LizaGazdija

Álmomban színházba mentünk, és a Diótörőt néztük meg. Szóval beültünk a színházba, ahol végül is nem is színházi előadás kezdődött, hanem vetítés, és mindjárt az elején kiírták, hogy "Diótörő", alá meg, hogy "2". Ez azt jelentette, hogy a második felét látjuk most. Többen felháborodtak, hogy ez az interneten sehol nem szerepelt, mire valami helyi erő azzal a béna dumával állt elő, hogy lehetett ezt sejteni, mivel tegnapra is ki volt írva a Diótörő, és logikus, hogy az az első rész, ez meg a második. Ezt még álmomban sem értettem pontosan. Közben elkezdődött a film, úgy az események közepén, és akkor egy csomó tanár kivonult az egész osztálynyi gyerekkel, akiket elhozott, én meg arra gondoltam, mit fog otthon mondani a gyerek, miért ért haza olyan korán, és mit fog mondani a tanár, miért pazarolta el a befizetett nem kis összeget. Aztán megkérdeztem azokat, akik velem jöttek, hogy maradjunk vagy menjünk, miután félig kiürült a nézőtér, mire a csapat egyik fele azt mo...

Eddig kétszer fordult elő, hogy anyu jelenlétében pánikba estem, mert elhagytam valamit. Mindkét eset egy-egy horvátországi nyaralás során fordult elő. Először a fél pár papucsomat nyelte el a tenger, pedig csak bokáig mentem be vele a tengerbe, és ez nagyon kiakasztott, mert nagyon kellett papucs a lábamra, hiszen az ember mégsem sétálhat mezítláb a kempingben. A második esetben a hajgumim tűnt el reggelre a sátorban/ból, ami meg azért volt baj, mert semmi egyéb lehetőség nem állt rendelkezésemre, hogy a hajamat összefogjam, márpedig én teljesen kiengedett hajjal nem megyek emberek közé, és erre jó okom van. Persze ezek a tárgyak nem voltak olyan fontosak, mint azt én 10-11 évesen érzékeltem, és bármelyik boltban kaptunk volna másikat, de eddig én akkor nem jutottam el, csak a kétségbeesett hisztiig. Mindkét esetben azt mondta anyu, hogy ha elengedem az elveszett tárgyat, vissza fog találni hozzám. Nagyon erősen próbálkoztam, és végül meggyőztem magam, hogy nem történt tragédia, siker...

Vasárnap a RAM Colosseumban megnéztük a Pán Péter című zenés táncjátékot anyuval, Tomival és Blankával. Nem volt rossz, de annyira jó sem volt, mint vártam. Jó, persze nem volt titok, hogy zenés táncjáték, de én ettől még azt hittem, lesz majd valami szöveg is. De nem volt egy szó sem, csak a tánc. Ez egyébként nem baj, bár néha úgy éreztem, nagyon kellenének a szavak, hogy mindenki értse, miről van szó. A jegyen szerepelt a regény első mondata, gondolom, mottóként: "Egyszer minden gyermek felnő, egyvalakit kivéve." Ezt a mottót az első pillanatban sikerült megdönteni, mégpedig azzal, hogy Pán Pétert egy felnőtt alakította. Miután nem volt szöveg, így attól, aki nem ismeri (olyan jól) a történetet, nem lehet elvárni, hogy kitalálja a darabból, hogy a főszereplő valójában egy kisfiú. A másik, ami nagyon zavart, hogy nagyon sok új motívum került a sztoriba, ami szerintem nem véletlenül nincs ott eredetileg. Pl. nem értek egyet a Wendy-Pán Péter szerelmi szállal. A jelmezek alap...

A listámon 27 ember szerepel, ebből tíz ember olyan, aki jelképeset szokott kapni, és idén is ilyesmivel készülök, bár konkrét ötletem még nincs. A maradék 17 emberből, akinek "komolyabb" ajándékot gondoltam, 4 emberé már itthon van, másik háromé meg még nincs készen, mert majd magam készítem. Úgy érzem, jól állok. (És már nagyon várom a karácsonyt.)

Ma délelőtt (10:15-kor) rendeltem némi karácsonyi ajándékot a Libritől, és az előbb (16:00-kor) jött az e-mail, hogy menjek átvenni a boltba. Ezt nevezem!

Azon gondolkodtam valamelyik nap, hogy azok az emberek, akik már most a téli kabátjukban járnak, pedig még 10-15 fok van, azok mit vesznek majd fel, amikor mínusz 10-15 fok lesz. Aztán rájöttem, hogy egyrészt semmi közöm hozzá, másrészt nyilván még egy-két pulcsit a kabát alá. Én mindenesetre örülök neki, hogy még nem fázom a farmerdzsekimben, és a kezem is csak mérsékelten ekcémásodik.

halt meg Ibolya néni.