LizaGazdija

Őszintén szólva nem tudtam, hogy ez eredetileg egy könyv, csak a rajzfilmről hallottam, amit az előzetes után nem mertem megnézni. Egyszerűen kikészültem tőle, hogy itt is ez a szemfixáció jön elő, és nem akartam látni, ahogy a kislánynak felvarrják a gombokat a szeme helyére. Most, hogy ismerem a történetet, könnyebb lenne megnézni is. A főhős Coraline, akit a szülein kívül mindenki Caroline-nak hív, és aki most költözött új házba. Az új szomszédai két valaha híres (vagy mégsem annyira híres) színésznő, valamint egy őrült öregember, aki váltig állítja, hogy egereket tanít be cirkuszi mutatványokra. Mindennek tetejében a szülők nem érnek rá foglalkozni a lányukkal, aki jobb híján felfedezőset játszik. Sikerül is felfedeznie egy másik világot, ahol ugyanaz a ház áll ugyanazokkal a lakókkal, mint az igazi világban, csak a lakók mások egy kicsit. Itt a szülők csak Coraline-nal vannak elfoglalva, fel is ajánlják neki, hogy örökre náluk marad. Ehhez csak egy aprócska formalitás szükséges: ...

Ezt a könyvet Dahl állítólag a kislánya, Olivia halálának hatására írta, igaz, 20 évvel a tragédia után. Ennek szerintem némileg ellentmond, hogy a főszereplő Dahl unokájának nevét viseli, bár nyilván fogalmam sem lehet, mivel mit akart mondani az író. (Még első évben németen mondta a kevés jófej tanárunk egyike, hogy valamelyik magyar író szembesült vele egy újságcikkben, hogy "ezzel és ezzel az író azt akarta mondani, hogy...", amire visszaírt az újságírónak, hogy "Akarta a franc.") A BFG a Big Friendly Giant rövidítése, ő az, aki elrabol egy Sophie nevű kislányt, hogy aztán megismertesse vele az óriások világát. Kiderül, hogy az óriások nem mind gonoszak, viszont mind férfiak, és hiába ijesztőek meg kegyetlenek, ők legalább a saját fajtájukat nem ölik meg, nem úgy, mint az emberek. A BFG (magyarul Habó, nekem ennyire jó nem jutott volna eszembe :( ) kilenc óriás szomszédságában él, akik mind kétszer akkorák, mint ő, valamint éjjelente embert falatozni járnak a vi...

Csütörtökön olyan dugót láttam, amilyet még talán soha. Megnéztem előre az útvonaltervezőn, hogyan érdemes nekem az egyik külső kerületből a II. kerületbe jutni, és kaptam választ: három busszal, az össz menetidő pedig 1 óra 1 perc. Nekem 1 órám volt kereken átérni egyik helyről a másikra, de gondoltam, az az egy perc nem oszt, nem szoroz, annyit ki fog bírni a tanítvány, ha egyáltalán otthon lesz akkorra (sokszor késik 10-15 perceket). Az első busznak 15 perc alatt kellett volna megtennie az útját. A dugónak hála sajnos csak 50 perc alatt sikerült. Ekkor nekem még pontosan 5 percem volt odaérni az órámra (az elején 5 percet sétáltam is az első buszmegállóig), viszont már elfüstölt az agyam, és a sírás környékezett, valamint már írtam két sms-t, hogy csúnyán-durván nem érek oda, mert csúnya-durva dugó van. Az első átszállásnál az első buszom előtt állt a második, és hiába rohantam oda, a második elment. Mondjuk tény, hogy 12 perc helyett 3 perc múlva jött a következő, persze ez is a du...

21:46-kor a következő SMS-em érkezett: "Pár hete hívtalak. Holnaptól őszi szünet van, úgyhogy holnap akarom kezdeni az angolt. Mikor jössz?" Ízlelgessük ezt a kedves mondatot! Aztán adjuk hozzá, hogy mindezt 23:48-kor vettem észre. Amúgy rajtam kívül mindenki 21:46-kor szokta bejelenteni a jövendőbeli tanárának, hogy másnap angolozni akar?

Volt egy cikk, amin elég sokat dolgoztunk a témavezetőmmel, míg végül úgy találtuk, hogy most már szuper, és megjelenhet bátran, így aztán egy adott határidő előtt el is küldtem e-mailben a megadott személynek, akit nem láttam még sosem, nem ismerem, nem tudom, kicsoda, csak volt egy nevem meg egy címem. Azóta sem hallottam semmit a dologról, de még nem aggódtam, mondják, hogy Isten malmai lassan őrölnek, és ez még vallástalanságom ellenére is nagy igazságnak tűnik. Aztán ma megtudtam, miért nem jött reakció. Az illető, akit ugye nem ismerek, nem találkoztunk, stb., mellékletestől törölte az e-mailemet, ugyanis a hivatalos levelemben meg merészeltem tenni, hogy Tisztelt Gipsz Jakab!-nak címeztem. Ő viszont egy professzor úr, ezért aztán azokat az e-maileket, amelyeket nem egy bizonyos Tisztelt Professzor Úr!-nak címeznek, olvasatlanul törli, és bónuszként megsértődik. Nyilván újraküldtem, ellenben most már bónuszként én is megsértődtem, hogy valaki, bármekkora professzor legyen is, enn...

Vagy az van, hogy engem tényleg boldoggá tesz az olvasás, vagy jó szériám van, és csupa különösen jó könyvet fogok ki.

Többek között az az egyik nagy vágyam, hogy egyszer megnézhessek egy Disney on Ice előadást. Nem kizárt, hogy ehhez előbb szerzek majd valahonnan egy kisgyereket, mert lehet, hogy már röhejesen öreg vagyok hozzá, hogy csak úgy egy szál magamban (esetleg egy másik felnőttel karöltve) elmenjek rá. Hmm, talán Bence jövőre már elég idős lesz hozzá, és biztos, hogy tetszene is neki, mert ezeket a meséket ő is ismeri.