LizaGazdija

Visszakaptuk az utolsó két beadandót, és egyiket sem dobták vissza. Hála a jó égnek! Holnap van az utolsó órám, stressz a köbön. Főleg azért, mert jön Cambridge-ből az inkvizíció... na jó... inspekció megnézni, rendesen zajlik-e a tanfolyam, és persze órákra is be fognak ülni. Nyilván nem csütörtökön lesz ez, amikor a többiek tanítanak, hanem szerdán, amikor mi hárman. Magától értetődik. Legalább annyit kijártam, hogy ne én tartsam az első 45 percet, mert akkor aztán pláne síkideg lennék. Nem volt nehéz dolgom, mert az első 6 óránál az oktatók határozták meg, ki hányadiknak tanít, és ebből ötször én voltam az első, szóval a két másik ember lelkesen jelentkezett önként az első helyre most, hogy már mi határozzuk meg a sorrendet. Az óraterv már megvan. Most még hímezni kéne, hááát... Nem sok már, az igaz, kb. fél óra, legalábbis remélem. Nézhetnék hozzá megint karácsonyi filmet, hmm-hmm. Valami 30 perceset, hogy azért aludjak is valamikor. Jaj nekem, jaj nekem. Izgulok. Amúgy már 60 ...

A rendőrség lefoglalt 2500 hamisított pápai áldást. Azért erről eszembe jutott a nép bölcsesség, miszerint Máltaország furcsa ország.

Miracle on 34th Street Megkívántam a bejglit. Lett némi karácsonyi hangulatom. Az is segített ebben, hogy közben Diótörőt hímeztem. Szóval most jobb.

Ilyen rosszul talán még soha ebben az életben nem álltam a karácsonyi készülődéssel. 10 nap van karácsonyig, ehhez képest a lakás romokban (mindjárt teszek ellene, a ma esti akcióterv, hogy fullra kitakarítom a szobát, utána a többi már gyorsan megvan), nagyon kevés ajándék van itthon, néhány már megrendelve, és majd valamikor érkezik az üzletbe (kivéve azt, amiről ma küldtek e-mailt, hogy 5 nap alatt rájöttek, mégsem lesz meg karácsonyig, bocs - kösz), és nagyon sok emberre még csak ötletem sincs. Ennek az az oka, hogy képtelen vagyok a karácsonyon gondolkodni, karácsonyi hangulatom sincs, mert 0-24-ben kitölti a gondolataimat a tanfolyam, de olyan szinten, hogy hetek óta már csak ezzel álmodom. Vagy óratervet írok álmomban, vagy a többiekkel beszélgetek tanításról, vagy ALP-n veszek részt (ez az, amikor előadod az oktatónak, mit terveztél az órádra, aki vagy bólogat, vagy csóválja a fejét), illetve órát tartok. Szellemileg olyan szinten vesz igénybe ez az egész, hogy már gondolkodni ...

Utoljára pár éve voltam az egyik üzletükben személyesen átvenni valamit, akkor még tök normálisan történt a dolog. Megérkeztem, beálltam a sorba, odaértem a pulthoz, kiadták a rendelésemet, fizettem, viszontlátásra. Jó, az egy kisebb bolt volt. Most viszont sikerült megölnöm az egeremet, ezért kellett másik, de sürgősen. Örömmel vettem tudomásul, hogy a Mammutban is van üzletük, mert a Mammuttal szemben van a suli, ahol az életemet élem már három hete. (De már csak egy hétig, juhú!) Bementem hát egyszer suli után. Kellett sorszámot húzni, aztán várni, aztán hívtak az egyik pulthoz, ahol el kellett mondani, ki vagyok, miért jöttem, majd mondták, várjak, és majd szólítanak a kasszához fizetni. Újabb sok várakozás, majd hívtak fizetni. Aztán közölték, hogy várjak, majd mondják a számomat, és akkor mehetek az átvételes pulthoz, és megkapom az egeremet. És akkor megint kellett várni sokat. És még csak nem is sorrendben adták ki a dolgokat, hanem ahogy esik, úgy puffan alapon. Tök stressze...

Ígértem, hogy mesélek róla, hát, már el is jutottam idáig :D Múlt vasárnap névnapoztunk otthon, mert most hétvégén Bécsben voltam, és úgy néz ki, jövő hétvégén nem fogok tudni hazamenni. Az kár, hogy Katáéknak a múlt hétvége pont nem volt jó, mert jó lett volna olyan teljes családi ünneplést csapni, mint általában, de ez miattam alakult így. Volt finom ebéd (ki sem találná senki, hogy ananászos csirkemell), torta, és szuper dolgokat kaptam :) A karácsonyi könyvet most olvasom, Salman Rushdie kicsit később fog sorra kerülni, a pénztárcát és a harisnyát már használatba is vettem, a csokit majd lassanként megeszegetem, a dobozkában díszeket fogok tartani, az illatos minikoszorút meg a fára fogom akasztani.

Nincs semmi baj, csak ez már konkrétan tényleg az az állapot, amikor meghalni sincs időm. Krisz edzéseit beerőszakolom azért, mert ha nem mennék el ugrálni heti kétszer, szerintem már sokkal rosszabb idegállapotban lennék így a CELTA 3. hetének végére. A lakásban tragikus állapotok uralkodnak, a tanfolyamon kívül semmire semmi időm, de igyekszem a víz fölött tartani a fejem, és azzal biztatom magam, hogy már csak egy hét, és akkor visszakapom az életemet. (És én még nem is vagyok elhavazva annyira, mint azok a résztvevők, akik még sosem tanítottak a tanfolyamon kívül. Velük nem cserélnék egyetlen napra sem.) És akkor zene edzésről, hogy lássátok, jó kedvem van: Lost Frequencies - Reality Robin Schulz - Headlights