LizaGazdija

Na, nem mindig. Tegnap kiírta egy orosz nő egy Máltán élő külföldieknek szóló csoportba, hogy mindenki vigyázzon, mert rettentően veszélyes, közép-keleti külsővel rendelkező ember ólálkodik Sliemában, a tengerparti sétányon. Ugyanis odament hozzá, amikor a kisgyerekével sétált, és megkérdezte, eladná-e neki a gyereket 10 ezer euróért, mire mondta, hogy nem, mire a pasi megkérdezte, hogy és 20-ért, mire mondta, hogy nem, majd még azt is megkérdezte a pasi, hogy és 30-ért, mire ő elmenekült. Persze azonnal beindult a szörnyülködés, hogy milyen veszélyes és beteg emberek vannak, a nő adjon hálát Istennek, hogy ilyen szerencséje volt, és nem tépte ki a kezéből a gyereket a pasi, ki tudja, mi történhetett volna, ha Isten nincs vele. Többen próbálták mondani, hogy ez egy poén, nem kell befosni, kb. azzal egyenértékű, hogy "de szép kislányod van", bizonyos kultúrákban ezzel humorizálnak. De nem ment át. Reakció: Milyen elmaradott, megátalkodott nép az, ahol ezzel poénkodnak? Ez ne...

"A farm, ahol élünk", gyerekkorom kedvenc sorozatának FB-oldala tette ki a következő képet a következő szöveggel az ünnep alkalmából: Egy illusztráció az eredeti regényből, ha jól tévedek. "Happy 4th of July! We're remembering the 4th of July celebrations in "Little Town on the Prairie" where Carrie tries lemonade for the first time and Almanzo wins the buggy race." Avagy: "Boldog július negyedikét! Megemlékezünk a "Little Town on the Prairie" című regény július negyedikei ünnepségéről, amikor Carrie életében először ivott limonádét, és Almanzo megnyerte a lovaskocsiversenyt." És én ezen kis híján elsírtam magam. Mert milyen vidám ünnepség volt (emlékszem még rá a könyvből, mert már akkor is megfogott), milyen boldogok voltak aznap Lauráék, és mindez milyen régen volt (laza 140 éve), és hogy elmúlt az életük. Ez így leírva nagyon hülyén jön ki, tisztában vagyok vele, és nem is tudom, valaki ráismer-e erre az érzésre. ...

Mostanában sokat böngészek apróhirdetéseket, és nagyon fura dolgokat látok. Pl. van egy ember, aki eladná 300 euróért a 8 éves kutyáját. Na most a kutya nem tuja, hogy mindegy legyen neki, hol üldögél. A kutya szereti a gazdáját, kötődik és ragaszkodik hozzá. Milyen már ez, hogy eladják?! Vagy a másik, akinek szintén 8 éves a macskája, és kiderült, hogy cukorbeteg, ezért napi kétszer inzulinozni kell, úgyhogy akkor ő most odaajándékozná valakinek. Nem azt mondom, nekem sem volt jó, amikor Lizát meg kellett szúrni, nem is sikerült, mindig az lett a vége, hogy elsírtam magam, és odaadtam a tűt Tominak, csinálja ő, de ha egyedül lettem volna a kutyával, akkor erőt veszek magamon, aztán megcsinálom, mert ezt érdemli az állat egy életnyi hűség után. Egy állat bizony jó eséllyel megbetegszik, ha megöregszik, és nem azt érdemli, hogy akkor lepasszolják. Szörnyű.

Sokan mondták, hogy nagyon jó sorozat, érdemes nézni. Nekem mostanában elfogyott kicsit a néznivalóm, mert bár a Family Guyból még nagyon sok van vissza, de az annyira idétlen, hogy nem mindig van hozzá hangulatom, előfordul, hogy valami normálisabbat néznék. Szóval kipróbáltam a True Detective-et, és így a harmadik rész után már határozottan állíthatom, hogy hanyatt estem tőle. Nem is gondoltam volna, hogy egy sorozat ennyire jó lehet. Na, jó, de, a Sherlock is legalább ilyen jó, csak ez kicsit máshogy jó. Nagyon profik a színészek, nem is kis nevek, nagyon érdekes a történet, és különösen izgalmas ez a lassú, kényelmes történetvezetés. Megpróbáltam elképzelni, hogyan dolgozná fel ugyanezt az ötletet mondjuk a Castle, amit szintén nagyon szeretek, és hát náluk azért beleférne 45 percbe tokkal-vonóval, itt meg - érzésem szerint - 8x60 perc alatt fogjuk megtudni, ki a gyilkos, és miért csinálta, amit csinált. Aztán az is lehet, hogy a következő részben már kiderül, de akkor nagyon kíván...

Ahogy otthon Krisz és aerobic (step meg sima), úgy Máltán Maja/Linnea/Kate/Ricarda/Marte és kettlebell. Ahogy Krisz évi kétszer tábort szervez, úgy a lányok évente párszor "spártai összetartást". A tegnapi adag épp az évente megrendezésre kerülő Spartan Race volt, és nagy-nagy szerencsémre úgy alakult, hogy pont szabadnapos voltam, így részt tudtam venni rajta. Délben kezdődött a verseny, el is határoztam, hogy 10-kor kelek, és 11:20-kor elindulok, biztos, ami tuti. Na, hát, 11:28-kor pattant ki a szemem. Azért az már valami. Végül is villámgyors készülődéssel, sprinttel és sprint közben reggelizéssel csak két percet késtem, és megvártak. (Írtam SMS-t Linneának.) Öt négyfős csapatot alakítottunk (sorsolásos alapon), én Petrával, Gareth-szel és Tomasszal voltam. Kaptunk egy sok oldalas füzetet, abban voltak a feladatok. Az első mindjárt király volt: 15 kép, mindegyiken egy-egy helyszín Pembroke, Swieqi, Paceville, St. Julian's és Sliema területén valahol, de persze nem vol...

Anyu tegnap elutazott, ma pedig megkezdte a gyaloglást. Kb. 600 km-t fog megtenni egy hónap alatt, vagy ahogy kijön. Az első napján nagyon gyors volt, már délután 1-kor beért a szállásra. Nem tudom, mennyire örülne, ha tennék ki ide képeket, mindenesetre úgy van, hogy elküldi őket apunak, aki felpakolja egy online tárhelyre, én meg minden nap meg fogom nézni az aznapi adagot. A tegnapiak meg a maiak gyönyörűek. Jaj, nagyon izgalmas ez, nagyon kíváncsi vagyok, milyen élmény lesz anyunak, mit fog mesélni, amikor hazaér. Az indulása előtt két nappal, félálomban az jutott eszembe, hogy ha Ibolya néni* még élne, most biztosan együtt mennének a Caminóra. Ez kicsit szomorú gondolat volt, nem is osztottam meg inkább sem vele, sem Rékával**. Pedig ami félálomban élesen bevillan, arról mindig úgy érzem, hogy nagy igazság. *Anyu legjobb barátnője volt majdnem 30 éven át, és idén lesz 7 éve, hogy meghalt.  **Ibolya néni lánya, nekem meg az egyik barátnőm.

Nagyszerű alkalom elvenni valakitől az emberekbe vetett bizalmát, ha ellopunk tőle valami számára nagyon fontosat, egy ereklyét a Múzeumok Éjszakáján . Komolyan mondom, nem értem, hogy lehet valaki ennyire gyökér. Remélem, elszégyelli magát, amikor észreveszi, hogy még az Indexre is kikerült, és valahogy, névtelenül visszajuttatja a sapkát a tulajdonosának.