LizaGazdija

A kutyám furcsa egy szerzet, ma pl. simán befalt egy A4-es papírból kivágott szívecskét. Jó, maszatos volt a szívecske, nem mondom, hogy nem, de akkor is, ez milyen már? Remélem, nem lesz baja. Mármint a kutyának, a szívecskének már mindegy. Most meg, amikor mentem fürdeni, forraltam vizet a büdi teámhoz, amit a gyomromra való tekintettel kb. egy hete ittam utoljára, de ma megint elég jól voltam hozzá. Kivettem a vizet a mikróból, kibontottam a teafiltert, és indultam a kád felé, de ott állt a kutya, és nyújtogatta a nyakát lelkesen. Ezért aztán lehajoltam hozzá, odatartottam neki szagmintavételre mindkét itemet. Megszagolta a bögrét, aztán megszagolta a filtert, aztán rám nézett, csóvált kettőt, majd egy hirtelen, de határozott mozdulattal ráharapott (!) a filterre, úgy kellett kiimádkozni a szájából. Ekkor hangzott el a címbeli kérdés is, persze az én számból. (Anyu ezt úgy szokta kérdezni: "Megbolondultál?") Amúgy meg tegnap nemcsak örült nekem Liza, mikor hazaértem (régen...

Miután a comment:com-on beharangozták, hogy szombat este fél 11-kor leadják, hát nyilván megnéztem. Kivételesen két előzetes is van. Nagyon vicces volt, bár nem tudom, a kanadaiak mit szóltak hozzá, ők is röhögtek-e. Nagyon tetszett a musical formátum, az meg pláne, hogy mennyire jó akciófilm-paródia lett. A cselekményről annyit elég tudni, hogy van két kanadai színész, akik fingós humorból élnek, ráadásul csúnyán káromkodnak a filmjeikben, amitől az amerikai gyerekek is olyan trágár módon kezdenek beszélni, hogy csak na. (Mondjuk a sorozattal kapcsolatos ismereteim alapján Cartman esetében pl. nem súlyosbodik a helyzet.) A szülők persze nem tűrhetik ezt, és mivel az iskolapszichológus nem tud segíteni a gyerekeken, csellel elfogják a két színészt, bezárják és halálra ítélik őket. A kanadaiak nem lelkesek ettől, ezért lebombázzák Baldwinék otthonát, később Rosanna Arquette családját is. Erre az amerikaiak gigantikus élő show-val reagálnak, melynek fénypontja, amikor villamosszék által...

Tegnap Százhalombattán voltunk, ahol mindenféle jeles napokat ünnepeltünk, nevezetesen két szülinapot és két névnapot. Volt bableves, hóvirágtorta (nevét a kétszersültről kapta, nem a növényről), aztán egész délután beszélgetés. Este meg még egy kis torna. A fájós gyomromra azt találtam ki, hogy vettem kaliforniai paprikát, mert azt nagyon szeretem, és a kefír mellé megettem egy-egy szemet pénteken és szombaton is. És akkor nem volt semmi bajom. Úgyhogy most erre fogok rászokni. Vagy ha nagyon drága lesz már, akkor kitalálok valami újabb módszert. De egyelőre még olcsóbb a kaliforniai, mint a TV paprika, úgyhogy egy darabig most ez lesz a taktika. Hétfőn főztünk kb. 500 Ft-nyi alapanyagból kelkáposzta főzeléket. De még így is annyi lett, hogy hétfőtől péntekig ezt ettem, és még egy hétre való van. Tudom, hogy máshol éheznek, szégyelljem magam, stb., de sajnos a következő heti adagot ki fogom dobni, mert már gondolni sem bírok rá, pedig hogy szeretem. Majd ki kell találni, mi legyen a k...

Nekem valami nem jó dolog történik most a gyomrom környékén. Abból gondolom ezt, hogy napok óta megfájdul estére, de nem kicsit, és hányingerem is lesz, de nem kicsit. Pedig én igazán nagyon rendesen eszem. Reggeli is van, tízórai is, ebéd is, vacsora is. Ennél többet nem tehetek az ügy érdekében. De legalább hajt a nárciszom, mind a kb. 10 hagyma, így előreláthatólag lesz kb. 10 szál gyönyörű nárciszom belátható időn belül. Ez valamelyest kárpótol ezért a nyűglődésért.

Ma néztük meg, és nagyon tetszett. A történet tulajdonképpen nem sok: hogyan lett a dadogós yorki hercegből, Bertie-ből a nemzeti ellenállás szimbóluma, VI. György király. Úgy, hogy a felesége talált neki egy beszédterapeutát, bizonyos Lionel Logue-ot, aki rájött, hogy a dadogásnak pszichológiai okai is lehetnek, és aki segített a királynak viszonylag dadogásmentesen beszédet mondani. Ebből a szemszögből nézve sok történés nincs a filmben. Van viszont benne rengeteg humor meg két érdekes ember, Bertie és Lionel. A történetet ez utóbbi unokája, Mark Logue írta meg Peter Conradival együttműködésben The King’s Speech: How One Man Saved the British Monarchy címen, és most megfilmesítették. Miután a net mélyére ástam, a következő képeket osztanám meg a közzel. Ez itt a királyi család, balról jobbra Margit hercegnő, Erzsébet királynő, Erzsébet hercegnő, valamint VI. György király. Ők pedig Lionel Logue és felesége, Myrtle, 1907-ben. Logue harminc évvel később, valamint a filmben (Geoffrey Ru...

Nem tudok leszakadni a témáról. Még mindig bent van, lehet, hogy nem kell a gazdájának. A nevét nem tudtuk megtippelni, semmire nem hallgatott (érdekes módon a "kiskutya" megszólításra se, pedig Liza arra igen), csak a füttyszóra. Tegnapelőtt este, félálomban viszont bevillant, hogy ő egy Marci. Kíváncsi vagyok, így hívják-e, vagy ha kijön, ez lesz-e a neve. Szerintem illene rá. A gazdiszerzés meg már folyamatban van, mindenképpen szeretnénk a szabadulása napján nyitásra ott lenni, hogy azonnal eljöhessen, egy perccel se kelljen tovább bent lennie, mint ameddig feltétlenül szükséges.

Én egész éjjel vele álmodtam, kb. félóránként felébredtem, és végig azon nyűglődtem, hogy tényleg nem tudtuk volna hazahozni szegényt, mert Liza tuti nem állt volna szóba velünk többet. Tomi délelőtt felhívta a menhelyet, és megkérdezte, mi a helyzet a kutyussal. Azt mondták, jól van, majd délután 2-kor kap enni (miután az utolsó tűlevelet is kihányta a nyomorult a kocsiban még tegnap este...), két hétig megfigyelés, addig csak a gazdája viheti el, utána örökbe lehet fogadni. Állítólag jelentkezett egy nő, hogy ez az ő kutyája volt, amíg el nem ajándékozta, de a szerencsés megajándékozottról nem szól a fáma. Délután felkerült szegénykémről egy kép a menhely honlapjára, és olyan szomorúan néz rajta, hogy azóta is sírhatnékom van, meg lelkiismeret-furdalásom még mellé, amiért nem hoztuk haza. De ha hazahoztuk volna, akkor ugyanígy érezném magam, ha nem rosszabbul, mert akkor meg Lizának lenne nagyon rossz, és én nagyon szeretem a kutyámat. Hát, ez egy ilyen rossz helyzet. Mivel nem lehet...