LizaGazdija

Megoldottam! Annyi volt, hogy feltehetőleg túlságosan sietni akartam, hogy csellel elérjem a villamost, ezért nem vettem észre a másik lépcsőt. Mert tényleg kettő van a metró végénél, csak az egyik takarásban. Hát, most észrevettem, nagy nehezen felfutottam rajta (többet ilyet nem csinálok, amíg ennyire fáj a farokcsontom, volt vagy három emelet, és valamivel nagyobbak a lépcsőfokok, mint itthon, ahol gyalog járok a hetedikre, mert miért ne), és a villamosmegállóban találtam magam. Viszont az volt a váratlan fordulat, hogy bár ki volt írva, hogy négy perc múlva érkezik a villamos, ami amúgy garázsmenet, ezért az utolsó megállónyi távot már gyalogolnom kell, mégsem jött semmi se. Csak a következő villamos, amire 11 percet kellett várni. De az legalább nem volt garázsmenet, és szépen hazahozott. A lényeg mindenesetre az, hogy megoldódott a rejtély, és mostantól lesz esélyem rá, hogy ne kelljen tíz perceket álldogálni késő este egy viszonylag kihalt környéken. Juhú!

a macskájától búcsúzott el nemrég, aki viszonylag idősen halt meg. A lány azt mondta, már rég megbeszélte a macskával, hogyan fog történni az ő halála, és a macska megértette, és úgy is történt. (Nem akarom kitárgyalni a részleteket, de a körülményekből elég nehéz arra gondolni, hogy véletlenül alakult úgy a dolog, ahogy.) Erről nekem az jutott eszembe, hogy Liza még tök fiatal volt, amikor először gondoltam arra, hogy iszonyú lenne, ha úgy halna meg, hogy én valahol máshol vagyok, és ahogy öregedett, egyre többször jutott eszembe, hogy én ott akarok lenni, amikor történik. Ez biztos iszonyú hülyén hangzik, de nagyrészt ezért nem jelentkeztem sem Erasmusra, sem más ösztöndíjra, mert tuti biztos voltam benne, hogy ha elmegyek fél-egy évre, ő közben meghal. (Amikor elkezdtem az egyetemet, ő már legalább 11 éves volt - pontos kort nem lehetett tudni, mert talált kutya volt.) És a vége az lett, hogy előre megbeszélt időpontban elaltatták. Aznap, mielőtt elindultunk  az állatorvosho...

Éreztem én, hogy valami nem stimmel, nem egészen úgy van az az emlék, ahogy felszínre bukott. Aztán sikerült megfelelően mélyre túrni az emlékek közé, és rájöttem a turpisságra.   Az It's a Small Worldöt, ami 1:08-tól hallható, nem a dobozkám játszotta, hanem a névrokonom baba. Nem találom azt a képet, amin Rékával és Orsival állunk a Margitszigeten (?), és mindegyikünknek a kezében a nevünket viselő baba*, de az meglett, ami ugyanakkor, ugyanott készült, és amin én fogom az enyémet, íme:  Szóval nekik egyenes, szőke hajú babájuk volt, nekem meg  göndör, barna hajú, egyforma volt a ruhájuk (apró virágos), és a fenekükön fel lehetett húzni őket, mire elénekelték ezt a dalt, illetve hát elzongorázták, és a dallamra ingatták a fejüket. Abban nem tévedtem, hogy ezzel a babával is számtalanszor eljátszattam a dalt, sokszor elalvás előtt.   És ezt játszotta a zenedobozkám, és ezt is rongyosra hallgattam. Mintha ezt alsóban énekkaron is énekeltük volna....

  Tolmácsolom a fejet: "Milyen tejföl? Én azt sem tudom, mi az, hogy tejföl, gazdi." De hogy még a feje búbja is olyan :D Kár, hogy még nem voltak fényképezős telefonok, vagy egyáltalán mobilok, és a fényképezőgép is filmmel ment, amikor Liza hozzánk került - lett volna mit fotózni, voltak neki egy tejföl ellopásánál sokkal meredekebb húzásai is. Hogy mást ne mondjak, a karácsonyi asztal ripityára tördelése (jó, maga az asztal maradt, de semmi, ami rajta volt, nem úszta meg*) vagy a lakás összes ajtajának módszeres tönkretétele csodaszép sztorik. Mázlista kutya, róla nincsenek kompromittáló képek :) Viszont vannak sportosak.   Itt éppen egyik kedvenc időtöltése közben látható: kirándul. Repülve. És földig ér a nyelve, mert ő volt a csoport állandó kísérője és mindenki gondviselője, ezért általában kb. kétszer tette meg azt a távot, amit mi csak egyszer.  Semmi baj nincs egyébként, csak az elmúlt napokban sokszor eszembe jut mindkét kiskutyám. Egy csom...

Decemberben szomorkodtam, amikor észrevettem, hogy bezárt a két házzal arrébb található zöldséges, ahol pedig szerettem vásárolni, amíg itthon laktam, már csak azért is, mert mindig volt zöldalmájuk. (Talán nem mindenki tudja, de a kedvenc gyümölcsöm a zöldalma, annak minden nap lenni kell.) Most arra jöttem haza, hogy megint kinyitott. Nem egészen ugyanabban a formában, mert mindenfélét árulnak, pl. tele a bolt húsvéti csokinyulakkal, de azért még mindig zöldségből meg gyümölcsből van a legtöbb. És nem drága. És van zöldalma  ❤, ráadásul nem 150-200 Ft darabja, hanem 490 kilója, hurrá! Azt kicsit sajnálom, hogy nem a régi banda jött vissza, mert kedveltem őket, és elég nehéz lehet nekik, de hát nem lehet minden tökéletes. A lényeg, hogy megint ott a bolt. Ma tesztelem is a zöldalmájukat (ha el nem felejtem).

Ma vettem észre először, hogy tavasz van, vagy valami olyasmi. Amikor megérkeztem Pestre, melegem volt a téli kabátban, úgyhogy vásárolni már pólóra vett farmerkabátban indultam, és úgy pont jól elvoltam. Valahogy minden tél végén hihetetlennek tűnik, hogy lesz még meleg is. Ez idén sincs másként, de azért ez a mai 14 fok biztató volt. Múlt hétvégén itt volt az Orosz Királyi Balett (vagy ha nem pont ez a nevük, akkor bocs), és előadták A hattyúk tavát. Sokáig tépelődtem, elmenjek-e, mert szeretem a balettet, és A fekete hattyú óta nagyon szeretném látni ezt az előadást, de végül úgy döntöttem, kihagyom, mert drága, és ki tudja, lesz-e már akkorra munkám, és ha igen, kell-e dolgozni hétvégén. (Ezen mondjuk felesleges volt aggódni, höhö.) Hát, szemlátomást én jártam jól. Állítólag a földszinti nézőtér első 16-18 sorából csak deréktól felfelé lehetett látni a táncosokat, mert nem lejt a nézőtér, szóval az előadás helyett a többi néző fejét lehetett csodálni. Ez tizensok ezer forintért k...

mégsem maradhatott még pár hónapot. Ma rosszul lett, és az orvos azt javasolta, mindjárt altassák is el, mert nem érdemes tovább próbálkozni, lényegesen jobban már nem lesz. Legfeljebb hatéves lehetett. Nagyon sajnálom szegényt, de annak örülök, hogy még sétáltunk egyet januárban.   Itt éppen illegálban nyomta, de olyan aranyos fejjel, hogy le kellett fényképezni.   Itt meg azt kérdezte, ő is jöhet-e velem Slavonski Brodba, miután a kedvenc játékát mát gondosan bepakolta a bőröndömbe.