszem/tenném azt a bizonyos ikszet, már csak ezért sem vagyok magyar. Most meg nem nézem az EB-t, mert nem szeretem a focit, és nem érdekel, erre most megint nem vagyok magyar, mert aki nem nézi a magyar meccseket, és nem énekli közben a Himnuszt, és nem szurkol teli torokból, az nem magyar. Hogyaszongya, "lájkolja ezt a posztot mindenki, aki magyar!", és tartozik hozzá egy kép a válogatottról. Ilyenből az elmúlt héten legalább hat, és ezt úgy, hogy nincs is időm Facebookot nyomkodni, tehát a hírfolyamom 90%-át nem is látom. Pedig én örülök, hogy ilyen jól áll a csapat, illetve mondjuk úgy, hogy kellemes meglepetés számomra, de nekem elég annyi ebből a történetből, hogy a Facebookon elolvasom, mi lett a meccs vége. Vajon lesz majd olyan is, amikor nem akarják más...

Összehoztam ma azt a négy magyar interjút, ami még hiányzott, és ezzel befejeztem telefonos pályafutásomat. Juhéj! Én úgy megkönnyebbültem, hogy többet nem kell menni, de tényleg. Az nem baj, ha van stressz, csak másmilyen jellegű legyen, ez nekem túl nyomasztó volt.

most kell nekik 19 darab magyar interjú, és nyilván én vagyok az egyetlen a csapatban, aki beszél magyarul. Nyilván nem sikerült megcsinálni a 19-et egy nap alatt, hiába tepertem, bár hozzáteszem, a 15 is személyes rekord*. Nyilván kénytelen leszek holnap is eljátszani ugyanazt a fejem nélkül, lóhalálában rohanást ovi-itthon-telefonálás útvonalon, mint ma, és holnap is csak úgy hirtelen magamba tömöm majd az ebédet, nem lesz nyugiban, lassan evés. Szurkoljatok nekem, hogy sikerüljön összekaparni valahogy 4 interjút, jó? Akkor a holnapi lehetne az utolsó munkanapom, és az iszonyú jó lenne, nem akarok már jövő hétfőn ezzel foglalkozni, le szeretném zárni ezt a munkát. Meh. Murphy, Murphy, ha egyszer a kezem közé kaplak... *Meg azt is hozzáteszem, hogy legjobban a kvótákat utálom. Legalább tíz olyan ember volt ma, aki beszélgetett volna velem, csak hát betelt a kvóta, elég ember volt már ilyen korcsoportból meg olyan irányítószámmal, ezért a második-harmadik kérdés után kivágta a pro...

Még májusban elhatároztam, hogy május végén kilépek a telefonálós munkából, amit aztán nem tettem, mert közben megnyugodtam. Most viszont az van, hogy tök fáradt vagyok, és bár valamiért két szabadnapot kaptam jövő hétre a hotelben, úgy érzem, nem bírom megcsinálni azt, hogy hétfőn és kedden is elmegyek telefonálni ovi után, mert akkor semmire, de semmire nem lesz időm, amíg Bécsben vagyok, és különben is, nekem ez a munka csak és kizárólag stresszt jelent. Úgyhogy most azon gondolkodom, megmondjam-e nekik már holnap a műszak kezdetekor, hogy szeretném, ha ez lehetne az utolsó napom náluk. Akkor kedden az ovi meg a Skype közt lenne legalább időm pihenni egy kicsit, meg esetleg vásárolni meg főzni. Amúgy ha nem holnap lépek ki, akkor kedden, mert jövő héten tutira nem telefonálok, hanem örülök neki, hogy vége a hotelnek, plusz kipihenem az utolsó ovis órákat, azután meg már kezdődik a nyelviskola, hála az égnek, és többet nem fog beleférni a telefonálás. Szóval most nem tudom, mi legyen...