LizaGazdija

"Szívességgel nem lehet kedvességet vásárolni. Attól, hogy segítesz valakinek, annak az embernek még nem kell kedvesnek lennie vele, nem várhatod el tőle, mert a kettőnek semmi köze egymáshoz. Ha segítesz, az a te dolgod, az a te döntésed, de ez még nem jogosít fel arra, hogy a másik kedves legyen veled." Ennél undorítóbbat rég hallottam. Fizikailag van hányingerem. Viszont szerdán megyek haza :)

Kettőnk közül csak nekem van pénzem. Ez egy hosszú sztori, meg kellemetlen is, nem fogom elmesélni, ne haragudjatok. Kér tíz eurót, hogy vegyen itthonra kaját, mert üres a hűtő. Aztán elkölti péksüteményre és sörözésre. Aztán kioszt, elmondja, hogy neki sokkal több ételre van szüksége, mint nekem, és amit én mozgok, az a heti két kettlebell, tizedannyit sem ér, mint amit ő mozog itthon naponta. Jól érzitek, a pénz elköltése miatt nem volt bocsánatkérés, semmi. Csak a kioktatás. Ez olyan köpni-nyelni nem tudok érzés. Ja, tegnap főztem paprikás krumplit általam vásárolt alapanyagokból, annak azért sikerült megenni a felét. Nem sűrűn káromkodom, de kurvára várom már a jövő szerdát, amikor végre hazamehetek. Amúgy történnek jó dolgok is, csak ezek a kis szarok minden estére betesznek. De majd írok Szicíliáról, ahol voltam egy napot vasárnap, és mutatok képeket is róla. Gyönyörű volt!

Olvasom, hogy lesz etikai kódex tanárok számára, tervben van a mindennapi testnevelés után a mindennapi énekóra is, és lesz Neptun a középiskolákban. Sosem leszek már gimis tanár otthon, úgy látom :(

A kettlebell edzések angolul vannak, mert mindenféle nemzetiségű emberek járnak, és pl. az edzők svédek. Egy csomó mozdulatnak eleve nem is tudom a nevét magyarul, és ha Gergővel beszélgetek, nem mindig keresem meg az eszközök nevét sem magyarul, mert minek, mindketten tudjuk, miről beszélek. Ennyit elöljáróban. Én: Tök jó izomlázam van, mert egy csomót kellett emelgetni edzésen a barbellt. Ő: A kettlebellt. Én: Nem. A barbellt. Ő: Akkor a dumbbellt. Én: Nem. A barbellt. Ő: Tudod te, mi az a barbell? Az a súlyzórúd! Azt emelgetted? Én: Igen, tudok ám angolul, köszönöm. Tőle tudom, hogy aki otthon tanult angolul, az nem tudhatja rendesen a nyelvet, mert csak nyelvterületen lehet megtanulni. Amúgy már nem húzom fel magam rajta, de ez azért nagyon vicces volt.

A fiúktól elnézést kérek. Azért nagyon intim nem lesz, nem szokott. Hoztam ki annyi lehúzócsíkor gyantához, hogy elég legyen két hónapra, kicsit többre is akár. Aztán úgy alakult, hogy végül majdnem három hónapot vagyok itt. Ennek megfelelően hétvégén el is fogyott a csíkom. Semmi gond, emlékszem még rá, hol vettem tavaly 3-4 euróért 100 darabot, hát ma el is baktattam oda. Az üzlet már nincs meg, de a helyén nyílt sminkboltban azt mondták, menjek be egy gyógyszertárba, ott majd lesz. Ebben kételkedtem, de tény, hogy még sosem jártam máltai gyógyszertárban, ezért nem tudhattam, hogy tulajdonképpen drogériáról van szó, ami gyógyszereket is árul. Kérdeztem, van-e lehúzócsík, hát persze, hogyne lenne. És mennyibe kerül? 10 euró. Ez annyira lesokkolt, hogy szerintem csészealjnyira kerekedett a szemem. Hozzá is tette a nő, hogy cserébe 100 darab van benne. Nem mondtam meg neki, hogy otthon 100 darabot 2-3 eurónyi forintért veszek. Hát, kiperkáltam érte a 10 eurót, mert két hét múlva megye...

Első ránézésre úgy tűnik, hogy felfelé ívelnek a dolgaim. Bizonyos dolgaim. Főleg a munkával, munkákkal kapcsolatosak. De még nem élem bele magam semmibe, csak örülök a lehetőségeknek, és remélem, bejönnek. Közben igyekszem minél több élményt gyűjteni Máltáról búcsúzóul. Ennek keretében voltam Vallettában a Nemzeti Háborús Múzeumban, valamint Sophie-val a Golden Bay nevű strandon (ahol nem fürödtünk, mert konkrétan mocskos volt sajnos :( ) és a Mint nevű kávézóban. Ez utóbbiból a répatorta kellett nekem, jó is volt. Aztán még úsztam egy kb. 800 méteres kört Sliemában, ami szintén a búcsú része. Meg is csípett közben egy medúza, hehe :D Semmi komoly, van két piros folt a mellemen, túlélem. Tavaly az első úszásomkor szereztem életem első medúzacsípését, akkor két csini karkötőm volt a jobb karomon néhány órán át. Az az isteni szerencsém van, hogy még sosem cuppant rám egy ilyen kedves kis állat sem. Ha megtenné, bankkártyával lehetne csak lefeszegetni, és hát fúj. Sajnos nem tudom meg...

"Nehéz szívvel megválok cuki kutyusomtól, aki kutyával-macskával kijön, okos, szép, csak sajnos, ha nagyon örül, felugrál az emberre, és hát nekem gyerekem van." És ha megtanítod arra, hogy ne ugráljon fel? Néhány napos program, csak úgy mondom. De nem, elajándékozni egyszerűbb. Igaz, hogy így a kutya elveszíti a családját, a gyerek meg a játszótársát, de ez nem olyan nagy baj. Nem való mindenkinek háziállat.