LizaGazdija

Ez most olyan nap, hogy nehéz lesz a személyes naptáramba bármi jót is beírni róla. Mert van nekem egy személyes naptáram, ahová minden nap beírok egy (vagy több) dolgot, ami jó volt. Hát, ma olyan rosszul vagyok, hogy jobbára csak aludtam, koncentrációm sehol, a könyvvel nem bírok haladni, a délután jó részét alvással töltöttem, és most is legszívesebben elmennék aludni, csak hát kéne haladni a könyvvel, plusz kéne még pályázgatni is, hátha mégis lesz munkám egyszer végre már. Úgyhogy akkor elmesélem inkább a cirkuszt. Szombaton voltam, és ebben a mostani műsorban a Cirkuszfesztivál versenyzői lépnek fel. Gondolom, ez úgy volt, hogy még a fesztivál előtt leszerződtették a szereplőket, mert nem azok vannak itt, akik a legjobb helyezéseket érték el, hanem van ilyen is, olyan is. Ez egyébként tök mindegy, mert mindenki vérprofi, akár kapott helyezést, akár nem. Nem emlékszem, voltam-e már úgy a Cirkuszban, hogy ennyire üres volt, mint most szombat este 7-kor. Nem is értettem, de úg...

Mostanában nagyon sokszor eszembe jut egy film, amit gyerekkoromban láttam Nagyinál, és nem tudok rájönni a címére, sőt a Gugli sem segít a felkutatásában. Arra gondoltam, elmesélem, mire emlékszem a cselekményből, hátha valamelyikőtök tudja, mi ez. A főszereplő egy kisfiú, aki utál tanulni, és valakitől kap egy varázsigét, amelynek segítségével soha többet nem kell tanulnia. Akárhányszor felelnie kell valamiből az iskolában, csak elmondja a varázsigét, a tanár megbabonázódik, és ötössel átengedi. Amikor aztán a kisfiú felnő, és egyetemre kerül, az egyik vizsgáján szembe találja magát egy olyan tanárral, akire semmiféle hatással nincs a varázsige. Meg is bukik a vizsgán, sőt kiderül, hogy semmit sem tud, gyakorlatilag írni-olvasni sem, mert egész életében ebből a varázsigéből élt. A záró jelenetben az anyukája elkíséri az iskolába, ahová hátán a tipikus elsős iskolatáskával érkezik, és majdnem sír, amikor az elsősök, akik most az osztálytársai lesznek, kinevetik. Valaki emlékszik v...

SCHEIN GÁBOR: VÁRAKOZÁS – Régóta várok rád. – Elkéstem. De most itt vagyok. – Igen, most itt vagy. De tudod, a várakozást nem olyan könnyű abbahagyni. – Akkor elmenjek? – Ne! Maradj! Veled egészen más várni rád. (Lovas Andrea [szerk.]: Elfelejtett lények boltja)

Egy két hete elküldött pályázatomra válasz érkezett ma reggel. Nagyon izgalmas az anyagom, nagyon mély benyomást tettem rájuk, de hát saaajnos nem tudnak nekem állást ajánlani. Viszont elteszik a dokumentumaimat, és ha lesz álláslehetőség, azonnal szólnak. Ők az ötödikek, ha jól számolom. Munkám még mindig nincs. Update: Stílusosan a napzárás is ez lett :D Egy másik iskola is írt, hogy tökre le vannak nyűgözve, de hááát sajnos nincs munka, de elteszik az önéletrajzomat. Gyönyörű :) CELTA-val pont ugyanannyit érek, mint nélküle, biztos érdemes volt rá százezreket költeni :)

Írt egy pasi a Facebookon, hogy dolgozom-e már a trilógia harmadik részén, mert ő nagyon szerette az első két könyvet, és már nagyon várja az utolsót. Hát, ez nagyon jólesett :)

Anyuéknál voltam, ők főztek borsólevest, én meg sütöttem túrófánkot rizslisztből, és anyuéknak volt hozzá lekvárjuk, diabetikus meg sima is. Jó volt. (Csak zsíros. Ez az egyetlen bajom a fánkkal.) Kaptam kölcsön kalucsnit a jövő heti hótalpas túrára, almát is, plusz gyömbért meg gyömbérteát. A gyömbértea nagyon durván csíp, de segít. Itthon elgondolkodtam, és arra jutottam, addig még oké, amíg jövő héten átolvasom/szépítgetem a második könyvet is, de hogy utána mi lesz, na, arra nem jó gondolni. Ha nem lesz villámgyorsan munkám, az egy nagyon nehéz időszak lesz, amikor az egyik megbízást már teljesítettem, de még nem kaptam meg az újat, attól tartok. Miért nem tud nekem munkám lenni, de most komolyan, miért nem? Amúgy nem depizik mindig, csak néha, de akkor legalább rendesen. De hogy vidáman záruljon ez a bejegyzés is: nemcsak a netet javította meg a szolgáltató, hanem még a telefont is, úgyhogy ennek is lehet örülni.

Pénteken sikerült a 37 oldal végére érni kétszer, de másodszor már nagyon nyögvenyelős volt, szóval abból a 74 oldalból egész napos elfoglaltság lett. Jó, nem, mert ebédeltem is, sőt ki is takarítottam a lakást, mielőtt hazajöttem. Telekocsival jöttem, egy ideig utoljára. Azzal kezdődött, hogy a pasit nem engedték el a munkahelyéről, és bár fél óra késére számított, végül ahhoz képest is késett még húsz percet. Erről nyilván nem tehet, de egyrészt kellemetlen volt, mert semmi kaja nem volt itthon, és izgultam, hogy nem érünk haza 10 előtt, és már minden zárva lesz, másrészt kicsit hideg volt, fáztam, harmadrészt a pasi teljesen kiakadva érkezett meg, és mivel a családjához tartott hazafelé, jól belehúzott, hogy minél előbb odaérjen. 140-nél mindkét kezét levette a kormányról, és fülhallgató bogozgatásába kezdett, többször is telefonált, és többször játszott leszorítósat. (Ráment az előtte haladóra úgy, hogy szerintem 30 centinél nem volt több a lökhárítók közt, ezzel lehúzódásra ké...