LizaGazdija

Reggel találkoztunk Brigivel, és elindultunk ruhabeszerzési körútra, amit megspékeltünk egy egészen rövid ügyintézéssel. Nekem volt egy lista a fejemben, amit ide le is írtam, miszerint kell téli kabát, csizma, nadrág és felső. Na, hát ezek közül mindent beszereztem, és igazság szerint egészen olcsón kijöttem, már ahhoz képest, hogy téli kabát meg csizma is volt a listán. Ebben nagy szerepe volt Briginek, aki nem hagyta, hogy például a Skálából ruhapróba nélkül forduljak ki, és aki minden felpróbált ruhadarabot véleményezett, így segítve a választást. Nagyon szép a nadrágom is, a felsőm is, a kabátom és a csizmám is. Teljesen elégedett lehetek :) A nap további részéről inkább ne is beszéljünk. Legyen elég annyi, hogy szétesik a fejem, és olyan álmos vagyok, hogy alig látok ki a fejemből, de még nem lehet aludni, mert még van dolgom. Úgyhogy gyorsan megyek is Jóbarátokat nézni, hogy majd vidáman térjek nyugovóra.

Popper Péter kapcsán egyszer már kiakadtam azon, hogy úgy tűnik, van, aki szerint normális, hogy párok megcsalják egymást. Most elolvastam Tóth Krisztinától a Pixelt, és megdöbbentett, hogy a kis pixelek között gyakorlatilag nem találni olyan párt, ahol ne lenne legalább az egyik, de gyakrabban mindkét félnek szeretője, sokszor egy egész életen át. Nem azzal van a baj, ha két ember összeházasodik, majd később kiderül, hogy mégsem egymás mellett akarják leélni az életüket, és mindkettő újrakezdi egy másik emberrel. Nem igaz, mert de, ezzel is bajom van, egy ideális világban nem történnének ilyen dolgok. De ez, hogy együtt élnek, úgy csinálnak, mintha minden rendben lenne, közben meg szeretőt tartanak... Kezdek megijedni, hogy esetleg naivitás azt gondolni, létezik boldog kapcsolat, amiben nincs szükség harmadikra.

Szeptember 27-én e-mailt kapni, amelyben egy szeptember 14-i programra invitálnak, nos, legalábbis vicces.

Blanka küldött nekem egy cikket, amiben először ismeri el számomra teljesen idegen ember a fordításomat. Itt olvasható:  http://www.elomagazin.com/2013/09/konyvajanlo-mark-frost-a-paladin-profecia/ Még mindig meg vagyok lepve, és nagyon-nagyon örülök. Úristen, úristen - ez van most bennem. Bizony, ettől az egy mondattól :)

Írt a kiadótól a szerkesztő, akivel együtt szoktunk dolgozni, hogy megjött a nyáron megjelent könyvem második kötete, szóljak, ha készen vagyok azzal, amit most csinálok, mert küldené, amint lehet. Úristen, mennyire jó!!! Legszívesebben rávetném magam a mostani könyvre, reggeltől estig ezt csinálnám minden nap, hogy a végére érjek két hét alatt (egyébként kivitelezhető lenne, gyorsan haladok vele, ha éppen van rá időm), és akkor már kezdhetném is a második kötetet. Hú, annyira örülök, alig bírok megülni egy helyben!

Többen is nagy rajongói a környezetemben, én pedig tavaly kaptam meg a születésnapomra. Idén már sorra is került. Hiába, ilyen várólisták vannak a polcomon, és akkor a Pixel még örülhet, van könyv, ami 4-5 évet is vár, míg végre hozzájutok, hogy elolvassam. Olvasás közben először az Ütközések című film jutott eszembe róla, meg az, hogy azt is újra kellene már nézni, majd észrevettem, hogy a fülszövegben használják is ezt a szót. Később eszembe jutott, hogy ez a könyv nagyon hasonlít Simon Márton Polaroidjaira is. A filmre azért, mert rövid betekintést nyerünk egy-egy ember életébe, aztán amikor az illető kapcsolatba kerül valakivel, hirtelen annak a valakinek az életére fókuszálunk. A Polaroidokra azért, mert csak egy-egy kimerevített pillanatot látunk mindenkiből, ritkán ismerjük meg az előzményeket, vagy tudjuk meg, mik lettek aztán a következmények. Amiben egyikre sem hasonlít Tóth Krisztina könyve, az az, hogy minden fejezet címe egy testrész, így a történet végére összeáll eg...

Ez is régi adósságom volt, bár nem egy embertől hallottam, hogy 25-26 éves kornál előbb nem érdemes olvasni. Igazából azt gondolom, érdemes lett volna előbb is, legfeljebb mást nyújtott volna. A szerelemről és más démonokról című könyvvel kezdtem Márquezt, és az nagyon tetszett nekem, mert nagyon vonz a mágia és a babonák világa. Reméltem, hogy a Száz év magány is hasonlóan jó lesz.   A regény a Buendía-család életet követi hat generáción keresztül, velük együtt pedig Macondo város születését, felvirágzását, hanyatlását, végül pusztulását. Attól vált számomra különlegessé a történet, hogy nagy egyetértésben megvan benne egymás mellett a mese és a valóság, olyannyira, hogy hajlamos voltam a valószerűtlent, a mesét is elhinni. Végül is miért ne történhetne meg olykor egy-egy varázslatos eset? Mondják, mindenkinek megvan a keresztje. A Buendíáknak is, nem is kicsi: magányra vannak ítélve. Akár egy tucatnyian élnek a dinasztia házában, akár ketten, mindig mindenki végtelenül ma...