LizaGazdija

Mondhatni, letenyerelt a kedvem pár napja, és konstans búbánatban leledzem, de azért történtek jó dolgok is az elmúlt héten. - Az egyik CELTA-s csoporttársamtól (aki angol) megkaptam Murakami Haruki Norvég erdő című regényét, mert egyszer beszélgettünk arról, milyen érdekes (neki), hogy nálunk is népszerű a szerző, de milyen kevés könyvvel, és mondtam, hogy én még nem olvastam tőle semmit. - Volt itt Blanka szombaton, sütöttünk pogácsát meg bejglit, hallgattunk karácsonyi dalokat, beszélgettünk és karácsonyoztunk is. A sütik rizs- és kukoricalisztből készültek, amelyekről azt kell tudni, hogy baromira nem kelnek meg, így a pogácsa pl. kemény lett, mint a kő. Nekem így is jó, elropogtatom magamban, de azért anyuéknak tegnap sütöttem másik adagot. Vicces módon az Aldiban nem kapni sima lisztet, csak teljes kiőrlésűt, így azért ennek a második adagnak is más egy kicsit az íze, mint annak, amit megszoktunk, de legalább puha, az is valami. (Meg amúgy finom is.) - Voltam karácsonyi vás...

Vajon van rá esély, hogy a karácsony három napja alatt ne jelenjen meg terroristás/menekültes hír? Tökre tudnám értékelni, ha lenne végre már egy kis nyugalom. Legalább karácsonykor.

- ne szomorkodjak, mert az kiül az arcomra, és akkor nem veszem észre a lehetőségeket. - ne keressek párt, majd megtalál az, akire vágyom. Ő így csinálja, ő már nem feszül semmin. Próbáltam mondani, hogy én sem keresek folyamatosan, de nem hallotta meg. Próbáltam arra utalni, hogy neki azért egy picit könnyebb a helyzete, mert bár egyedül lenni mindig szar, de azért neki van már két felnőtt gyereke, míg nekem még tökre nincs egy szál sem. - meditáljak, képzeljem el az ideális pasit, és akkor majd megjön. (Ez szerintem kicsit ellentmond annak, hogy ne keressek pasit, de már nincs kedvem ezen fennakadni.) Én értem, hogy jót akar, de ez így kicsit idegesítő. Viszont legalább minden ajándékot beszereztem ma, kész, részemről befejeztem idénre a rohangálást. Ja, nem, mert nincs fenyőtalpam sem, viszont nem jutottam ki az Oázisba, és nem is fogok, így aztán nem lesz cserepes fenyőm, pedig az a tuti. Gondoltam rá, hogy hagyom a francba az egészet, nem kell fa, de aztán mégis kell, mert s...

1. Voltam korizni, és bár tök hamar belejöttem, és tök ügyesen megcsináltam 15 kört, a 9. kör végén valamilyen ismeretlen okból kifolyólag (nem botlottam meg semmiben, nem láttam a kori alatt semmi nem jégszerűt, stb.) akkorát estem, mint az ólajtó, és jó alaposan odacsaptam a jobb térdemet, ami most nagyon-nagyon fáj. 2. Az esemény kudarcba fulladt, és most azt gyanítom, hogy _tényleg_ egyedül fogok megöregedni. Az élet kva nehéz. És már nagyon unom ezt, de tényleg nagyon-nagyon. És nem is értem, miért kapom. Amúgy meg mindjárt karácsony, akkor majd biztos jó lesz.

Szeretem a Budapest régen és ma témájú képösszeállításokat, akár sokat változott a képeken bemutatott helyszín, akár nem. Ha nem, az kicsit megnyugtatóbb - jó látni az állandóságot. Mint például itt . Eltelt 40-50-60 év, és még mindig megvannak ugyanazok az épületek, és ugyanúgy is néznek ki, mint sok-sok évvel ezelőtt. Az állandóság megbízhatóság és kiszámíthatóság, és ettől jó. Szeretem. Képen is.

Megvolt az utolsó napunk a tanfolyamon. Szerdán meg tegnap mindenki megtartotta az utolsó óráját, jó sokat dicsértük egymást, az én órámmal kapcsolatban több kritikai észrevétele is volt az oktatónak, de végül is azért "clearly meets" minősítést adott rá. Ma már csak egy órát voltunk bent 10-től 11-ig, volt Oscar-díj átadás, portfóliók rendezgetése, ilyenek. Mivel karácsony van, holnaptól zárva az épület, így aztán nem lehet úgy csinálni, ahogy szokták, miszerint hétfőn adják ki a nem hivatalos eredményt, ezért 2-re vissza lehetett menni a levélkéért. 11-kor elmentünk sütizni az Erzsébet híd budai hídfőjéhez, ahol egy rém drága cukrászdában ittam egy forró csokit, ami olyan édes volt, hogy alig csúszott le. A sütik állítólag finomak voltak, de én itthon nem eszem 7-800 forintért egy szelet sütit, szóval max. elhihetem, amit a többiek mondtak. (Elhiszem.) Utána kettéváltunk, a társaság fele felment a Gellért-hegyre, a másik fele (ebben voltam én is) meg a Várba. Kicsit sétál...

Voltunk ma egy kis cukrászdában, ahol egy egészen közhelyes jelenetnek lettem szemtanúja. (A többiek nem lettek szemtanúi, valamiért csak nekem tűnnek fel az ilyenek mindig, pedig én nem akarok minden ilyet észrevenni.) Az egyik asztalnál ült egy főnök úr a titkárnőjével, a főnök úr kezén volt jegygyűrűn, a titkárnőén nem, előttük volt egy határidőnapló, de nem sokat tudtak vele foglalkozni, mert túlságosan lekötötte őket egymás fogdosása meg a smárolás. Egyszer csak felhívta valaki a pasit, és a pasi többször elmondta, hogy ők dolgoznak. A gyomrom felfordult. Sosem jó az ilyen, de így karácsony előtt alig egy héttel különösen undorító. Remélem, sosem kerülök hasonló helyzetbe - sem a titkárnőé, sem a (feltehetően) mit sem sejtő feleségé nem érdekel.