Fesztikon
Ez most olyan nap, hogy nehéz lesz a személyes naptáramba bármi jót is beírni róla. Mert van nekem egy személyes naptáram, ahová minden nap beírok egy (vagy több) dolgot, ami jó volt. Hát, ma olyan rosszul vagyok, hogy jobbára csak aludtam, koncentrációm sehol, a könyvvel nem bírok haladni, a délután jó részét alvással töltöttem, és most is legszívesebben elmennék aludni, csak hát kéne haladni a könyvvel, plusz kéne még pályázgatni is, hátha mégis lesz munkám egyszer végre már.
Úgyhogy akkor elmesélem inkább a cirkuszt.
Szombaton voltam, és ebben a mostani műsorban a Cirkuszfesztivál versenyzői lépnek fel. Gondolom, ez úgy volt, hogy még a fesztivál előtt leszerződtették a szereplőket, mert nem azok vannak itt, akik a legjobb helyezéseket érték el, hanem van ilyen is, olyan is. Ez egyébként tök mindegy, mert mindenki vérprofi, akár kapott helyezést, akár nem.
Nem emlékszem, voltam-e már úgy a Cirkuszban, hogy ennyire üres volt, mint most szombat este 7-kor. Nem is értettem, de úgy képzeljétek el, hogy sem az előadás előtt, sem a szünetben nem volt sor a női vécé előtt. Az durva. Hát, én 2. kategóriás jegyet vettem, de gyorsan kiderült, hogy az közepesen jó, mert így pont oldalról láttam mindent, és volt, ahol ebből a szögből nem látszott a lényeg. Mivel az 1. kategória nagy része teljesen üres volt, én a szünetben átültem egy jobb helyre. Ez nem egészen tisztességes, mert hát nem azt a helyet fizettem ki, de úgy éreztem, ha ennyire kihaltság van, akkor nem olyan csúnya húzás. Nos, így már szépen láttam mindent, az egyetlen negatívum az volt, hogy mögöttem pár sorral egy család ült két 4-5 év körüli kisfiúval, akik üvöltöttek, sikítottak (de ezt úgy értsétek, hogy szó szerint, tehát mint amikor ölnek valakit, és csak úgy, poénból), rohangásztak, és a legszebb az volt, hogy a szüleik nem szóltak rájuk. Több okból kifolyólag sem örültem.
1. Engem megtanítottak kiskoromban arra, hogy ha valamilyen előadáson vagyunk, akkor megtiszteljük azzal a művészt, hogy befogjuk a szánkat, kivéve, ha a művész külön kéri, hogy adjunk ki hangokat. Oké, a cirkusz pont olyan, hogy a gyerek kommentálni fogja, de azt lehet halkan is.
2. Ezeknek az előadóknak nem kis része konkrétan az életével játszik. Akármilyen profi is, nem hiszem, hogy fel van rá készülve, hogy amikor épp a csuklójánál fogva lóg kb. 6-8 méteres magasságban, vagy fejjel lefelé lóg a rúdon úgy, hogy csak a térdhajlatával kapaszkodik, hirtelen velőt rázó sikolyt fog hallatni egy négyéves. Márpedig ha kizökkenti őt a velőt rázó sikoly, könnyen megeshet, hogy lezuhan, összetöri magát. Nem hiszem, hogy ezt egy 4-5 éves gyerek ne fogná fel, ha a szülő veszi a fáradságot, és elmagyarázza neki.
3. Ha a gyerekem ordít egy előadás közben, akkor kiviszem a nézőtérről, mert eszembe jut, hogy az előadókat meg a többi nézőt esetleg rohadtul zavarja.
Na, mindegy. A lényeg az előadás volt, ami zseniálisan jól sikerült. Persze, elfogult is vagyok, mert nagyon szeretem a cirkuszt.
Egyetlen műsorszám volt, ami nem tetszett, egy lovas.
Szerintem a ló nem élvezi, amit csináltatnak vele, és antipatikus a műlovarnő is, mert meggyőződésem, hogy tündérkirálynőnek képzeli magát, márpedig én az ilyen típusú nőket nagyon nehezen viselem. Update: Most fedeztem fel, hogy a saját Facebook-oldalán megosztotta a műsorszámot. Úgy igazságos, ha megmutatom. A zenéje amúgy tetszik.
No de. Most olyan bohóc van, aki nem idétlen, és nem szívatja a közönséget, viszont nagyon vicces.
A magyar házaspár olyan erőemelő számot rakott össze, hogy hűha.
A félholdon kötéltáncoló nő és dobos férje akkora kedvenc lett már a fesztiválon is, hogy most felvettem az előadásukat, mert gyönyörű.
A zsonglőr, aki francia-német, megtanulta magyarul az egész szövegét, márpedig nem kevés szövege volt, és mindet el is mondta. Nem állítom, hogy értettem minden szavát, de többnyire nagyon szépen beszélt, és egyébként, milyen gesztus már ez.
Nagyon jó volt az oroszok hintaszáma is, és még mindig azt hiszem, hogy következő életemben légtornász akarok lenni, mert hatalmas érzés lehet a magasban repülni meg ugrálni. (Ebben az életemben meg azon gondolkodom, hogy el kéne végezni estin egy programozói vagy webfejlesztői tanfolyamot, mert határozottan az az érzésem, hogy ott vannak elcseszve a dolgok, hogy angoltanár lettem.)
Úgyhogy akkor elmesélem inkább a cirkuszt.
Szombaton voltam, és ebben a mostani műsorban a Cirkuszfesztivál versenyzői lépnek fel. Gondolom, ez úgy volt, hogy még a fesztivál előtt leszerződtették a szereplőket, mert nem azok vannak itt, akik a legjobb helyezéseket érték el, hanem van ilyen is, olyan is. Ez egyébként tök mindegy, mert mindenki vérprofi, akár kapott helyezést, akár nem.
Nem emlékszem, voltam-e már úgy a Cirkuszban, hogy ennyire üres volt, mint most szombat este 7-kor. Nem is értettem, de úgy képzeljétek el, hogy sem az előadás előtt, sem a szünetben nem volt sor a női vécé előtt. Az durva. Hát, én 2. kategóriás jegyet vettem, de gyorsan kiderült, hogy az közepesen jó, mert így pont oldalról láttam mindent, és volt, ahol ebből a szögből nem látszott a lényeg. Mivel az 1. kategória nagy része teljesen üres volt, én a szünetben átültem egy jobb helyre. Ez nem egészen tisztességes, mert hát nem azt a helyet fizettem ki, de úgy éreztem, ha ennyire kihaltság van, akkor nem olyan csúnya húzás. Nos, így már szépen láttam mindent, az egyetlen negatívum az volt, hogy mögöttem pár sorral egy család ült két 4-5 év körüli kisfiúval, akik üvöltöttek, sikítottak (de ezt úgy értsétek, hogy szó szerint, tehát mint amikor ölnek valakit, és csak úgy, poénból), rohangásztak, és a legszebb az volt, hogy a szüleik nem szóltak rájuk. Több okból kifolyólag sem örültem.
1. Engem megtanítottak kiskoromban arra, hogy ha valamilyen előadáson vagyunk, akkor megtiszteljük azzal a művészt, hogy befogjuk a szánkat, kivéve, ha a művész külön kéri, hogy adjunk ki hangokat. Oké, a cirkusz pont olyan, hogy a gyerek kommentálni fogja, de azt lehet halkan is.
2. Ezeknek az előadóknak nem kis része konkrétan az életével játszik. Akármilyen profi is, nem hiszem, hogy fel van rá készülve, hogy amikor épp a csuklójánál fogva lóg kb. 6-8 méteres magasságban, vagy fejjel lefelé lóg a rúdon úgy, hogy csak a térdhajlatával kapaszkodik, hirtelen velőt rázó sikolyt fog hallatni egy négyéves. Márpedig ha kizökkenti őt a velőt rázó sikoly, könnyen megeshet, hogy lezuhan, összetöri magát. Nem hiszem, hogy ezt egy 4-5 éves gyerek ne fogná fel, ha a szülő veszi a fáradságot, és elmagyarázza neki.
3. Ha a gyerekem ordít egy előadás közben, akkor kiviszem a nézőtérről, mert eszembe jut, hogy az előadókat meg a többi nézőt esetleg rohadtul zavarja.
Na, mindegy. A lényeg az előadás volt, ami zseniálisan jól sikerült. Persze, elfogult is vagyok, mert nagyon szeretem a cirkuszt.
Egyetlen műsorszám volt, ami nem tetszett, egy lovas.
Szerintem a ló nem élvezi, amit csináltatnak vele, és antipatikus a műlovarnő is, mert meggyőződésem, hogy tündérkirálynőnek képzeli magát, márpedig én az ilyen típusú nőket nagyon nehezen viselem. Update: Most fedeztem fel, hogy a saját Facebook-oldalán megosztotta a műsorszámot. Úgy igazságos, ha megmutatom. A zenéje amúgy tetszik.
No de. Most olyan bohóc van, aki nem idétlen, és nem szívatja a közönséget, viszont nagyon vicces.
A magyar házaspár olyan erőemelő számot rakott össze, hogy hűha.
A félholdon kötéltáncoló nő és dobos férje akkora kedvenc lett már a fesztiválon is, hogy most felvettem az előadásukat, mert gyönyörű.
A zsonglőr, aki francia-német, megtanulta magyarul az egész szövegét, márpedig nem kevés szövege volt, és mindet el is mondta. Nem állítom, hogy értettem minden szavát, de többnyire nagyon szépen beszélt, és egyébként, milyen gesztus már ez.
Nagyon jó volt az oroszok hintaszáma is, és még mindig azt hiszem, hogy következő életemben légtornász akarok lenni, mert hatalmas érzés lehet a magasban repülni meg ugrálni. (Ebben az életemben meg azon gondolkodom, hogy el kéne végezni estin egy programozói vagy webfejlesztői tanfolyamot, mert határozottan az az érzésem, hogy ott vannak elcseszve a dolgok, hogy angoltanár lettem.)
Szeretem a kutyás számokat, mert a kutyák nagyon szeretnek játszani, és a fellépést is játékként élik meg. Látni rajtuk, mennyire örülnek. Sőt egy ponton, amikor több nagytestű kutya szaladgált körbe a porondon, még ugattak is örömükben :)
Az egykerekűs srác elég durva, főleg az a rész, amikor az egyik állványról beugrik a kettő közti trambulinra, majd fel a másik állványra.
Nagyon jó dolog, hogy van külön artistaképző szakközép Magyarországon, és még jobb, hogy a legtehetségesebb diákjai felléphetnek a Fővárosi Nagycirkuszban.
A nyújtószám is elég kemény volt, főleg az a rész, amikor hárman pörögtek, és egyik se rúgta fejbe a másikat.
Ő a lány a rúdon, akiről már meséltem.
Ő meg a néha a csuklójánál fogva lógó srác, akiről szintén. Az ő előadásában az volt számomra durva, hogy ebből a magasságból, ami a képen látható, rendszerint nem leengedték a gurtnival, hanem leugrott. És egyszer sem esett a szőnyeg mellé, az a nem semmi.
Ha már az elején elmesélte Maka Gyuszi, a műsorvezető, hogy mi az ikon, a fináléban leeresztettek egy képkeretet, és minden fellépő beállt búcsúzóul. Ők például a holdas szám előadói, a Duo Pykhov, akiket fel is vettem.
Cirkuszba járni jó. Még teljesen elcseszett hangulatban érkezve is teljesen feldobva lehet távozni az előadás végén.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése