LizaGazdija

"Kedves Törpi, szánj meg, kérlek, és adj nekem kenyeret, nem kérnék, de éhes vagyok, s tovább nem éhezhetek." "Kicsi cinke, gyere bátran, rovartojás az ebéd, befőztem még a múlt nyáron, frissen tálalom eléd." Ida Bohatta könyvecskéje vallásos szemléletű gyerekkönyv, gyerekkoromban nagyon szerettem nézegetni, mert akkor még nem ódzkodtam a vallástól. Arra gondoltam, idén minden hónap elsején felteszem ide az adott hónaphoz íródott versikét, és nem biztos, hogy nem csatolom majd hozzájuk a képeket is.

Lediplomáztam. Szuper nyelviskolához kerültem. Eljöttem a gimiből. Eljutottam Pompeiibe Tomival. Megszabadultam egy bölcsességfogtól. Felvettek a doktorira, félig meg is csináltam az első félévet (a másik fele 2011-re maradt). 75 éves lett az egyik nagymamám, és 80 éves lett volna az egyik nagypapám. Lizát megműtötték, és velünk maradt. Képet kaptam róla, ki mennyire barátnőm, és egy barátnőt veszítettem is, de őszintén szólva nem kár érte. A jövő évre sok-sok vágyam van, talán még egy évre sem volt ennyi, de nem árulom el, mik ezek, csak szólok majd, ha teljesülnek :) Boldog új évet mindenkinek!

békésen telt. Egész nap itthon voltunk, délután átjött Réka karácsonyozni. Aztán felköszöntettem Tomit. Kapott kamásnit, Varró Dani verseskötetét, a Szívdesszertet, aminek a fülszövege a következő: "hogy mondjam el milyen nagyon szeretlek én ha bakker/nem áll rendelkezésre több csak 160 karakter", valamint egy saját, teknősbékás hegyezőt, banános csokit meg gumicukrot. És játszottunk az Alice Csodaországban játékommal. Szép nap volt.

Régen mindig majdnem egy hétig tartott, idén másfél napig: odamentünk 27-én, hazajöttünk 28-án.  Katáék a hóhelyzet miatt végül nem jöttek. Még az autópálya is durva volt: szakadt a hó, és nem tisztították még az utat, jókat lehetett csúszkálni. Nem kicsit féltem. Azért csak odaértünk. Ebéd előtt már meg is jött a Jézuska, és egy csomó szépet és jót hozott kicsiknek és nagyoknak egyaránt. [gallery link="file"] A másfél nap vidáman telt, a gyerekek édesek. Ákos nagyon szépen olvas, az anyuéktól kapott Laci és az oroszlánt gyors egymásutánban kétszer is felolvasta anyunak. Pancsival egy baj van csak: nagyon hisztis. A legkisebb, Korina csupa mosoly, és jól eljátszik egyedül. Hazafelé már tiszta utakon jöttünk, és állatokat is láttunk. Például egy öngyilkosjelölt fácánt: egyszer csak előbukkant a ködből közvetlenül a kocsi előtt, és nem nagyon sietett az elrohanással. Azért végül kitért előlünk. Aztán rohant a hóban egy nyuszi, és anyu két őzet is látott, de én lemaradtam róluk...

Volt valami a testvérekről, most meg már az unokatestvérekről is van. Úgy kezdődik, hogy az unokatestvérek életünk első barátai. Nem is olvastam tovább, már itt tudtam, hogy nem fogom kitenni. Nekem az unokatestvéreim nem életem első barátai, hanem életem első komoly megpróbáltatásai voltak. De komolyan. Dani például folyton csépelt, hiába két és fél évvel fiatalabb nálam. A legdurvább húzása az volt, amikor az én kb. 5 éves koromban bújócskáztunk Nagyinál, még a lőrinci házban, én elbújtam a nagyágy és a szobaajtó képezte kuckóba, fejemre tettem egy pokrócot, ő meg jött, tudtam, hogy meg fog találni, és akkor lecsapott - a kerti kiskapával. Többször fejbe vágott vele, én meg ordítottam, mert egyrészt meglepődtem, másrészt fájt. Akkor felugrottam, kimenekültem a kuckóból, és Papa, aki akkor már lebénult, és nem tudott felállni a kb. másfél méterre lévő fotelből, üvöltött: "Megmondtam, hogy egyszer a vérét ontja annak a kislánynak!", amitől még jobban bőgtem, megtapogattam a f...

Van fagyöngyünk idén: Rendeltetésének megfelelően használjuk. Ilyen a karácsonyfánk kivilágítva: Ennyire nem homályos mondjuk, de már azért is nagyon büszke vagyok magamra, hogy a villogó égősort elsőre sikerült a világítás 1 másodpercében lekapni. Van hókutyánk is: Ez az a busóálarc Mama ebédlőjében, amitől egész gyerekkoromban rettegtem, ha ott aludtam, mert a sötétben világított a szeme meg a szája, pedig még nem is fluoreszkálós: És Hortobágyon ilyen gyönyörű hó van: