LizaGazdija

Egyre többször érzem úgy, hogy az idő múlásával egyre inkább anyukámmá változom. Régebben is voltak erre utaló jelek. Nagyi húgával rendszeresen előfordult gyerekkoromtól kezdve, hogy telefonált, én vettem fel, beleszóltam, bemutatkozott, majd kis szünet következett, végül azt mondta: "Nahát, azt hittem, hogy az anyád vagy! Mennyire egyforma a hangotok!" Nekem mindig elég különbözőnek tűnt, sőt még ma is úgy érzem, hogy eléggé eltér egymástól a hangunk. Ma viszont bent voltam a volt általános iskolámban, interjút csináltam az egyik tanítónővel a színjátszó csoporttal kapcsolatban, amit ő alapított és vezet, és a beszélgetés közben bejött anyu az igazgatóval, és bemutatott neki. Ez is rajta van a hangfelvételen, ami készült. Hallgatom vissza, amit felvettem, hogy biztosan ne hagyjak ki semmi lényeges információt, amikor majd itthon cikket csinálok belőle. Azon a ponton, amikor anyu bejön, és beszél, aztán én is beszélek, meg kellett állapítanom, hogy ha nem is egyforma, de  ...

Csíny letudva, et cetera, et cetera. Fordítás elküldve. Most izgulhatok tovább, hogy vajon elégedett lesz-e a szerkesztő.

A héten mindkét alkalommal magával hozta az edző az ötéves kisfiát. A gyerek nagyon helyes, életre való, igazi, hamisítatlan kisfiú. Amikor az apja első alkalommal kezébe adott egy akkora zsákot, amekkora a gyerek, és mondta, hogy az abban található irgalmatlan mennyiségű labdát kell leengedni az erre alkalmas szerszám segítségével, és a gyerek leült és nekiállt, akkor kicsit leesett az állam. Aztán amikor három, azaz HÁROM darab labda leengedése után a gyerek felállt és rohangálni kezdett, akkor helyrebillent a világ rendje: igen, ilyen egy ötéves kisfiú. Ezek után végig futkározott, hangoskodott, és legalább kétpercenként mondta, hogy "APAAA!" A második alkalommal már csendesebb és nyugodtabb volt kicsit. Mondjuk azért megértem, hogy nem viselte túl jól a megpróbáltatást: este fél 6-tól 11-ig kellett edzőteremben lennie, és fegyelmeznie magát. Nem tudom, ez hány ötévesnek menne. Amúgy az is érdekes volt, hogy melyik edzőtársból mi jön ki: volt, akin látszott, hogy halálra i...

Itt lehet olvasni róluk. A cikk legérdekesebb képe szerintem ez: Amikor a sivatag hajója találkozik az Aral-tó hajójával. Btw: tegnap érkezett a blogra az 5000. látogató. Hurrá!

Beleálltam a földbe, mint a gerely. Remélem, nem készülődik valami csúnyább meglepetés így az évkezdés örömére.

nem lett jobb élmény az ELTE-BTK beiratkozás programja. Hét éve a magam nevében, ma meghatalmazottként vettem részt rajta. 9-re kellett menni, és kapásból egy óra sorban állással nyitottunk. Volt, aki ezt az időt beszélgetéssel töltötte, mások unatkoztak, én olvastam Rejtő Jenőtől az Egy bolond százat csinál című regényt. Néha kicsit előrébb haladtunk, de azért összességében 30 métert egy óra alatt megtenni húzós. A sorban állás végén megérkeztünk két asztalhoz, ami mögött két (szerintem) HÖK-ös ült, akik ellenőrizték az összes papírt, amit a kiküldött behívó szerint el kellett vinni. Amikor a srác, akihez kerültem, meglátta, hogy meghatalmazott vagyok, nekiállt hálaistenkedni, de végül nem volt velem baj, mert a megbízóm (az egyik tanítványom) tud szöveget értelmezni, ezért az összes felsorolt papírt odaadta nekem, én meg elvittem ezeket. Nem minden meghatalmazott volt ilyen mázlista: az előttem sorra került lánynak például a párja hat felsorolt itemből kettőt adott oda, égett is a ...

Én: - És akkor még augusztus végén beiktatok egy búcsú-calippózást és egy búcsú-magnumozást. Tomi: - Elég költséges rituálékkal dolgozol.