LizaGazdija

Az új könyv 20%-ánál tartok. Ha napi 10 oldalt fordítanék, és tényleg minden egyes nap meg tudnám ezt csinálni, akkor egy hónapig tartana a munka. 20 oldallal 15 napig. És még a 20 oldal sem az a teljesíthetetlen mennyiség. Csak valami van velem mostanában, ami miatt folyamatosan aludni akarok, és ha nem alszom, akkor is alig bírom nyitva tartani a szememet, nem tudok koncentrálni, rossz a kedvem, nincs kedvem semmihez, és amihez lenne, azt sem bírom csinálni, ezért úgy érzem, képtelen vagyok haladni. Pedig nem kérek nehezet magamtól. Mi bajom lehet?

Én: Ha a sonkámra az van írva, hogy április 3-án jár le a szavatossága, de csak 5-én van húsvét, akkor 4-én még megfőzhetem szerinted? Gergő: Hát, lehet, hogy jobb 3-án, de utána az még öt napig eláll, szóval húsvétkor is tudod enni. Hú, nagyon jó lesz, csinálok alaplevet mindenféle zöldségekből, és abban főzöm meg neked a sonkát, majd meglátod, milyen isteni lesz... Én: De Szívem, te nem leszel itthon húsvétkor, arról tudsz, ugye? Gergő: Jaaa, tényleg. De kár, pedig úgy beleéltem magam!

Egyik máltai ismerősöm provokatív beszédet tervezett mondani arról, milyen élmény egy keresztény és egy muzulmán szülő gyerekeként kevert kultúrában felnőni, eleinte muzulmánnak, később kereszténynek, még később ateistának lenni. Meg arról, szerinte miért nincs isten. Se keresztény, se muzulmán, se semmilyen. Engem előbbi rész érdekelt volna jobban, egy darabig gondolkodtam is rajta, hogy odaröppenek az előadására áprilisban. Nagy szerencse, hogy nem vettem rá magamat. Pár napja megjelent róla meg a beszédről egy csapnivaló cikk, aminek a pasi szerint igazságtartalma sem volt túl sok, arra hegyezték ki, hogy sértegetni fogja vallásukban Málta lakosait, akik köztudottan nagyon mélyen vallásosak. Ki is tört a botrány a neten, mindennek lehordták a pasit. Erre ő azt reagálta, hogy lefújta az egészet. Nem lesz beszéd. Majd leírja, amit elmondott volna, és kiadja könyv formájában. Kicsit úgy is érzem, hogy vihar a biliben, valamint van benne egy jó adag mártírkodás is, és teljesen ...

Megrázó, megdöbbentő ez a baleset. Akkor még inkább, ha tényleg nem baleset volt. (Én a pilóták szövetségével vagy mivel értek egyet, akik szerint nagy hiba volt részleteket kiszivárogtatni a vizsgálatból a hivatalos szakértői vélemény közzététele előtt. És nehezemre is esik elhinni, hogy ezt tényleg a másodpilóta csinálta, pedig igazából el tudnám képzelni, hogy megtudta, nem lehet pilóta hosszútávú járatokon, ettől befordult, mert eleve sérült volt, és úgy döntött, hogy akkor így áll bosszút, vagy mondjuk akkor így akar meghalni.) Most már igazából remélem is, hogy úgy történt, ahogy mondják, mert különben iszonyú igazságtalan ez a cirkusz azzal a fiúval szemben. Borzasztó lehet a családoknak és az érintett iskoláknak is (a németnek, ahová a 16 gyerek és két tanár tartozott, meg a spanyolnak, ahol vendégségben voltak). Ennyire értelmetlen halált nagyon nehéz lehet feldolgozni azoknak, akik itt maradtak. Mondhatni, tönkrement nagyjából 150 család élete. Az a fura, hogy most mintha ...

Azt mondja az ember, nagyon komoly büntetést érdemelne, aki nem hisz Istenben, mert ha Isten nem lenne, nem lenne semmi, erkölcs sem lenne. Azért nem lopunk meg nem ölünk, mert Isten megmondta a tízparancsolatban, hogy az tilos. Így aztán aki nem hisz Istenben, az erkölcstelen, nem tudja, mi a jó és mi a rossz, ezért büntetést érdemel, például nyugodtan le lehet ölni a családját, hiszen ha Isten ezt nem tiltotta meg az illető szerint, akkor nem tiltja semmi. És sokan bólogattak erre. Megkérdezték az egyik ilyen bólogatót, szerinte vajon a kereszténység kialakulása előtt élt emberek akkor honnan tudhatták, hogy nem lopunk és nem ölünk, illetve akik nem az ő istenében hisznek napjainkban, azok honnan szerezték meg ezt a tudást, de erre nyilván nem reagált. Ilyenkor elgondolkodom azon, ennyire kevés aggyal hogyan lehet túlélni a mindennapokban.

Tegnap, amikor indultam dolgozni (mert kaptam órát a nyelviskolában, hiába csak két hónapot leszek itthon, tök jófejek), pont megérkezett a szomszédom a két unokájával, akik idén 6 vagy 7 évesek lesznek. (Nem emlékszem, hogy abban az évben születtek-e, amikor ideköltöztünk, vagy egy évvel később. Pedig ezt egy csomó ideig tudtam. Ez kicsit ijesztő.) Két kicsi lány, tündéri aranyosak, cserfesek. Nagyon megörültek nekem, odafutottak hozzám, egy pillanatig azt hittem, át is fognak ölelni, de aztán szerintem rájöttek, hogy ezt így nem szokták, és akkor mégsem tették. Meséltek egy kicsit az oviról, mutatták, milyen hátizsákkal járnak oviba. (Ezen meglepődtem, nekem szerintem nem volt ovis táskám, az a "nagyokhoz", az iskolásokhoz tartozott.) Aztán felért a nagymama is, hívta a lányokat, hogy menjenek be a lakásba. Erre az egyik búcsúzóul a következőt súgta oda nekem: – A nagyit... a nagyit [itt megmutatta, ki a nagyi :D] én nagyon szeretem. És még... jókat főz. Ezen a nagymama ...

A Castle így a 7. évad közepe felé kezd magához térni, és megint olyan részei vannak, mint fénykorában. A mai például annyira izgalmas volt, és olyan cliffhangerrel ért véget, hogy rögtön meg kellett nézni a következőt is. Jó, voltak logikátlanságok a történetben, egy-két ponton tökre nem stimmelt a dolog, de összességében nagyon-nagyon király lett. Nem tudtam eldönteni, rossz jel-e, hogy lezárták az egyik fontos, évadokon átívelő szálat, ezért gyorsan megnéztem, mit mondanak, lesz-e 8. évad. Az ABC szerint lesz, Stana Katic szerint meg szintén lesz, feltéve, hogy van még hová fejlődniük a szereplőknek. Szóval nem biztos, hogy lesz, de azért én remélem, hogy igen.