LizaGazdija

Igaz, akkor még közelebb lesz a konferencia, a nyár vége, a suli kezdete meg a leadási határidő, DE cserébe végre eltűnik a vipmailről meg az indexről az Idő van című "kultfilm" többféle promója, ami engem irtózatosan irritál. Akkor sem nézem meg, nem érdekel, nem akarom tudni, mi ez, viszont az, ahogyan ajánlják, taszít. Mind a képi világ, mind a megvalósítás. UPDATE: Augusztus 17-e lett, aztán 18-a, sőt 19-e, de a vipmail és az index továbbra is lépten-nyomon az arcomba tolja ezeket az ajánlókat. Köszi.

Még valamikor tavaly ősszel tanácsoltam nektek, hogy sose kerüljetek intenzív osztályra. Módosítanám ezt a tanácsot. Sose kerüljetek kórházba! Iszonyú. És én csak látogató vagyok, hála az égnek, milyen lehet akkor annak, aki ott fekszik...

:)

Egy-két éve egyszer azt álmodtam, hogy egy osztálytalálkozóra az egyik volt osztálytársnőm nagy pocakkal érkezik: az egész osztályban elsőként gyereket vár. Ma megtudtam, hogy gyereket vár. Az egész osztályban elsőként. Hm.

Addig is kicsit szomorú vagyok, hogy vége. Közben meg tök jó, hogy ilyen sok szép eredményt értek el a magyar sportolók. Hiányozni fog az Olimpia. De legközelebb megpróbálom majd kevésbé stresszesre alakítani az olimpiai nyarat, és igyekszem megint nézni a versenyeket, mint gyerekkoromban. De jó is lesz!

Ebben az évben valamiért szeptemberben volt az Olimpia. Már legalább második hete kellett suliba járni, amikor elkezdődött. A megnyitó délelőtt volt, illetve valójában biztosan este, csak nálunk akkor délelőtt volt. A tesiórán kezdődött, úgy kellett könyörögni a tanárunknak, hogy hadd nézzük. Végül megengedte, bemehettünk a tesis irodába, és körülülhettük a tévét. Tesi után fizika következett. Felmentünk a harmadikra, beültünk órára. A tanárunk elég feszültnek tűnt, morcos volt. Aztán megkérdezte egy osztálytársam, nem lehetne-e, hogy aznap ne tanuljunk, hanem nézzük a megnyitót. Erre a tanár arca felderült, és a következőt mondta: "Jó, hogy megkérdeztétek. Én mégsem vethettem fel, végül is én vagyok a tanár." És gyorsan kinyitotta a tévés szekrényt, és egész órán nézhettük a megnyitót.

Ma lefordítottam a könyv utolsó szavát. Szeretném idézni Jessie-t a Toy Storyból: Yee-haw! Ez persze még csak azt jelenti, hogy kb. a felénél vagyok a munkának, de a hátralévő két etap már nem lesz olyan fárasztó, és gyorsabban is fog menni. Most örülök. (Ennek örömére hallgattam egy darabig az élő közvetítést a Szigetről a YouTube-on. Egy fél Hurts koncerten át bírtam, akiket nem ismerek ugyan, de tök jók voltak. Csak aztán úgy éreztem, most már bírnék egy kis csendet.)