LizaGazdija

Magamtól magamnak. Sohasem volt szokás, de ma megint úgy érzem, hogy bármit megérdemlek, amitől jobban érzem magam. És most ettől érzem jobban magam: Alig várom, hogy kiszállítsák, és december 1-jén használatba állíthassam :)

Anya 45 körül, lánya 12 lehetett. Együtt nézegettek valami fénymásolt lapot, amit a lány kaphatott az iskolában. A lány kérdéseket tett fel, az anya válaszolt. - Mi az a montázs? - Összevissza minden. - És a kollázs? - Azt nem tudom, arról még nem hallottam. Ez csak nekem szomorú?

Szép videó:  Szép zene: Amúgy múlt hétfőn volt óralátogatás a budafoki csoportomnál, ma volt megbeszélés, és legnagyobb meglepetésemre csak pozitív kritika hangzott el. Semmi negatív, semmi leszúrás, csak jó dolgokat mondott a vezetőtanárom. Ilyen sem volt még. (Minden évben másik vezetőtanárt kapunk, illetve ha valaki elég sokáig dolgozik az iskolában, nyilván egy idő után ismétlődni fognak személyek, de nekem ő most van először.) Ettől függetlenül a hangulatom nem javult jelentősen tegnap óta. Kíváncsi leszek, mikorra fog.

Keresem a jó kis memóriajátékot, amit még Tomival raktunk össze a tangyakom alatt a csoportom számára, és most szeretném használni. Túrom a gép megfelelő mappáját, persze nincs meg az a játék, amire gondoltam, csak annak egy lebutított változata, mindegy is. Viszont találok egy almappát, 2009-03-24 címmel. Első gondolatom: pont aznap volt 52 éves Ibolya néni. Második gondolatom: és akkor már fél éve nem élt. Ennyire nagyon régen történt, pedig nekem érzetre olyan, mintha mostanában lett volna: pontosan emlékszem, mit csináltam, amikor apu felhívott a hírrel, és a következő 2-3 órát is olyan részletesen fel tudom idézni, mint mondjuk a tegnap délutánomat, sőt még a másnapomat is. Pedig öt éve volt. És arra nem is emlékeztem, hogy már akkor sem élt, amikor a tangyakot csináltam. Nagyon furcsa dolog ez.

Voltam ma vásárolni, akartam venni olyan fehérjeport is, amit szoktam inni esténként. Ahogy beléptem az üzletbe, láttam, hogy gáz van: az eddigi ciklámenszínű doboz helyén új dobozt láttam, ami fehérben és Barbie rózsaszínben pompázott. Kérdeztem az eladósrácot, hogy akkor ez most ugyanaz a cucc-e más csomagolásban. - Igen, és az összetétele is jobb lett. Gyorsan a nyelvembe haraptam, mielőtt még kicsúszhatott volna a kérdés: "És az ára is sokat emelkedett?" És igen. 500 Ft-ot, az 10%. Nem örültem, de kifizettem, mert eddig is ezt ittam, akkor továbbra is ezt fogom inni. Most, hogy este lett, el is készítettem a shake-et, meg is ittam, el is szomorodtam. Ez valami undorító. Émelyítően édes. Erős hányingert okozott. Ezt az adagot most még megiszogatom, aztán jó eséllyel leszokom róla. Felmerül a kérdés: Miért kell elrontani azt, ami jó volt? Nelly Furtado - All Good Things Come To An End

Ma elmentünk kirándulni. Vagy inkább túrázni, az a helyes kifejezés. Kivel? Endrével. Új szereplő, néhány hete kereszteztük egymás útját, amikor Danival Ausztriába mentünk kirándulni. Hogy ki ő? Azt nem tudom megmondani. Mindenesetre szeretek vele lenni, vele voltam a második ausztriai túrán is két hete. Ami biztos: sokat túrázik, és jóval kreatívabb útvonalak kiötlésében, mint én. Szóval nála a kirándulás nem azt jelenti, hogy fél 10-es kezdettel Hűvösvölgyből felmászunk az Erzsébet-kilátóhoz, onnan meg átsétálunk a Normafához, hanem például azt, hogy hajnali 5-kor elmegyünk kocsival Szentendrére, átbuszozunk Visegrádra, és reggel 7-es kezdettel visszasétálunk a kocsihoz. Kitalálta ezt, megkérdezte, van-e kedvem vele tartani (mert amúgy simán túrázgat egyedül is), én meg mondtam, hogy van. És bírtam. Sőt jól bírtam. Igaz, a vége felé már nagyon nyomta a lábamat a bakancs, és már nem esett annyira jól lefelé baktatni, de meg tudtam csinálni a túrát. Eddig 25 km-re voltam hitelesítve,...

Elég kellemetlen, amikor azt hiszed, megtaláltad, akit kerestél, és aztán úgy tűnik, mégsem, és az egész nagyon-nagyon kicsin múlik. Ez annyira igazságtalan, hogy arra igazából nincsenek is szavak.